Basszus, tudnak ezek énekelni! Rendes darabot, gyönyörűszépen, figyeld:
A tegnapit visszanézve most már inkább fetrengős (röhögve, ti.), mint fájdalmas: ilyen óbégatást hallgatni másfél órán át, csak magunkat hibáztathatjuk.
Szerző: Gergo Lippai
Másfél óra a Zeneakadémián – éveket öregedtünk.
A LOW fesztivál keretében a Zeneakadémián tartott koncertet a Nederlands Kamerkoor, mi meg elkövettük azt a hibát, hogy elmentünk. A kórus maga hallhatóan jó, sejtem, hogy megérdemelten nyertek mindenféle díjakat, kőprofik, szívesen meghallgatnám egy reneszánsz CD-jüket. Arra viszont nem találtam szavakat, hogy milyen botrányosan rossz műveket énekeltek most. Már az első félidő végén ütni tudtam volna (a zeneszerzőt főleg), a szünet előtti utolsó darabnál a férfikar konkrétan a hátunk mögötti sorból (utolsó sorban ültünk) énekelt – na az még a fájdalomküszöböt is átlépte. Szünetben egy sörrel próbáltam foltozni a sebet, amit ez a rettenet ejtett bennem. Másfél órán át egy darab harmónia nem sok, annyit sem szavazott meg Jan Vriend szegény közönségnek – innentől meg aztán az egész este mindenféle egymásra hányt disszonanciák sorozata lett, aminek bárhol vége szakadhatott volna anélkül, hogy bárki észrevette volna. (Eltekintve az oly rég várt csöndtől.) Röviden: teljességgel befogadhatatlan zene, rettenetes, hallgathatatlan.
Hazajőve pánikszerűen tettük be az Officiumot (by Jan Garbarek és a Hilliard Ensemble), hogy ne ezzel a rettenettel záruljon a nap.
Most mondd meg. Botrány.
Shuttle XPC, az új bútordarab. (Sokzárójeles.)
Végre lezárult Jul karácsonyi (!) ajándékának kálváriája.
Az egész ott kezdődött, hogy kitiltottam az asztali gépeket (a nagy, zajos, ronda asztali gépeket) a lakásból. Volt szerencsém (melyik geeknek nem) pár évig egy (két) szerver (darabja átlag 5 vincsivel) mellett aludni (még egy zárójel), és ezért (vagy másért) mára (az átlagnál) érzékenyebb lettem az éjszakai neszekre: (megfelelő lelkiállapotban) a bedugva felejtett telefontöltő (magas frekvenciás sziszegés), a ledes irányjelzővel szerelt falikapcsoló (magas frekvenciás ciccegés), és hasonló zajok elég rossz hatással bírnak lenni a nyugalmamra — és akkor a nyoolról még nem szóltam.
(Lenne még pár dolog, amit szívem szerint kitiltanék: tápkábelek, telefontöltők, hangfalkábelek… Ha „-kábel” a vége, én kitiltanám.)
Asztali gép tehát kizárva, Julnak viszont tervezni kell, arra meg a laptop enyhén szólva nem a legmegfelelőbb választás a maga korlátaival, amikbe pedig egyre gyakrabban futott bele: kevés a proci, kicsi a vincsi… Kellett a kettő között valami megoldás.
Itt jönnek képbe a barebone PC-k: kicsik, általában a csendes üzem és a magas minőség fő tervezési szempont, a PC-k bővíthetőségét hozzák, és vannak köztük kifejezetten szépek.
(Aki ezen a ponton Mac Minit ajánlana (mert volt ilyen), felejtse el. Vagy még jobb, gondolkodjon el a bővíthetőség kérdésén, kezdve mondjuk a wifivel, VGA-val, vincsivel. Aztán jöhet a szoftverszett, és csak utána az árazás.)
Karácsony környékén volt egy sikerrel kecsegtető kűröm az Albacomppal és egy Asus Terminatorral, de aztán kiderült, hogy az ügy zavarosabb, mint gondoltam, a végeredmény pedig az lett, hogy nem kaphattam fekete Terminatort, ez pedig addigra showstopper probléma lett: Asus Terminator kizárva, pénz vissza, mindenki unboldog.
Aztán a héten megtaláltam az ultimate megoldást. Shuttle XPC, az új bútordarab. (Sokzárójeles.) részletei…