Teljesen elhibázott dátumozási rendszerben élünk, bizony mondom néktek.
Miért, ó miért kell nekünk mindig a numerikus nemzeti ünnepek béklyóiban rothadnunk, mint gazdatüntető által az ötösön helybenhagyott sündisznócsaládnak? Miért, ó miért kell nekünk mindig figyelni, hogy hőn áhított nemzeti ünnepünk hangulatát teljesen lerombolja-e ama nevezetes nap hétvégére esése?
Naptárrendszerünk teljes átdolgozását javaslom. Hogy példával éljek (élj, Lee, élj!):
1848 egy napja nevezetes eme nemzetnek. Egyesek ezt numerikus dátumhoz kötik: március 15. (Felkeltek eleink, ugyebár.) Ebből aztán temérdek bonyodalom származik: hogy ne kerteljek, a legrosszabb, ha szombatra esik, mint pl. 1998-ban. Ki értékeli így eleink igyekezetét? „Ezek se tudtak volna hétköznap felkelni”, mondja mindenki, jogtalanul, hiszen 1848. március 15-e szerdára esett! Munkaadói szempontból szerencsétlen, ha március 15. csütörtökre esik (pl. 2001), hiszen ekkor várhatják a miniszteri ukázt, hogy most szünet lesz-e vajh a köztes nap, ledolgozandó egy héttel később, szombaton. (A produktivitás, a produktivitás! Annak teljes a hiánya ilyenkor.)
Miért nem lehet egyszerűen elfogadni és értékén kezelni a tényt, hogy az 1848-as forradalom március harmadik szerdájára esett, és minden évben március harmadik szerdáján megemlékezni őseink hős cselekedeiről? Kalkulálható lenne így a nemzeti ünnep, félreértések zátonyaira nem futnánk, hogy most ünneplünk-e, nem-e, vagy pihenünk-e. (Vagy nem-e.)
Logikámat követve a jellegzetesebb ünnepeink:
– október 23: október negyedik keddje;
– augusztus 20: augusztus harmadik keddje;
– december 24: december negyedik keddje.
Mennyivel jobb így az élet?
(Az megvan, hogy mind a három keddre esik?)
