Napi odabasz.

Olcsóbb ár, mi? Buzi-e vagy?

Hányszor kell vajon a magyar boltosok tufább rétegének elmagyarázni, hogy baszod öreg: az ár alacsonyabb, a termék olcsóbb. Komolyan odabasz, ez az egyik legcsúnyább nyelvhelyességi hiba, amit magyar ember ejthet. Legszívesebben behaladtam volna az üzletbe lendületesen és kihívtam volna az üzletvezetőt, hogy kaparja le a feliratot. Hihetetlen. Felbasz, lehúz. Ezért részben egyet tudok érteni azzal a nyelvtörvénnyel, vagy mivel, persze látjuk azt is, hogy hiába a nyelvtörvény, ha a boltosok egyszerűen buták és tahók, valamint nem törődnek annyira se a bolt kinézetével, hogy egy legalább általánost végzett emberrel megnézessék, hogy ugyan-vajon helyesen írták-e le azt a szájbatekert mondatot. Esetleg lehetne csinálni valami hatóságot erre, de az se érne szart se – csak egy újabb ellenőr, akit le lehet/kell fizetni. (Bár már annyival közelebb vagyunk, azért csak nem jó mindig jattolni egy vadidegennek, ha egy helyesírási kéziszótárral megoldható lenne a dolog…)
Addig is marad az alulról szerveződő partizánmunka: kiteszem ezt a képet. Emberek, ne vásároljatok a Koé üzletben a Nagykörúton, mert. (Képzeljétek el, ha így megy a kiszolgálás is, remek élmény lehet. Bár nőknek gondolom úgyis mindegy, csak pénzt lehessen költeni, illetve órákig molyolni a ruhák között.)
(Erről eszembe jutott Frank mai mondata: „olyan az orra, mint egy balkezes kozák pisztolytáska”.)

Elégséges fejből.

Mirror: is it the machine or the creator?

Említettem már, hogy leégett a frissen szabaddá vált fejbőröm. Ez egy egészen vicces érzés, fáj, de nem nagyon, de sose fájt még pont így. Merugye van az, amikor a fejed fáj, de az belül fáj. Aztán van, amikor mondjuk hosszú a hajad (mert nekem olyan is volt), és az fáj, amikor már napok óta folyamatosan egy irányba áll (gy. k.: össze van gumizva). Az is tud fájni, de ott meg a hajhagymáid vagy mik fájnak. Itt a fejbőr, egészen szokatlan. (Most ide valami idegen szót akartam írni, itt volt a nyelvemen, de csak nem ugrott a kezeimbe. Ma már sokadszor fodul elő velem, veszítek a szókincsemből tán?)
Ezen kívül az orrom (és tágabb értelemben az arcbőröm) eddig bírta, ma elkezdett hámlani. 1 nap, végülis nem rossz eredmény. Akinek látnia kellett, hogy leégtem, úgyis látta. (Ez azt az ígéretet is magában hordozza, hogy szerda-csütörtök tájékára, amikorra jobbik testi kondíciómat akarom majd elővenni, a hátam se fog annyira sajogni.)

Cron log.

Green light.

Szóval akkor, ismét Cron style, a családnak.
Péntek este Bácshegy, Pajta Party, szombaton csobbanás a salföldi tóba bele, kis laszti (azóta is az autóban), aztán dumálgatás, késő este hazaindulás, ezt a részét sose szeretem. (Azt tudniillik, hogy megbeszélünk még itthon valamit, mondjuk azt, hogy este 7-re mindenképp érjünk haza, hogy mindenki tudja a dolgát (a dolgát, bezony) csinálni, mert ugyebár dolgunk van. Aztán persze kiderül, hogy az út nyilván nem olyan gyors haza, mint lefele, mert tájegységet kell mutogatni, ez rendben. De hogy utána végül nekem kell mindenkit rugdosni, hogy induljunk, mert nyilván nekem a legfontosabb, de nem fogom megtenni, hogy szarok mindenkire és hazamegyek, ettől aztán persze az indulás elcsúszik, már sötét van, mire indulunk (igaz, legalább a tájegység-check kimarad), aztán később majdnem elalszom vezetés közben, ezért (még egy kicsit később) kávéznom kell, amit nem lenne szabad (vérnyomás!), de nem, indulás helyett még egy kis chit-chat itt, egy kis fröccs ott, na ezt nem szeretem. Ez valószínűleg ugyanaz az effekt egyébként, ami miatt soha sehova nem tudunk időben odaérni így triumvirátusilag.)
Aztán késő éjszaka hazaérkezés, emberek hazadobálása (ezúton köszönöm meg még egyszer Bata kedvességét, hogy Rodrigo-t kvartélyozza nekem), még elugrás egy, izé, partiba, aztán haza, alvás.
Képek Bácshegyről itt, és majd még lesz sok, ezek a sajátjaim. Brought to you by Minolta.
Vasárnap reggel kis meló (a hétvégi penzum fele, ha nagyon kvantitatívok akarunk lenni), aztán múzeumok látogatása (illetve egy múzeumban 2 kiállítás), aztán kis intermezzo után 100 Folk Celsius szülinapi koncert, sok vendéggel, jó zenével. (Megkérdeztem Bvanbiékat, nem állunk-e össze. Értetlenül néztek rám.)
Képek a koncertről erre.
Majd lesznek képek az intermezzoról is, csak rántsam le őket és generáljak galerit. (Baromi komplikált ám, gondolhatjátok.)
És még egy disclaimer ide a végére: rohadjak meg, ha még egyszer Rauch Ice Tea nevű rettenetet iszom. Már egyszer rábasztam, most nem ecsetelem, mit művelt fél óra alatt a gyomrommal. Nasty.