Olaj.

Consumer Odyssey.

Hehe, likviditáshiány olajtársaságnál, ezzel el lehet viccelődni. Megszilárdult az olaj? Vagy most jöttek rá, hogy a kőolaj nem liquid? Bruhaha, látjátok a nagy műanyag füleimet, kedves nézőgyerekek? Bruhaha, bruhaha.
(Az persze továbbra is tipikus, hogy annak ellenére, hogy a Mol szerint semmi gáz nem lesz, hiszen kb. semmi közük az egész ügyhöz, azért az Index bedobja a pánikkeltő címet: „Gazdaság – Nem lesz benzin Magyarországon?”. Tiszta blikk, szomorú.)

Az este 10 körüli munkamegunásból aztán hajnali 1-es megunás lett, olyan fél hármas bealvással, éjszakai hatosoztam bazeg, ilyet szerintem vagy két éve nem csináltam, most is hiányzott a bringa, de azért egész tűrhető élmény volt. Lehet, hogy múlóban a szociofóbia? Persze ez a hatosozás volt kb. a hét közösségi élménye, társasági programja, ha úgy tetszik, ennyit már csak kibírok. Azt hiszem, kicsit sokat dolgozom még most is, és persze elbasztam, mert tipikusan az a hiba, ami fölött nem szabad túl sokat pöcsölni: fél óra, vagy 6 óra, tökmindegy, nem lesz meg. Hagyd a picsába, aludj rá egyet, kezdd el elölről, fél óra alatt meglesz második körben. Na én 6 órát pöcsöltem és kihagytam az alvást. Most aztán még ha az agyam rá is lenne állva (nincs; elutasít mindenféle gondolkodásra/koncentrálásra tett kísérletet), akkor se változna az a tény, hogy egyszerűen nem látok ki a szemem helyén placeholder-ként tartózkodó likon.
Azt kell mondjam, hogy
root@lipi:~# sleep 14400
És a legszörnyűbb az, hogy számológép (galculator) kellett a 4 óra kiszámolásához. (60x60x4=14400)

Dimebag, te állat.

A világ legjobb gitárosa még mindig Dimebag Darrell a Panterából. Egyszerűen hihetetlen, amit művel. Persze kell hozzá egy Pantera is, hogy így hangozzék.
Mióta is… kb. 6 órája kergetek 1, azaz egy darab hibát. Kicsi hiba, bújkál, nem logol sehova, hogy ő hiba volna, viszont pénz múlik rajta, és ezért fontos. A bújkálós hiba a PHP és MySQL erdőben bújkál, ezért nekem különösen nehéz megtalálni. (Tudjuk, mekkora guru vagyok a témakörben?)
És most bekövetkezett az, ami ritkán: annyiszor írtam le a „bújkál” szót, hogy teljesen elvesztettem a kapcsolatot, hogy mit is jelent. Tood, amikor már csak a hangzás van benned, fingod nincs mit jelent és hogy kell írni.
A zeneválasztás a kis genya hiba kereséséhez Brujeira, Metallica St. Angere egy ideig (amíg bírtam; de hát ekkora szart, most komolyan, hogy lehet csinálni?), aztán Dracula 2000 Soundtrack, amin ott volt az ominózus Pantera, Dimebag újabb félistenszerű szólójával.

Egyre több blogon tűnik fel a GNU/Linux (illetve ott, mint Linux), ez jó, ennek örülünk. Próbálja ki Ön is, még ma!