Jeremy Clarkson Meets the Neighbours.

Tegnap elkezdtük (és majdnem be is fejeztük) a Jeremy Clarkson Meets the Neighbours című minisorozatot. 5 rész, részenként kb. 40 perc, és zseniális: Jeremy 2002-ben fogta magát, és megnézte, hogy mi van Európában, Anglián kívül. Hangosan röhögtünk a „French films” részen, pedig a magyarok is ilyenek, ezzel együtt nagyon igaz.

A cucc itt kezdődik a Youtube-on, a sorrend France > Belgium > Netherlands > Germany > Spain > Italy. Kihagyni kár.

Ja és a sorozatnak egyébként már valódi haszna van: kiderült, hogy az Erdészben Clarion hifi van, csak át van matricázva Subaru-ra. Mindez onnan, hogy Jeremy Type E Jag-jében (gyönyörű autó!) ugyanilyen hangcucc csücsül.

Promisc.

A másik aranyos dolog pedig már látszik egy ideje — konkrétan azóta, hogy Adél a séták alkalmával nem alszik el. Sajnos mivel ritkán van alkalmam velük sétálni (talán ezek a legszarabb dolgok az apukaságban, hogy munkanapokon kimaradok ezekből a közös programokból), csak ma figyeltem meg ezt és esett le: a gyermek ilyenkor promiscuous mode-ba kapcsol, egyszerűen látni, ahogy szekvenciálisan ír minden inputot az agyának egyelőre még üres adattárházába, aztán majd később feldolgozza, indexeli, bányássza. Szóval látszik, hogy fogadja be a környezetet, mindent megnéz, ami mellett elhaladunk.

Az alternatíva a séta alatt természetesen nem működő megkóstolás: ami a kezébe kerül, megkóstolja. Ma végeztem egy kísérletet: két ismert játék integrálásával (a plüss zsiráftehén (teráf? zsihén? szóval ilyen hibrid játékállat) nyakára ráhúztam a fogkoptató karikát) új játékot kreáltam. Amikor meglátta, Adél az új játéknak kijáró lelkesedéssel (kb. az van az arcára írva, hogy „ennél jobb dolgot még sose láttam, ide vele!”) nyúlt érte — aztán megkapta, megkóstolta, és felismerte. A vizuálisan új játék ízre már ismert volt, és úgy már nem volt annyira izgi.