OOXML, ODF.

A tegnapi nap híre, hogy az első (még tavalyi) sikertelen nekifutás után az ISO elfogadta az OOXML-t (rengeteg helyen cikkeztek róla), mint szabványt. A folyamat, amúgy jó Microsoftosan, megkérdőjelezhető és piszkos volt (hivatalos kifogások a folyamat tisztaságával kapcsolatban Norvégiában, Angliában, szabálytalanságok Ausztráliában, a Fülöp-szigeteken, Németországban, Horvátrszágban és itthon, egyértelmű bunda Franciaországban, és még sokan mások) mint ahogy maga az OOXML formátum is az. Nem először látjuk a Microsoftot iskolai bully-ként átverni az akaratát gyakorlatilag bármilyen testületen, és bár a közelmúltban mintha alábbhagytak volna az ilyen irányú sikerei (gondoljunk a többszöri durva bírságolásra, amit a keménytökű EU versenybírósága rótt ki rá), az ISO szervezete-szervezettsége túl gyengének bizonyult, hogy kivédjen egy ilyen agresszív rohamot.

Gazdagabbak lettünk tehát egy újabb ISO szabvánnyal rendelkező dokumentumformátummal, ami rosszul dokumentált, rosszul implementált és alapvetően szar. Gazdagabbak lettünk a tudással, hogy a MS még mindig visszaél a helyzetével, ha úgy hozza az érdek, és azt is megtudtuk, hogy az ISO egy erőtlen, puha szervezet — sokan az ISO eljelentéktelenedésének tekintik ezt a mostani eredményt. (És igen, aki olvassa a híreket, elgondolkodik, hogy vajon a többi ISO szabványt is így hozták létre?)

Egyéb hírekben Horvátország hivatalos dokumentumformátumává emelte az ODF-et.

1 USD in HUF.

Azt hittem, hogy a kormányválsággal majd legalább visszanyerjük azt a pénzt az amerikai projekt MS2-jén, amit az MS1-en elvesztettünk a gyenge dollár miatt (a szerződéskötéskori 176 forint helyett 165 forintos dollárárfolyam idején jött az első részlet), de úgy tűnik, hogy az ő elnökük még mindig nagyobb segg, mint a mienk:

1 U.S. dollar = 162.786912 Hungarian forints

1 kiállítás, 2 film.

A szombati mérleg látható ott fent. Kiállítás a Sajtófotó 2007 (nem elütés!), aminél külön kiemelném a webes csapat (vajon létező?) munkáját úgy en bloc, ha a szemét Index nem ír róla, valszeg egy lélek nem ment volna el. A világítás rossz, mint általában a magyar kiállításokon, illetve a minden kép alatt akkurátusan feltüntetett Canon ilyen-olyan nyomtató egyes képeket kifejezetten csíkosan nyomtatott ki (biztos kifogyott a kartridzs aztán már nem volt kedvük a hibás képeket újranyomni), de ettől eltekintve vannak jó sajtófotók, kettőt emelnék ki: újat mutatott a Lipótmezőről készült sorozat, ha nem is a konkrét ojjektumról (mert ott volt szerencsém mászkálni elég sokat), de kontextusba helyezi az intézmény bezárását (egyoldalú, de eddig elnyomott kontextusba), és végülis ez a sajtófotó dolga, ha igaz — ráadásul nettó jó fotók is. A másik pedig 1 db. Baltazár Színházas kép, amit kis csapatunk (Jul meg én, ti.) egy emberként ajánl, mint a kép, amiért érdemes kifizetni az 1 essze belépőt. Nem mondom meg melyik, magasan kilóg fölfele a mezőnyből.

Mozi 1: The Golden Compass — don’t ask no questions. Hazafelé (illetve már Törökbálintról hazafelé) aztán rájöttem persze, hogy ha idejön egy ufó, és látja, hogy emberek mászkálnak az utcán és hozzájuk van rögzítve egy állat, teljesen jogosan merül fel benne a gondolat, hogy mi kívül hordjuk a lelkünket (daimonunkat, vagy mit), állatok képében. És persze a kutyasétáltatók látványáról beszélek.

Mozi 2: Szerelem a kolera idején. Ez pedig egy jó Marquez-adaptáció. Az alapsztori ugye (lévén Marquez) érzelmekkel túláradó és Marquez saját világának a része — hibátlan, az adaptációval pedig elillan 2 óra, és észre sem veszed. Külön említeném Shakirát, akiről egyből árnyaltabban vélekedek most: a film zenéje neki róható fel — és jó! Meg is fogom szerezni.

Update: Ja igen, aki felfedezi, hogy melyik képen szerepelek a Sajtófotó kiállításon, az ügyes.