20 perc múlva kezdődik az Amsterdam Gay Pride részeként rendezett Canal Parade, a világ egyik legtutibb pride bulija, úgyhogy (egy suta átvezetéssel) beszélgessünk a nyitottságról.
Kiderült ma számomra (röviden #til), hogy az amszterdami városvezetés nagy hangsúlyt fektet az általuk termelt-gyűjtött adatok nyílttá tételére. Ha jól értem, 2012 óta fut egy amsterdam open data nevű projekt, amelynek keretében a város által generált adatok nyíltan elérhetők, letölthetők, és jelenleg 18 témakörben 664 datasettel tud játszani az érdeklődő.
A datasetek kereshetők, sőt, a város látszólag kifejezetten örül neki, ha használod az adatot: ha írtál egy alkamazást ami erre a szolgáltatásra épül, azt promózhatod, ha szeretnél újabb adatokat elérni, vagy egyéb ötleted van, azt is betolhatod, és most júliusban szerveztek egy hackathont is Smart City témakörben.
Az adatok egyik legjobb felhasználása a maps.amsterdam.nl, ahol egy rakás érdekesebb Open Geo Data adatforrás van Google Maps overlay-ként vizualizálva. Pl. van térkép az AirBnb árazásról (turistáknak hasznos), az amszterdami méhek elhelyezkedéséről (figyelem, a vadméhek külön térképet képeznek!), nekem meg pl. külön érdekes az amszterdami épületek kora, vagyis a város épülésének-fejlődésének térképe, amiből végre kiderült számomra, hogy az irodánk épülete 1877-78 környékén épült, az otthonunk pedig 2006-ban. Az 1800-1900 közti időszakról (a „második aranykor”) van animáció is:
Illetve érdemes még megnézni az amszterdami Map of Maps-et, ahol megfordítják a dolgot: ráklikkelsz a térképen valamire, az pedig az összes ott elérhető adatforrást kilistázza.
A fenti persze csak ízelítő; Amszterdam tele van érdekes és szabadon elérhető adattal; szóval maps.amsterdam.nl és amsterdam open data, érdemes böngészgetni!
Hozzáadom én is a kétcentesemet a témához, hollandba’ szakadt magyarként.
Lehet poénkodni twitteren az otthoni eü-, meg politikai hírek kapcsán, hogy „plusz két dexterity lipinek hogy eljöttünk Magyarországról”, de az igazság az, hogy mélységesen elkeserít, ami otthon folyik mostanában (már tavaly ilyenkor is mélységesen elkeserített, azért költöztünk, azóta meg csak rosszabb lett).
1956-ban, amikor 40 ezer magyar menekült Hollandiába, a hollandok 16 millió guldent gyűjtöttek nekünk, ami nem tudom pontosan mekkora pénz, de úgy olvastam, hogy sok. Julianna, az akkor regnáló királynő egy egészen megható rádióüzenetben üdvözölte a menekülteket:
A negyvenezres számot egyébként a Pathé korabeli híradásából vettem, ha van pontosabb számod, kommentbe vele:
Felmerülhet persze az ellenérv, hogy ’56 óta sok minden változott, meg hogy Hollandia mindig is gazdag ország volt (kivéve talán pont ’56-ban, 11 évvel a világháború után, amiben kétszer ment rajta végig a front), de szerintem ez irreleváns.
Ami most nekem releváns: sikerült egészen rövid idő alatt lejutnia (eleinte „eljutnia”-t akartam írni, elírtam, fuckit, így hagyom) ennek az országnak arra a szintre, hogy kis szabadságharcos nemzetből, akik anno elindították a hidegháború végjátékát, ma egy bezárkózó, kirekesztő, szomorú nemzet legyünk, Európa segglyuka; hogy ha hollandokkal beszélgetek, óhatatlanul szóba kerüljön a kerítés, a Putyint körbenyalogató miniszterelnökünk, a médiánk… És nem én hozom szóba, elhihetitek.
És tudjátok mit kapok itt, mint ennek a bezárkózó, kirekesztő, szomorú nemzet „gazdasági bevándorló” fia?
Hát pl. adókedvezményt, amiért idehoztam a szaktudásomat. De nem ez a fontos.
Ami fontos, és ami miatt az egészet elkezdtem írni: komolyan mondom, hogy könnyek szöktek a szemembe, hogy miközben nézem a királynő fenti üzenetét (olvasom, mert nem értem a nyelvet), realizálom, hogy a tágabb értelemben vett holland nemzet épp az életemet menti meg a világszínvonalú egészségügyével, hogy a legtermészetesebb, hogy ez ingyen jár, hogy a kórházban és mindenhol a lehető legjobb ellátást kapom nem csak szakmailag, hanem emberileg is, pedig még arra se vettem a fáradságot hogy beletanuljak legalább egy kicsit a nyelvbe… Hogy a munkahelyem, ahonnan 5 hónap (oké, kemény) meló után fél évre elvonulok kemoterápiára (oké, persze nem sabbatical szabi, nem én választottam), a teljes fizetésemen tart pedig nem lenne kötelessége, és minden, tényleg minden elképzelhető segítséget kész megadni (szintén: emberileg is), pedig határozott idejű szerződésem van (ami itt általános, de akkor is), ami nem sokkal a kezelés vége után jár le…
És persze nem azért kapom a kitüntetett kórházi kezelést, és nem azért gyűjtöttek 16 millió guldent ’56-ban, mert „nézd, egy magyar”, hanem mert ilyen a tolerancia. Hogy ha valaki szükségben van, akkor a világ legtermészetesebb dolga, hogy segítünk, függetlenül attól, hogy honnan jött. A hollandok mellesleg többnyire nincsenek tudatában, hogy ezt mennyire jól tolják, hogy itt nincs gettó, és hogy pl. a tény, hogy ezt több száz éve így tolják, mekkora gazdasági jelentősége van.
És ehhez képest az országban ahonnan származom épp rájuk zárják az oda háború elől érkezőkre a vagont, akikre meg nem, azokat tűzzel-vassal-kerítéssel megpróbálják kizárni, az országon belül levőket pedig a kormánypárt által felcukkolt szélsőjobb veri…
Én ezt a transzparens toleranciát akarom a gyerekeimnek átadni, amit itt lépten-nyomon tapasztalok, nem azt a kirekesztő és végtelenül szomorú hozzáállást, ami otthon egyre inkább mindenből süt.
Szokták kérdezni (most hogy így belegondolok, főleg a hivatalok), hogy oké, most kijöttünk Hollandiába, de mi a terv, meddig lakunk majd itt, rövidtáv, hosszútáv. Nem nagyon foglalkoztam eddig ezzel, a válaszom kb. az szokott lenni, hogy majd meglátjuk, de tegnapelőtt rájöttem, hogy én nem szaladok, ha nem kergetnek, vagyis: ha jól érzem magam valahol, nem lesz a lábamban a bugi, hogy most már ideje továbbköltözni, meg világot látni, meg kisfaszom. Magyarországról sem a kalandvágy hajtott el, egyszerűen a negatívumok meghaladták azt a szintet, amit az otthoni (egyébként magas) életszínvonalam kompenzálni tudott.
És jelenleg nem látom, hogy Hollandiából mi hajtana el.
Bónusz kontent: még a kezelés eleje felé volt egy álmom. Kórházi ágyon feküdtem, kaptam talán a koktélt is épp, és közben valami még Magyarországon vásárolt hibás termék visszacseréléséről telefonáltam a magyar üzlettel. A megoldás annyi lett volna, hogy vigyük vissza a boltba, de mondtam, hogy ezt nem tudom megtenni, mert egyrészt eljöttem otthonról, másrészt beteg is vagyok, kemó, satöbbi. Erre az álombeli eladó sommás válasza az volt, hogy „meg is érdemled, amiért kiköltöztél”, amire talán valami olyasmit tudtam nyökögni, hogy „hát kb. az ilyen dolgok miatt jöttem ki”… És persze it’s all in my head (literally), napokig rosszul esett utána a saját agyam által generált taplóság, meg főleg a tudat, hogy elnézegetve néha a Tumblin megjelenő, jobber Facebook csoportokról screenshotolt kommenteket, a gen pop jelentős része tényleg így áll hozzá. Sajnos túl valóságos álom volt.
És persze tudom, hogy ez a bevándorlós kérdés sokkal bonyolultabb, mint hogy a hollandok mennyire toleránsak a magyarok meg mennyire nem. (Sőt, tudom, hogy otthon se mindenki intoleráns, hogy rengetegen segítenek a bevándorlóknak… hogy ahogy az illiberális állam is a politika kreálmánya, úgy az intoleráns állam is — még ha látszik is az, hogy sajnos jó táptalaja van…) Tudom, hogy Európai szinten baromi nagy probléma, bénázás a kvótákkal, meg minden, és hogy egészen biztosan még Hollandiában meg Svédországban is lesz visszalépés toleranciában, mert a probléma nagy, a menekült sok, a kultúr is -sokk; de szeretném hinni, hogy tényleg létezik ez az európai eszme, aminek része a tolerancia, és hogy a dolog végeredménye azért valami működő rendszer lesz, és hogy 10 év múlva amikor ezt a korszakot magyarázom majd Adélnak meg Mártinak, nem azt kell mesélni, hogy volt Európának egy ilyen tündöklése, amiből kénytelen volt visszavenni, mert az intolerancia meg a félelem erősebb volt, mint a ma még lépten-nyomon látható pozitív hozzáállás.
ÉS tudom, hogy naiv és szentimentális lett ez a poszt, de elegem lett… és ez most kiszakadt.
