Négy napos rekreációs túra áll a hátunk mögött: Laško (és Celje), Ljubljana. (Nem láttuk sok értelmét itthon maradni a seggszagú városban a vasárnapi forradalmárok között. Az M7 csütörtöki forgalma, és a Ljubljanaban hallott magyar szó alapján voltak ezzel még páran így.)
Szlovénia kedves hely, feltűnően tiszta és rendezett, Ausztriához hasonlítanám, ha kellene, kis hazánkhoz semmiféleképpen. Egyrészt eurójuk van, ami nálunk ugye…, másrészt (unlike Austria, mondjuk) olcsóbbak, mint mi – sokkal. (Harmadrészt — személyes tapasztalat — az utolsó éjjelnappali közért eladója is beszél angolul, úszintén a benzinkutas pultoscsaj, negyedrészt pedig bringaút mindenhol, autóút mellett, Ljubljana belvárosában, szintben-színben elválasztva, amit akarsz. És használják, ráadásul — szóvicc — szép régi muffos országúti bringákon jóseggű bringák közlekednek. A muffokról, a veszélyes szőrös állatokról nem tudok nyilatkozni, nem ragadott el egy se.)
A program 2 nap seggáztatás volt Laško termálhoteljében (megérdemelt négy csillag – semmi kifogásolni valót nem találtam se kiszolgálás, se szolgáltatás-szett oldalon), ebbe beletartozott sok-sok szaunázás, pezsgőfürdőzés, testmasszázs, egy kis kirándulás Celjébe (szomszédos kisváros jó állapotú várral, ami lentről sokkal nagyobbnak néz ki, mint amekkora), egy kis gyurma, és alapvetően más nem is. Szombaton aztán átgurultunk Ljubljanába, ami szintén kis ékszerdoboz a lepukkant, de kedves mediterrán hangulatot ontó házaival, a szombat délutáni tömegével. (És azt, hogy „kis”, komolyan gondolom: kéccáh-valahányezze lakos, a mi „külvárosi” hotelünkből kb. fél óra alatt voltunk bent a centerben gyalog.) Kora délután csak szerencsével (na meg kitartással) találtunk asztalt, mindenki kint volt a napon, itta a könnyed borokat, tolta az olivabogyót/pizzát/kávét, bringázott, görkorizott, élt. Aztán 3-4 felé a nap is, a tömeg is eltűnt (cserébe megjött az északi szél), a város szinte kiürült, a város legöregebb épületében beredezett kávézónak mi voltunk az egyedüli vendégei, toltuk ott a magányban a kólát limonádéval. Lehet, hogy aztán éjszakára benépesedett, ezt mi már képtelenek voltunk megvárni: a reggel 8-as edzés és az utána következő szauna, na meg az ebédre elfogyasztott ötsajtos pizza megtette a hatását és este 10-kor már húztuk a húznivalót. (Ki tudja meddig…)
Érdmes elmenni Szlovéniába, attól tartok, nem nagyon lehet csalódni abban, amit ott találsz. Részemről kíváncsian várom a következő síszezont, amikor ezt a featúráját is leteszteljük a kis országnak.
Képek az utazásról, amennyire kedvem meg a fényviszonyok lehetővé tették, itt.
Technikai jellegű info: Ne higgy az útjelző (HU-t jelző) tábláknak: a magyar-horvát-szlovén határnál Horvátország felé menj, ne az M70-en. (No para: az EU-konform személyi igazolvány működik a horvátoknál, nem kell útlevél, és az autópályán fizethetsz euróval és zsugával is.) Bár a legtöbb térkép szerint autópálya van a túloldalon, nincs lófasz se, csak eltévedés, aztán (autópályaépítésnél használt) teherautók mögött pöcsölés Mariborig. Az autópályát is láttuk: földből van, munkagépek közlekednek rajta, szerintem még vagy 3 évig. Ugyanez igaz visszafelé is: Horvátország felé érdemes kerülni, nem elmenni északra. Ha Viamichelinen legeneráltatod a recommended útvonalat, az tökéletes.