Android vs. Windows Phone vs. iOS: mi lesz a rend?

Pofátlanul idézek — magamtól:

Ezzel együtt azt kell mondjam, hogy a Nokia jó úton jár (Stephen Elop, megkövetlek): leporolták azt, amihez nagyon értenek (remek hardver), és választottak egy oprendszert, ami jobb, mint a kiszolgált Symbian. Elérték, hogy a világ újra felfigyelt rájuk, a nihil állapotából ismét egy valós és előremutató gondolatokkal rendelkező cégnek tűnnek. (Emlékszünk, hogy egy időben még a RIM-mel együtt temettük a Nokiát?)

Hogy tényleg sikeres lesz-e ez a kombó és meg tudja-e fordítani a Nokia jelenlegi lejtmenetét, az még majd eldől, de az irány nem rossz. MS-nek, Nokiának is frissülnie kell hozzáállásban, ez már nem az a statikus (vagy egyenletesen mozgó) hajó, ami a 90-es évek mobil- és oprendszer-piaca volt.

De ne elégedjünk meg ennyivel, hiszen ez egy agyvihar-blog.

Sokszor kérdezik tőlem, hogy mi lesz szerintem a Windows Phone rendszerrel. Általában a kérdező már kérdezés közben meg van győződve róla, hogy a válasz az lesz, hogy „halott rendszer”, de nem az. Sokat gondolkodtam azon a jelenségen is, hogy az iOS felhasználók általában szeretik a WP-t, míg az Androidosok kevésbé. Ezt is egyszerű annak a számlájára írni, hogy az iOS userek körében van valami zsigeri ellenszenv az Androidderek irányában — talán Steve hátramaradt dühöngő aurája, vagy csak a tény, hogy az Andriod az egyetlen rendszer, ami egyértelműen elfenekelte az iOS-t, mára több fronton is. De ez sem ilyen egyszerű. Android vs. Windows Phone vs. iOS: mi lesz a rend? részletei…

Szélsőséges racionalizmus.

A smittelésről.

Mindentől elvonatkoztatva nem értem a SOTE-t. Illetve értem, nyilván értem, kis ország vagyunk, senki nem merte magára vállalni, hogy egy — bár saját jogon komolytalan, de — komoly hátszéllel hajózó államférfi (illetve: Államférfi) plágiumügyét vizsgálja. Aztán persze: miért nem? Ennyire ott van az oktatásban, hogy ha valakinek keresztbe teszel, akkor felejtsd el a docensi kinevezést, vagy azt a kutatói ösztöndíjat, amiből a kocsit vennéd, vagy a hétvégi telekre a waterfeature-t? Nos, ez már eleve szánibáni.

Ami nekem eszembe ötlött, az egy másik vonal: a külföldi, és hogy hogy kicseszett a hallgatóival, végzőseivel — közvetve magával — a SOTE, hogy az első vizsgálatra felszólító hangokat csípőből utasították el. Szélsőséges racionalizmus. részletei…

Micro-timeslotted workflow management.

Korábban feltűnt már egy folyamat a saját munkáim kapcsán, amit most a Motorola Droid Razr cikk írása közben (után közvetlenül) élesben figyeltem meg.

Az említett cikket az androidportal.hu CMS-e szerint 18 iterációval írtam meg, vagyis ennyiszer ültem da elé és írtam hozzá valamit, amit aztán mentésre érdemesnek tartottam. Ebbe a 18-ba nem tartozik bele a fotóeditálás, ami még kb. 5-6 session lehetett emlékeim szerint, vagy inkább 7-8 (azok a makrófotók nem kroppolódtak maguktól…) Vagyis egy cikk megírása kb. mondjuk 25 részletben történt. Ha jól számolom, a cikk 1622 szavasra sikerült (10 759 leütéssel), vagyis egy etapban átlagosan kb. 65 szót (430 karaktert) írtam hozzá. Ahogy nézem, az én szavajárásommal, mondatvezetéssel, meg ilyesmikkel ez kb. 2-3 mondat.

Kis túlzással kimondható, hogy 2-3 mondatos adagokban rakok össze egy cikket. Durva.

A dolog oka egyébként pofonegyszerű: akkor ülök le cikket írni, amikor időm van rá, időm meg semmire nincs, nagyon rövid időszeletekre van bontva a napom, és ezekből nagyon kevés jut a cikkírásra. Viszont a cikket ki kell tolni, mielőtt a Motorolának új zászlóshajót jut eszébe piacra dobni, így a lehető legtöbbet kell kihozni a kevés rendelkezésre álló szabadidőből. Aztán felébred Adél, menni kell dolgozni, vagy lemerül a netbook, és már taskot kell váltani.

Az okon kívül, kicsit magasabb szinten szemlélve a jelenséget viszont nagyon érdekes dolog ez: láthatóan (illetve remélem, hogy ezek nem mennek nagyon a minőség rovására) hatékonyan átállt az agyam arra, hogy minimális ráhangolódással és kis időszeletekben koncentrál egy feladatra, utána pedig egészen gyorsan vált valami másra. Régen is multitaskoltam, és tudatosan kezeltem azokat a helyzeteket, amikor pl. munkában egyszerre 4-5 nagyobbacska projektet kellett vinni (pm-ként), de az más: itt életmód-szintű hozzáállásról van szó, nem csak az irodai melóról.

Természetesen amikor Adélozok, vagy kóruspróbázok, az nem androidportal.hu cikkírás, hanem valami markánsan más. Az az elméletem, hogy ez külön jól van így: azokban a micro-timeslotokban, amikor cikket írok, cikket írok — amikor viszont pl. próbálok, a agy cikkíró központja vélhetően pihen, rákészül a következő rendelkezésre álló negyed órára. Illetve hát ne felejtsük el azokat a köztes timeslotokat (pl. utazás), amikor az agy fel tud készülni a következőre, hogy (androidportal.hu példánál maradva) a legközelebbi adandó alkalommal már csak leírni kelljen azt, amit villamoson kigontoltam. (Egyébként pl. a Hírhétfők szoktak tipikusan villamoson, fejben születni.)

Szóval érdekes ez.

És félreértés ne essék: nem a saját munkafolyamataimat (vagy, irgalom anyja kegyelmezz, magamat) akarom fényezni — vélem, hogy manapság egyre inkább ilyen munkastílusba fordul át a világ gépnyomóbbik fele. Aztán a hozzám hasonló gépnyomók apukákká-anyukákká upgradelnek, akkor meg pláne!

Apropó Motorola: az említett Droid Razr cikkben teszt jelleggel szereplő panorámakép szerintem eléggé rémisztőre sikerült: amikor megcsináltam, csak annyi tudatosult, hogy ronda szürke idő van — csak otthon vettem aztán észre, hogy micsoda szmogfelhő csücsül Budapest fölött. A kép az egyik szmogriadó napján készült:

Megj.: ez a post 6 iterációval készült.