Márc 24, Szecska: Városminor a fürdőben.

Szexi hasakBár én az Androidportál Meetup #0 miatt nem tudok ott lenni, kis kórusunk azon része, aki nem Androiddal kel és fekszik, meleg és nedves helyeken múlatja majd a tavaszesti időt: március 24-én este 7 és 10 között egyszercsak megjelennek váratlanul a Széchenyi fürdőben, hogy az élményfürdő ezúttal maradandóélmény-fürdő legyen. Az ad hoc megjelenés (aka. splashmob) egy nagyobb rendezvény része, erről több infó itt.

Szóval: március 24 este, Szecska! (Google Maps, Foursquare, Gowalla)

Jeremy Clarkson Meets the Neighbours.

Tegnap elkezdtük (és majdnem be is fejeztük) a Jeremy Clarkson Meets the Neighbours című minisorozatot. 5 rész, részenként kb. 40 perc, és zseniális: Jeremy 2002-ben fogta magát, és megnézte, hogy mi van Európában, Anglián kívül. Hangosan röhögtünk a “French films” részen, pedig a magyarok is ilyenek, ezzel együtt nagyon igaz.

A cucc itt kezdődik a Youtube-on, a sorrend France > Belgium > Netherlands > Germany > Spain > Italy. Kihagyni kár.

Ja és a sorozatnak egyébként már valódi haszna van: kiderült, hogy az Erdészben Clarion hifi van, csak át van matricázva Subaru-ra. Mindez onnan, hogy Jeremy Type E Jag-jében (gyönyörű autó!) ugyanilyen hangcucc csücsül.

Ma este 19:30-tól Városminor karácsonyi koncert a Hold utcában.

Városminor karácsonyi koncert

Ma este ismét felpörgetjük a bulit a többszörös díjnyertes, aranyérmes Városminorral, és egy Jézus életét összefoglaló meghitt karácsonyi koncerttel kedveskedünk neked, kedves közönség, kezdve a fogantatással, át a vízen járáson, a talkshow szerepléseken, és a sikeres merchandise-on a beteljesedésig.

Gyertek-gyertek!

A koncert ma, tehát december 20-án 19:30-kor kezdődik az V. kerületi Hold utcai Református Templomban (Foursquare link), akiknek ezúton is köszönjük a tényleg kiváló koncerthelyszínt, és minden jóságukat a több kisgyermekkel rendelkező kórustagok irányában!

Koncertünkre a belépés természetesen ingyenes, adományt elfogadunk. Koncert után szokásos büfé és karácsonyi szocializálódás.