While 1<2.

Múlt héten átbringáztam Ijburgba (mint az közismert), megnézni a környéket nappal is. Elég hasznos közvetlen szomszédságunk lesz: a ház aljában egy bringabolt, a szembeházban pedig egy paki csirkés. Ha van erőd megkerülni a házat (de ez már vagy 30 méter), akkor kávézó, Albert Heijn (helyi Spar) is akad, meg minden, ami egyébként a nyugodt élethez kell.

Bementem a bringaboltba, kérni egy 15-ös kulcsot (angolul wrench, hollandul moersleutel), miután a repüléshez le kellett szerelnem a bringáról a pedálokat, és a magammal hozott kis tábori készlettel azért annyira jól nem tudtam meghúzni (ami pedálnál nem előnyös). Kihoztak egy — nem viccelek — fél méteres, 3 kilós villáskulcsot. Akkora erőkart biztosított, hogy Adél is simán meghúzta volna a pedálokat — ha fel bírta volna emelni!

Érdekes volt egyébként a bringabolt: minden izében egy bringaboltra emlékeztetett a raszta (ránézésre exfutár) szerelősráctól a sportbringa plakátokig, egy dolgot kivéve: kizárólag ezt a tipikus holland citybike-ot lehetett ott kapni.

De abból vagy 50 félét.

#til Amsterdam: telefon.

Ma reggel aktiváltam az új SIM kártyámat. De várj, ez se nem a vége, se nem az eleje a sztorinak.

Szóval a Simyo-nál van az előfizum. 1 GB net, 100 perc pofázás/sms havi 14 EUR. Az 4200 forint körül van, még a mostani szar árfolyammal is. A Citibank ennyiért egy garast sem hajlandó megmozgatni a számlámon, próbáltam. (Az ING az más tészta.)

Szóval

  1. a simyo.nl-en egy ilyen fika egyszerű csúszkás-radio buttonos felületen összekattintgattam az előfizetést (kb. 2 perc),
  2. ott a felületen autorizáltam a bankomnál (bankszámla check célból) hogy történjen egy 0.01 EUR próbavásárlás (kb. 1 perc),
  3. beírtam a postacímemet meg egy okmányszámot (kb. 1 perc se),
  4. ahova kipostázták a SIM-et (2 nap), amit aztán,
  5. SIM serial# és jelszó alapján aktiváltam (1 perc).

A komplexitás, amiért ez még nem a sztori vége, az az, hogy számot hordozok, ez nagyban megbonyolítja a dolgokat, mert

  • a SIM-mel egy átmeneti telefonszámot kaptam, ami a hordozásig használható,
  • a SIM aktiválása után kb. 1 perccel pedig kaptam egy emailt, hogy köszi az aktiválást, akkor november 19-én hordozzuk a számodat is, cső, ja, és előtte egy nappal azért majd küldünk még egy remindert.

Na hát így regisztrál az ember mobilszámot azt hiszem. Aláírnom semmit nem kellett, sőt, élő emberrel nem kellett találkoznom a folyamatban, amit nagyon kultúrált és figyelmes dolognak tartok. (Amellett, hogy a szolgáltatónak nyilván kicsit olcsóbb, mint a biorobotokat betanítani, banánnal etetni, olajozni, stb.)

És még valami: a websiteon mindig friss, érthető, egyszerű infót látok arról, hogy mennyit használtam el a gigámból, a perceimből, az sms-eimből. Ha akarom, a csúszkával upgradelem a csomagot (esélyes, hogy kelleni fog a másfél-két giga, amiért akár 16-19 Eurót is fizethetek!

#til Amsterdam: Volendam.

Ma nekivágtam, és tettem egy kört Volendam felé bringával. (Még tegnap összeraktam a bringát (végre), úgyhogy tegnap megvolt egy Ijburg kör némi (sok) tévelygéssel, ma meg ez. Jó kis bringás hétvége, összesen mondjuk 60-70 km.)

Volendam egy kisváros Amszterdamtól északra, eredetileg Edam kikötője volt, aztán amikor az Edamiak ástak egy új kikötőt maguknak, az addigi kikötő lakói először az öklüket rázták, hogy „Edam you!”, aztán feltöltötték a saját kikötőjüket (hence the name, Vollen Dam, vagyis Filled Dam), majd nekiálltak nagy erőkkel halászni, jópár éve leginkább oroszt turistákat, legalábbis a mai tapasztalatom alapján. A teljes sztori itt, nekünk most elég annyi, hogy szép hely, az odavezető út is szép. (Meg a visszavezető is… mert persze megint nem sikerült egyenesen odatalálni… se vissza.) #til Amsterdam: Volendam. részletei…