Most, hogy két szerencsés (?) esemény egyszerre következett be: betegen ülök itthon és mindehhez kábeltévé társul, lehetőségem van felzárkózni reklámokból, és hát bazeg, és most itt a „Frog” néven szereplő szösszenetről fogok beszélni.
Mert a „fingós rap”, mint csengőhang az egyszerűen gusztustalan és mindenkiből elsőre kiváltja a gondolatot, hogy „nincs olyan, hogy nincs lejjebb” (vagy „van még innen lejjebb?”, stb.), esetleg megront pár fiatal lelket. De az, hogy „Frog” „szerzeményei” a Can’t touch this, az Axel, és hasonló zenékben merülnek ki, az azért kicsit arcátlan. Vágom én, hogy ezekre már nem kell jogdíjat fizetni, mert olyan régiek, de akkor is: az öcsém azt hiszi, hogy ezeket a számokat most tényleg megírta valaki (hiszen nem ismeri az eredetit, hiszen 10 évvel később született, mint a mű maga!), holott nincs másról szó, mint hogy eltorzították a hangot és odatettek egy békára távolról se hasonlító béna animációt – ez engem felbasz, lehúz.
Hát ez a bajom a tévével és semmi más.