“Nyélen raktam a Kékgolyót.”
A Farmos srácoknál (és lánynál) tett látogatás után 30 centi mennyiségben elfogyasztott sült kolbász volt talán az oka (sokmustár, koviubi, kenyér, kóla — ahogy kell), vagy a kora tavaszi napsütés, nem tudom, de ma egy rövid idilli pillanatba csöppentem bele a XII. ker. önk. ép. előtt: a hús-mentesáruban vidám dolgozók (hentes zsargon az utat elálló kollegina felszólítására: “pakold odébb a prágait”), az utcán vidám öregurak beszélgetnek, diákok ugrabugrálnak a villamosmegálló felé, süt a nap, minden.
Aztán ahogy jött, el is múlt: az egyik öregúrnak kinéző ember elforult és megláttam a fülébe nőtt bluetooth headsetet (tudod van az a fajta, aki állandóan hordja), illetve egyértelművé vált, hogy övé az az autó, ami keresztben felparkolt a járdára; a villamosmegálló fele haladó diákokra rádudált egy autó, mégis hogy képzelik, hogy a zebrán szeretnék megközelíteni a villamosmegállót. Jött a villamos, aztán elment — én pedig befejeztem a kólámat és továbbgurultam.
De akkor is, egy pillanatra idill volt.