Galaxy S4 Design Story?

Még egy ok, hogy utáljuk az Apple-t: amióta perbe fogták a Samsungot dizájszabadalom (Európában: védjegyoltalom) sértése miatt, minden gyártó fontosnak tartja bemutatni, hogy az aktuális szászlóshajóját milyen isteni szikra alapján és milyen ihletett dizájnfolyamat mentén tervezték. Ez egy HTC esetében (ahol ugye szépek az eszközök) még csak-csak, de come on: Samsung? Hogyan tervezzünk egy szappantartót, ami ugyanúgy néz ki, mint az előző? Ki a faszt érdekel ez?

Mind you: ux fronton le a kalappal a Samsung előtt: attól függetlenül, hogy egyetértek-e az úttal amit járnak (erről pár sorral lejjebb), ezek jó dolgok. Viszont pont ezekről nem lehet érdemben beszélni, üres vatta. Amiről meg lehet (a test, a műtárgy), nos, ott meg inkább dolgozzanak valami igazán szépen a kedves terméktervező kollegák, ahelyett, hogy beszlének róla.

A saját út pedig röviden: a saját ui vonal nem tetszik. A saját fejlesztések, amik a felhasználóval való együttműködést, együttélést célozzák, nos, ezekre úgy tekintek, hogy igen, ez az út, amit ma egy mobilgyártónak járni kell (nem az, hogy 4:3-ról 16:9-re upgradelik a képernyőméretet). A Samsung ebben úttörő, és ez akkor is nagyon fontos, hogy ha pl. a szemkövetés addott esetben hülyeségnek tűnik. Szükség van ezekre az iteratív innovációkra (jaj!), mert ebből lesz (van) a jövő. Az, hogy a Samsung nem nyitja meg az egészet, nos, az megintcsak nem tetszik. De elítélni nem tudom őket érte, a 30%-os piaci részesedést nem adják csak úgy.

A videó annak, akit még ezek után érdekel:

 

Update: Szerencsére a HTC is kiadta a One készítéséről szóló kisfilmet, ami azért szerencsés, mert az egy tényleg szép eszköz, a gyártási folyamat pedig tényleg érdekes. Bigup!