macroblog – Oldal 7 – speak no evil

Left brain left.

One thing I realised today morning (while doing some GCSF bone pain induced insomnia session) is how I’m overusing my left brain. This is the „logical” brain as we all know, and what I just found is even when I’m „resting” I’m using this part: playing some game on the phone that makes me think logically. As a result, my left brain is exhausted, and when I should I find it hard to think logically. Maybe a reason I have a better eye for photography lately (or more motivation if nothing else) is that that’s a creative process and that’s practically the only time I’m using my right brain.

So from now on, I’m picking up right brain activities, as a resolution, for rest.

Music has always been there of course (although… does drumming count here?), drawing hasn’t. And even though I can’t draw, I’ll try harder to doodle every once in a while, in a more controlled schedule. (Like, daily.) I’ll report on the results.

(Which brings me to the next dilemma: does blogging count as a creative or a logical process? After all, I’m putting my creativity in my sentences, but also my knowledge and way of thinking… Best guess it’s mixed left+right.)

Márti lealkudott 3 euróra egy várat.

Voltunk az IJhallenben (jó nagy bolhapiac, bár meglepve tapasztaltam, hogy ott, ugyanazon a telken egy másik volt gyárcsarnokban van a Greenpeace irodája és egy Hilton is befért, igaz, csak Doubletree… but still).

Eleinte bringával indultunk neki, mit nekünk az a szemerkélő eső (egyre hollandabbak vagyunk: szemerkélő esőben bakfiets-szel nekiindulunk), de aztán az eső upgrade-elt szemerkélőről szakadóra, szerencsére ezt időben érzékeltük (a WindGuru és a Google Weather még most sem) és visszamentünk az erdészért és azzal mentünk végül.

Naszóval elég az hozzá, már kifelé sétáltunk egy korlátozottan sikeres bolhapiacozás végén (bár pónikat, puffertjes-t, és egy babaházas alkatrészt sikerült vennünk, ja meg egy cipőt Mártinak, akinek szarrá ázott az, ami a lábán volt), amikor Adél észrevette ezt a

Várat

és kijelentette, hogy ez jó lesz Canterlotnak. (Don’t ask. Ha lányod van, majd megtudod. De egyébként tudod mit, ha érdekel, rtfw.)

És akkor a Vár:

Márti elbűvölve állt és nézte nagy szemekkel az eredeileg 7,5 euróért hirdetett várat, amire az eladók (2 korunkbéli csaj) mondták, hogy 5 euró a nézés miatt… Jul pedig erre odaszólt Mártinak (magyarul, azt úgyse érti senki), hogy mutassa meg hány éves. Márti ezt (mármint hogy 3 éves) remekül tudja mutatni — és így esett, hogy miután cukin megmutatta a néniknek a kezén hogy „három”, a nénik megtörtek a nézés és a perzisztencia láttán, és elhoztuk háromért a cuccot, amiről már útközben kiderült, hogy csipog, és vagy háromféleképpen zenél is. A délutáni játszós session egyértelmű sztárja az új szerzemény.

You had to be there. (De most le is írtam.)

McDonald’s Theory.

I use a trick with co-workers when we’re trying to decide where to eat for lunch and no one has any ideas. I recommend McDonald’s.

An interesting thing happens. Everyone unanimously agrees that we can’t possibly go to McDonald’s, and better lunch suggestions emerge. Magic!

It’s as if we’ve broken the ice with the worst possible idea, and now that the discussion has started, people suddenly get very creative. I call it the McDonald’s Theory: people are inspired to come up with good ideas to ward off bad ones.

From Jon Bell’s medium.

So: if there is a task at hand, put an idea on the table as a start. It might be a good one, more likely it will be a mediocre one. The point is, as soon as something is on the table, the team starts to iterate and/or come up with better ones. Discussion happens.

I use this technique so many times I had to document it in this here blog.