Címke: my computer

Ubuntu 11.10 Orbitális Oblák.

Múlt pénteken (meg aztán ma) impulzív jelleggel frissítettem a gépem Ubuntu 11.10-re.

A sztori persze nem így kezdődött: először is fejembe vettem, hogy visszaállok Arch Linuxra, felgyorsítandó a már eléggé koros hardware-nek tekinthető MSI Wind U100-at. Nos, az Arch már nem nekem való. Azzal még nincs számottevő problémám, hogy a sikeres install után (ne feledjük, az Arch installja kb. azokból az időkből származik, amikor a Debian telepítőjében dselect-tel kellett egyenként kiválogatni a telepítendő csomagokat…. szóval nem egy mai darab) az alaprendszerben nincs grafikus felület, hiszen az Arch csomagkezelője egyszerű és jó. De az, hogy Dropbox, msttcorefonts, és ilyesmi telepítéséhez már AUR (vagy mi) használata, és azt hiszem manuális download kell, ez már az a kényelmetlenségi faktor, amit értek és támogatok — elvben. De gyakorlatban öreg vagyok már én ehhez / annyival nem lesz gyorsabb az a gép (, győzte meg magát a művész).

Aztán következő lépésként, még mindig a lájtvéjtet szem előtt tartva feltettem egy Xubuntu aktuális verziót… Nos, az meg nem üti sajnos meg azt a szintet, amit ma szerintem egy oprendszernek meg kell. Mind you: RAM-használatban sem… de grafikailag sem.

Szóval biztos ami biztos alapon persze itt van az utolsó jó Ubuntu, a 10.04 Netbook Edition, ha már nagyon elegem lesz ebből a szép új „azt kapot amit látsz, ne nyúlkálj hozzá mert kezedre csapok” rendszerből. Alapvetően viszont mivel mostanság szinte csak cikkírásra használom a netbookot, még talán meg is szokom.

Lássuk tehát az első benyomásokat, megjegyzéseket:

  • Elhagytam a kb. ’97 óta signature hotkeyemet: a Mod4+H (setxkbmap hu) és Mod4+J (setxkbmap us) kombókat, helyette átálltam Windowsos Alt+Shift kombóra nyelvváltáshoz.
  • Persze agyfaszt kapok (látszólag megváltozhathatatlan default #1) attól, hogy az Alt+Shift az esetek kis százalékában nem a billentyűzetet váltja át, hanem az adott alkalmazás menüjébe megy be.
  • Agyfaszt kapok attól is (látszólag megváltoztathatatlan default #2), hogy az F10 (ami ugye terminálban egy sor ncurses program felső menüjét hozza) szintén az éppen nyitott alkalmazás menüjét hozza be.
  • Agyfaszt kapok továbbá attól is (látszólag megváltoztathatatlan default #3), hogy a rendszer default fontméretét nem lehet a beállítások közt módosítani. „Ubuntu 11” fontméret, ORLY? És ha én 9-hez szoktam?
  • Valamint agyfaszt kapok attól is (látszólag megváltoztathatatlan default #4), hogy a Mod4 a Unity (egyébként jó) gyorskeresőjét (vagy dashboard-ját) hozza be, ezáltal a régi jól megszokott Mod4-et tartalmazó billentyűkombinációim nem működnek (megbízhatóan).
  • Aztán agyfasz az is, hogy Empathy a default chat kliens és azzal van integrálva a Unity vagy mi. Mivel én szeretem az integrált dolgokat (és mint mondtam, nem sokat használom a gépet), hagytam fent az Empathy-t, pedig a Pidgin körülbelül 137,3% 133,7%-kal jobb chat kliens, és akkor még Skype-ot nem is integráltam. (Az újabb 100%.)
  • A Gwibber, mint (szintén integrált) „broadcast” (vagyis Twitter) kliens pedig a vicc határát súrolja, de most az egyszer teszek vele egy próbát, hátha fejlődött, mióta utoljára láttam.
  • A WiFi sokkal gyorsabban csatlakozik, ez jó.
  • A Unity-tól egyébként nincs rossz véleményem; használtam már korábban (csak ugye lassú a gép), netbookon ez egy jó felület lenne, mert helytakarékos. Nem mondom, hogy a Netbook Remix felülete nem szintén kurvajó, és nem tudom, hogy ebből a mostani „hmm, nem is rossz” feelingből mennyi az, hogy számomra újdonság.
  • Látszólag megváltoztathatatlan default #5: 4 workspace van, se több, se kevesebb. Zavarni nem zavar, de netbookon réges régóta 2-t használok.
  • Tudom, de még nem tapasztaltam, hogy reteksok RAM kell az Oblák alá. Megintcsak: nekem tulajdonképpen egy Chromium-nak kell elfutnia gond nélkül 2 GB RAM-mal, az már csak menni fog!
A fenti hülye defaultok kiküszöbölésére alaptelepítés esetén nem nagyon van mód. Természetesen feltettem a gconf-editort (mert a legelső agyfasz effekt, a bal oldalra helyezett fejléc gombsor ebből könnyen kiküszöbölhető), de hotkeyeket, ilyesmit ott nem nagyon lehet módosítani. Feltettem aztán a gnome-tweak-tool csomagot is (ötlet innen, ezt eddig nem ismertem), azzal fontméretet és pár más dolgot már végre lehet tweakelni, de a billentyűkombók problémájára még mindig nem találtam semmit.
Hogy legyen még egy pozitívum: a WordPress Zen Mode elcseszett jó. Sőt, mondok még egyet: itt a WordPress for Android 2.0 beta!
És felkészül, de majd később, és próba jelleggel: Linux Mint. Ki mit gondol a Mint-re váltásról? (Ha megteszem, az lesz a blogposzt címe: Ki Mint vet, úgy arat.)

Ubuntu Natty -> Lucid.

Miért, merülhet fel a kérdés, akarna bárki is downgradelni a legfrissebb-legjobb Ubunturól a kettővel ezelőtti verzióra? Hiszen a minap még ódákat zengtem róla, hogy egész jó a Unity, meg ilyesmi.

Nos, kénytelen vagyok downgradelni, hogy használható legyen a gépem másra is, mint a Unity-ben való kavircolásra. Továbbra is igaz a tétel: basszatok rá a kezemre egy baseball-ütővel, ha Ubuntut akarnék frissíteni. És az a tétel is igaz, hogy ha az Ubuntu a legjobb oprendszer, amit a desktop Linux nyújt, akkor a desktop Linux szarban van. Az a desktop oprendszer ugyanis, amihez rendszergazda kell, hogy az alapműködést biztosítsa, az nem desktop oprendszer, legalábbis nem otthoni felhasználásra alkalmas.

Na lássuk, röviden:

  • A „kétképernyős módban nem működik” buggal még éppenséggel együtt tudtam volna élni (bár nem kis nuissance), de fáradhatatlan munkával és két upgrade-del az Ubuntu elérte azt, hogy egyképernyős módban sem működik többé (ugyanúgy hiányzik a képernyő fele, mint ha második monitorként próbálnám használni), ha munkahelyen esetleg arra vetemednél, hogy a 10″-os kijelző helyett egy darab external monitoron dolgoznál. A képernyő fele hiányzik, nincs mit csinálni vele, mert hát a konfigurációkat az Ubuntuból kiirtották. És persze van rá ticket a bug trackerben, annak rendje és módja szerint lezárva. Akinek meg mégis szar, az úgy járt.
  • A „sleepből visszahozva nincs WiFi” bugot oda fejlesztették, hogy sleepből visszahozva a gép konkrétan lefagy. Ez is az a fajta agyfasz effekt, amivel éppenséggel együtt lehet élni (mindig kikapcs-bekapcs, sleep módot elfelejtjük), csak baromira idegesítő.
  • Az, hogy néha elmegy a WiFi kapcsolat, és csak restarttal jön vissza, az már közelít ahhoz a ponthoz, hogy nincs az az átdolgozott felhasználói felület, ami ezt megérné.
  • Az viszont, hogy a legutóbbi (és aztán még x) újraindítás óta egyszerűen nincs WiFi, az a showstopper kategória.

Hát uraim, ennyire nem jó a Unity. Úgyhogy most lerántjuk szépen a 10.04LTS Netbook Remix telepítőjét, és vissza arra a verzióra, ami működött is. Értetlenül állok a phenomenon előtt, hogy egy stabil alaprendszert hogy lehetett instabillá tenni — eddig legalább többé-kevésbé csak ui szintű bugok voltak, de ez, hogy konkrétan elmúlik a hálózat… Melyik átlagfelhasználó oldja ezt meg egymaga? Ki az, aki egy ilyen fiaskó után nem downgradel? (Jobb esetben korábbi verzióra, rossz esetben Windows 7-re.)

Áhh…

Ubuntu Natty a házban.

Korábbi Ubuntu frissítési fiaskók révén a fő munkagépen, a netbookon (és ami azt illeti, a desktopon is) az volt a policy, hogy ezeken a gépeken egy jó régi verziót tartok, ami biztosan működik.

Fiaskók: Ubuntut frissíteni, úgy érzem, úgy kell, hogy az ember időt szán rá. Lemegy a kétklikkes frissítés, mindenki boldog, csillog-villog az új felület, aztán jönnek a kis idegesítő dolgok, a release critical bugok, amiket valamiért mégsem zártak le release előtt… Erre idő kell. Én meg lusta vagyok.

Ilyen megfontolásból tehát a netbookon (és ami azt illeti, a desktopon is) Lucid volt, ami ugye a legutóbbi LTS verzió. Tökéletesen működött.

Viszont a Natty release-ekor elkezdett viszketni a tenyerem: talán már nincsenek release critical bugok, és különben is, ezt a Unity-t annyian szidják, hogy még akár jó is lehet. Új, átgondolt felület, ami miatt nincs többé szükség a Netbook Remixre a netbookon (és ami azt illeti, a desktopon is)?
Szó szót követett (persze a fejemben csak) (és ami azt illeti, a desktopon is) és a hétvégén felpakoltam a Natty-t a netbookra. Voltak baljós előjelek: hétfőtől project golive előtti utolsó hardcore teszt, kedden golive, tehát nagyon fontos a jól működő gép — mikor máskor ugorjak az ismeretlenbe, nemigaz? De fasz vagyok, nem bírtam magammal.

Enter Natty.

Egyelőre meg vagyok lepve, de a gép működik. (Természetesen nulláról telepítettem, a /home partíció meghagyása mellett.) Kövezzetek meg, de nekem ez a Unity bejön, eltekintve attól (de más hátrányát tényleg nem tudnék mondani), hogy lenyúlja a <super> billentyűt, vagyis a vindózgonbot a saját színes-szélesvásznú „mindenmenüjére”, márpedig nálam minden shortcut eddig a vindózgonb+valamire volt mappelve. A megoldás egyszerű:
apt-get install aptitude
aptitude install compizconfig-settings-manager
Majd a telepített compiz settings managert elindítva az Ubuntu Unity Plugin alatt szépen átállítottam bármire a „Key to show the launcher” opciót. (<Control>less-re egyébként.)

Ezen felül a következő kisebb-nagyobb bugok vannak:

  • Kétképernyős módban nem működik, teljesen szétcsúszik a kép, a grafikus baszkurálókának pedig nincs olyan opciója, amivel ezt ki lehet küszöbölni. Ha nagyképernyőre dugom, marad az „egy nagy képernyő” mód. (Meg is van a kapcsolódó bug report: itt és itt is.)
  • Sleepből visszahozva a gépet nincs WiFi. Kiküszöbölhető úgy, hogy a /etc/default/acpi-support fileban megkeressük a STOP_SERVICES sort és odabiggyesztjük, hogy „networking”. (Persze ezen a ponton átlagfelhasználónak bukott az Ubuntu upgrade.)
  • Most itt a cikk írása közben egyszer csak elmúlt a WiFi-m, restart kellett hogy visszahozzam. Volt persze biztonsági rendszerfrissítés, lehet, hogy az kavart be valamit.

Ezen felül viszont látszólag működni látszik a látszólagos cucc. Tetszik, hogy a Unity felszabadít egy kis helyet az amúgy nagyon kicsi kijelzőn, és alapvetően tetszik ez a szemcukorka. Meglátjuk, hogy teljesít hétköznapi használatban.