Énekegyüttes kategória harmadik hely, persze mindez semmi sem számít, mert egyrészt 4 induló volt kategóriában, másrészt (magánvélemény) jobbak voltunk a második helyezettnél, aki viszont egy rettenetes, mindamellett erős nemzethalál-vonaltól terhes Petőfi-vers Kodály-féle megzenésítésével belophatta magát a zsűri szívébe, lévén az összkari mű egy rettenetes, mindamellett erős nemzethalál-vonaltól terhes Berzsenyi-vers Kodály-féle megzenésítése volt.
Forr a világ bús tengere, oh magyar,
Ádáz Erynnis lelke uralkodik
És a föld lakóit vérbe mártott
Tőre dühös viadalra készti
(Mely művet egyébként az összkari karnagy úgy konferált fel a próbán, hogy bár jó régi, ma is nagyon aktuális, omglol.)
A második helyezett kórus tehát szakmai szempontok alapján lenyomott minket, de nem is ez számít, hanem a taps, meg a spontán közös Kodály éneklés a Dóm melletti kis alagútban a fesztiválgyőztes, közönség- és még mittudoménmilyen különdíjas, valamint tényleg zseniális Ishango Chamber Choir-ral, meg a hullámzás, amikor megnyerték, meg a „memory paper”, mint az „emlékplakett” fordítása, meg a figura, aki Balázs szerint úgy néz ki, mint Petőfi nézett volna ki 50 évesen, alkoholistán, ha nem hal meg Segesvárnál. Ja, és az, hogy sose ilyen jók nem voltunk, azt hiszem. (Én, az újonc.) És persze az is biztos, hogy Tillai Aurél Stabat Materjét se felejtjük el, még a Coda-t se, lol.