Rég nem mutattam fotókat.

Rég nem mutattam fotókat az IJburg körüli sétáimról-bringázásaimról; konkrétan július 24 óta. Oké, azóta posztoltam a SAIL Amsterdamról, meg Enkhuizenről, meg a neverforget viharról… de pl. nem posztoltam a Lange Duinenről, pedig szuper hely, aztán volt egy alkalom amikor 3 gyönyörű hajó állt bent egymás mellett a kikötőben (előtte meg három gyönyörű férfi… de mindent a maga idejében.)

Na most ezeket akkor több körben le fogom tudni. Lange Duinen külön poszt lesz, illetve előkészületben még egy, militarymániásoknak, izgi lesz.

Addig pedig íme, válogatott termés az elmúlt 2 hónapból. (És persze a képek egy kis része kijutott Instagramra, de messze nem az összes!) Rég nem mutattam fotókat. részletei…

Gigaposzt: a holland egészségügy – 1. rész.

PANO_20150608_151111~2

Sok embernek sok mindent meséltem a holland egészségügyről („beszél ez összevissza”), de adós voltam egy gigaposzttal, amiben összefoglalom, hogy hogy is megy ez itt, pedig igény az volna rá. Szóval íme, a Holland egészségügy, belülről.

(Zárójel a nem rendszeres olvasóim kedvéért: nem sokkal kiköltözésem után megtalált engem egy Klasszikus Hodgkin Limfóma és ennek következményeként egy 4 hónapos kemoterápia (plusz előtte 2 hónap magas lázzal) — itt kezdődött, a kemó haladásáról először itt, majd itt írogattam bővebben. Emiatt a holland átlagemberhez képest is nagy tapasztalatot szereztem a holland egészségügyet illetően — sokkal nagyobbat, mint amekkorát valaha akartam. Zárójel bezár.) (Mondtam.)

A posztot két részre fogom szedni, mert szófosásom van elég nagy a téma. Az első részben (jelen írás) ezeket fedem le:

  1. Holland egészségügy, számokban
  2. Törvényes keretek
  3. Mennyi az annyi: TB járulék és barátai
  4. Háziorvos

Ezek az egyszerű, könnyen befogadható témakörök. A következő részben aztán belecsapunk a lecsóba, és megnézzük, hogy

  • hogy működik a betegszabi (hint: nem pont úgy mint Magyarországon)
  • hogy milyenek a kórházak, milyen egy kórházi kezelés (hint: nem pont olyan mint Magyarországon)
  • és hogy hogy működik a betegjogi képviselet, üzemi orvos, és a hosszan tartó betegség. (Hint: pont úgy mint Magyarországon. Haha, csak vicc volt! Teljesen máshogy.)

Blijf kijken, addig meg vágjunk bele az első részbe!

Gigaposzt: a holland egészségügy – 1. rész. részletei…

Zuiderzee Museum, Enkhuizen.

IMG_20150906_134159

A Backinshape blogra írtam, de ide is illik: Enkhuizen és az ott található Zuiderzee Museum kötelező program, nekem eddig kb. a legjobb daytrip élmény, amióta itt vagyunk — és ezt nem azért mondom, mert a felét ópiátos befolyásoltság alatt töltöttem…

Szóval úgy kezdődött, hogy tudva (sejtve) hogy a vasárnap nem lesz a legjobb napom, kitaláltuk, hogy autós túrát tegyünk. Ki is néztem Enkhuizent, eredetileg kizárólag azért, mert ott indul a Houtribdijk — az egyik nagyobbacska gát, amivel a holland beltenger (a Markermeer) le van választva (az IJsselmeer-től, illetve az Északi-tengertől). És mert relatíve közel van Amszterdamhoz.  Zuiderzee Museum, Enkhuizen. részletei…