What a busy day!

(Szlovák irodánk — khm — kemény munkához nem szokott alkalmazottjának volt híres mondása a cím, amikor egy nap 2-nél több telefonhívást kapott.)

Kemény, dolgos napok börtönében pörgünk (képzavar), bár tegnap elértem a történelmi 50 emailes total értéket az inboxaimban, ma megint 100 fölött vagyok, pedig gyakorlatilag egész nap csak emailezek.
Most éppen úgy néz ki, hogy péntektől (vagy vasárnaptól) jövő szerdáig Londonban és Genfben fogok különböző fontos emberekkel beszélgetni, ami jó persze, csak addig önnön elveimet megbafelülbíráva Windowst kell telepítenem a gépemre. Sejtem, hogy Qemu-ban lesz persze, de akkor is: non-free, non-good.

Ma majdnem kaptam egy majdnem jó ajánlatot a Gold Gym nevű egységbe (ami a Mammutban van és a tetőn áztathatod a sehabtestedet a jakuzában), de aztán mégse. A dolog úgy néz ki, hogy ha kiperkálsz 95 ezze’, akkor kapsz egy éves bérlet. Ez persze szopóág, mert — kérdem én — ki az, aki gyurmázni jár, amikor pl. éppen síel, vagy nyaral. Hát én nem, ráadásul 95 ropit amúgy se akarok csak úgy szevasz most befizetni, úgyhogy marad a drágáér’ gyurma.
Na, kávészünet vége, btw.

Nopol.

(Most megint egy ideig.)

Tegnap elvittem a fekete sárkányt kicsit kipöffenteni belőle a városi alapjáratos punnyadtságot. M7 Velencéig (büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy 143 km/h-nál gyorsabban nem mentem), aztán valami susnyás úton (talán a 7-es, talán nem) Fehérvárig, aztán valahogy vissza — és rájöttem, hogy miért olyan jók ezek a sessionök: vezettem másfél-két órát, és közben semmire nem gondoltam. Mint egy meditáció: csak az út van meg te (olyanmint), csak a vezetésre koncentrálsz és semmi másra, kiürülnek a gondolataid, kitisztulnak az érzékeid.
Utána haza, egészen röviden a választási herce. Ma reggel pedig Worluk, és word, amit mond — és innentől nem érdekel ez a választás, és szevasz.

Stressed out.

A végén kezdem: arról, hogy hova fajult a buli, mindent elmond az, hogy 67 képből kb. 2 lett értékelhető, mint fotó (vannak benne élek, van téma, stb.).

Kezdődött az egész azzal, hogy hosszas csönd után lenyomták végig az Ékszerelmére albumot (Quimby, ugyebár, rajta az Álmatlan dal, ugyebár, a szemét). Aztán talán Tosca-t, vagy nem is emlékszem már a nevére, de hát az emlékek, azok.

Röviden. Hosszú verzió nincs, csak hosszú lépés. (Meg sültkolbász.)