Zen, ének, élek.

(Szalóki Ági Karády-albuma megvan? Kurvajó anyag, baszkikáim!)

A közelmúltban felhúroztattam a gitárt (kb. 30 éves nylonhúros NDK hangszer, ritka jól sikerült darab), hogy a sosem-igazán-de-egy-kicsit-azért-valaha létező gitártudásomat felfrissítve a kiscsaj (aka. Lippai v2) zenei képzését a két szólamban énekelt dalokon felül még ezzel is megtámogassuk. (Vagy hátráltassuk — nézőpont kérdése.) Ide kapcsolódik két dolog.

Egyrészt tegnap azon felül, hogy fél óra gitározás után az ujjaim végén vízhólyagok nőnek (gondolom még egy ideig), szóval ezen felül ráleltünk valami magyar gitártabos oldalra, ami csúnya Zorán imperszonációba torkollt — ha nincs szerencsétek, Jul feltölti valahova a két röhögés között felvett darabkát. (A szherelemnek moúlnia khelllll…) Mindenesetre egy egyébként remekbe szabott Hagymaszarral parti után még fél 1-ig zenélgettünk, biztos vagyok benne, hogy a szomszédok is annyira élvezték, mint mi. (Eddát is próbáltam, de Pataki hangját nagyon nehéz utánozni.)

A másik meg kajás asszociáció, figyeld az átkötést: szóval tegnap nagyon finom chilis oldalast toltunk (durva gyomorsav ma délelőtt!), a hétvégén viszont hamburgert! És az akkor készült fotók remek mementói annak, hogy nem vagyok született fotós, sőt, igazából fotóblogger se.

Az történt ugyanis, hogy a készre jelentés után (vagyis mikor összeraktam magamnak a dupla húsos-sajtos, bbq-szószos remeket) nekiálltam bár objektívet cserélni, hogy akkor lefotoznők, de kb. 2 másodperccel a processz kezdete után egy “basszameg éhes vagyok” felkiáltással hagytam az egészet a francba, és nekiálltam igazából enni. Petter Hegre se azzal kezdte, hogy… de hagyjuk, szóval így nem futok be, na.

“Zen, ének, élek.” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

Loading Facebook Comments ...