adél címkével jelölt bejegyzések

Adél versel.

Anya Mártinak: “Gyere Mártikám, cserélek neked pelust, amondó vagyok.”
Adél: “Ki az az Amondó? … az Amondó az egy világhírű bűvész!”


Anya Apának, beszéletés közben: “…merthogy 2005 elején vetted a Leon-t…”
Adél: “Egy kaméleont?”


Aztán egy kis vers:

“Sok a műmi, sok a tej
Előtte még mosni kell”

(“Műmi”: müzli)


Délutáni alvás, pontosabban nem-alvás után:
“Nagyon csicseregtek a madarak, és nem tudtam kibírni.”


“Kicsit piros a hónaljam, de már nem az igazi.”

Adél a lottózóban.

Jul: Adél, mondj egy számot!
Adél: “a” betű.
Jul: Neem, olyat, hogy egy, kettő, három, négy…
Adél: Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz!
Én: Mondd pl., hogy hány éves az apa?
Adél: Hány éves az apa.

Végül vettünk egy random generált lottót.

Lippai Márta.

Márti, 2012-05-29, 3650g és 58cm.

Jól vagyunk mindketten, a kiságya fölötti dekoráció félkészen vár otthon ezért majd alkalomadtán ez következik. Addig ismerkedünk.

Jul blogszünetel, és várhatóan én is kevésbé leszek aktív onlájnisztánban. Most még Adéllal itthon kettesben, holnaptól a négytagúra bővült családdal.

- a kétlányos apuka

Adel laba.

Mostanaban (2 napja) estenkent,kozvetlenul lefekves elott azzal szorakoztatjuk magunkat, hogy Adel labmozgasat utanozzuk. Ha o megemeli a labat (amit szokott, ez ilyen tulmozgas-szeruseg nala), mi is. Viszonylag hamar, perceken belul felfigyelt erre, es elkezdte tesztelni ezt az uj szuloi feature-t: felemelte egy labat (olyat nem szokott), aztan kettot, aztan egyet ketszer egymas utan (azt se szokta)… tesztelt. Aztan vigyorgott, nevetett, vegul nem tudta mire velni (tul spooky volt), es akkor inkabb mi is abbahagytuk.
Ami miatt ez nekem nagyon erdekes, az az absztrakcios layer, amivel Adel figyeli a kis vilagat. Bar az en labam kb. kilora is, meretre is ketszer akkora, mint o, raadasul en ugye jarok rajta, es egyaltalan: tok masmilyen, mint az ove, megis erti, hogy az is, ez is: lab. Ugy fest, hogy vagja, hogy mi is olyan testreszekbol vagyunk, mint o. Ez pl. Beton szintjenel mar feljebb van, es olyan emberszeru mar.

Sticky Adél.

Adéllal apás estét tartunk, amíg anya ‘Minor nőikar próbán van. Már megettük és megütögettük a másfeles műanyag palackot, és keresztbe kasul közlekedtük a szobát.

(Hands up, aki hülyét kap a babás szülők T/1-be váltásából!)

Adél ugyanis mostanában mint a gép, úgy forog. Hátról hasra, aztán hasról hátra, aztán megint hátról hasra, és így tovább… így közlekedik. Ha olyan kedve van, a nappalit (keresztbe mondjuk 3 méter) megjárja egy percen belül ezzel a módszerrel, és közben nagyon komikus. Olyan, mint ezek a Sticky Spider Man srácok, amikor feldobod őket az ablakra (csak persze vízszintesen):

Promisc.

A másik aranyos dolog pedig már látszik egy ideje — konkrétan azóta, hogy Adél a séták alkalmával nem alszik el. Sajnos mivel ritkán van alkalmam velük sétálni (talán ezek a legszarabb dolgok az apukaságban, hogy munkanapokon kimaradok ezekből a közös programokból), csak ma figyeltem meg ezt és esett le: a gyermek ilyenkor promiscuous mode-ba kapcsol, egyszerűen látni, ahogy szekvenciálisan ír minden inputot az agyának egyelőre még üres adattárházába, aztán majd később feldolgozza, indexeli, bányássza. Szóval látszik, hogy fogadja be a környezetet, mindent megnéz, ami mellett elhaladunk.

Az alternatíva a séta alatt természetesen nem működő megkóstolás: ami a kezébe kerül, megkóstolja. Ma végeztem egy kísérletet: két ismert játék integrálásával (a plüss zsiráftehén (teráf? zsihén? szóval ilyen hibrid játékállat) nyakára ráhúztam a fogkoptató karikát) új játékot kreáltam. Amikor meglátta, Adél az új játéknak kijáró lelkesedéssel (kb. az van az arcára írva, hogy “ennél jobb dolgot még sose láttam, ide vele!”) nyúlt érte — aztán megkapta, megkóstolta, és felismerte. A vizuálisan új játék ízre már ismert volt, és úgy már nem volt annyira izgi.

HD.

Az azért egyfajta “bámulatos korban élünk” érzéssel tölt el, hogy amikor én voltam kicsi, akkor tudom, hogy volt egy fekete-fehér Junoszty tévénk (mai mértékegységgel gondolom 12″ körül) a Forint utcában, de szerintem telefonunk (vezetékes, Magyar Póóstás telefonunk) már valószínűleg nem. Shift 32 years, és Adél most azt nézi (mert mozog), hogy reggel titokban felvettem 720p HD minőségben egy telefonnal, ahogy ébredés után gügyög.

Szóval azért ez durva.

iPad, ‘minor.

Tegnap (és múlt vasárnap is, btw) egész napos hardcore Városminor próba volt, hogy sok új darabbal egy felejthetetlen karácsonyi koncertet hozzunk el nektek. Adél egyszerűen zseniális volt, annak ellenére, hogy láthatóan valamelyest hatással volt rá a front (vagy fronthatással volt rá az időjárás), tökéletesen viselkedett: aludt, amikor álmos volt (kvázi idegen helyen), nem sírt, lehetett dolgozni mellette.

Ezen felül a kezembe került egy iPad, amit az ebéd utáni pihenőidőben nyomkodtam egy negyedórát-félórát. Not gonna lie to you: jól össze van rakva. Ezzel együtt a súlyra vonatkozó kritikák valósak, pont egy kicsit nehezebb annál, mint ami kényelmes. Aztán gépelni se igazán lehet rajta ebben a formában: vagy kézben tartod és akkor nagyra nőtt telefon és nem éred el a belső betűket, vagy leteszed egy vízszintes felületre, akkor lehet rajta rendesen gépelni, de nem látod jól a kijelzőt, vagy keresztbe tett lábra teszed, akkor tudsz rajta gépelni, de állandóan lecsúszik a pöcsödre. Alternatív megoldás a gumi/latexnadrág hordása, amin nem csúszik le, viszont abban nem is szívesen rakom keresztbe a lábaimat, és a pöcsömnek másfajta kihívásokkal kell szembenéznie. Az ebook reader funkcionalitást biztosan nem használnám: aktív kijelzőn nem jó (és nem is egészséges) könyvet olvasni, és ezen az sem változtat, hogy az az aktív kijelző egy alumínium tokban van. Az ebook readerben nálam per definitionem eink-es kijelző van.

De megcsapott a szele annak, hogy szerezzek egy ilyet — androidos megfelelőt, természetesen. Egyelőre nincs túl nagy kínálat itthon, de egy Galaxy Tabot lehet, hogy megnéznék/megnézek.

Aztán mire ide elértem a gondolatokban, addigra kb. világossá vált, hogy az iPad az ennyi, hogy ebéd után negyed-félórát nézegeted az emailjeidet, ilyesmit. (Nota bene, a töttyölést nem azért hagytam abba, mert nem volt több idő, hanem mert nem volt már mit csinálnom az eszközön, elmúlt az újdonság varázsa.)

Tehát 2010-re eljutottunk odáig, hogy miután az mp3-lejátszót, a levelezőklienst, fényképezőgépet, stb. sikeresen integráltuk végre egy eszközbe (okostelefon), addigra a gyártók rájöttek, hogy ez így nem jó, és kreáltak egy niche marketet: az ebéd utáni negyedórás töttyölés marketjét. Ezt egyelőre rissz-rosszul, a kultikus piaci erejére támaszkodva többnyire az iPad tölti be.

Aztán persze érdekes lesz majd ez a szegmens talán: játékok és filmnézés rendes minőségben (úgy értem rendes minőségben, de még nem az otthoni LCD tévén, hanem pl. egy hotelben), hirtelen ez jut eszembe.

Szóval note to self: a tabletekre nem szabad úgy tekinteni, mint mostanában midnen másra, hogy hogyan leszek produktívabb ettől. Azt kell figyelni és tesztelni, hogy az eléggé bekorlátozott felhasználási területet mennyire flawless módon valósítják meg. Így talán az “újonnan vásárolt termék” reality distortion field-en felül is meg lehet pillantani a későbbi értéket egy-egy eszközben.