Archive

Posts Tagged ‘lakás’

Adél 4 hetes – ugyanitt szőnyeg eladó

August 31st, 2010 jul No comments

Ma is volt méricskélés, a gyerek már 5020g. Most nem is visított amikor a zöldségesmérlegre tettük és az egyéb méréseket is nagyon jól tűrte. Kapott egy műszaki vizsgát is ami még két hónapig érvényes, mindene világít meg berreg aminek világítani meg berregni kell – forgalomba vihető.
Van egy ilyen szőnyegünk eladó ha valakit érdekel esetleg, kisgyerek mellé sajnos nem igazán passzol mert az apró gyapjú szálak ráragadnak a gyerekre és állandóan a szeméből pecázzuk ki őket. Egyébként sötétbarna és nagyon szép darab, nehéz lesz gyerekszem-kompatibilis alternatívát találni helyette.

Tags: ,

Recap: muslicainvázió.

August 15th, 2010 lipilee Comments off

(Jön majd Adél update is, ma megpróbálom felgönyölíteni az utóbbi hetet.)

Ott tartottam tehát, hogy pont augusztus 7-ére, vagyis Adél hazahozatalának napjára villámháború jellegű muslicainvázió csúcspontját éltük meg a kecóban. Ez azért érdekes, mert abban a 4 napban, amíg Jul nem volt itthon, semmi olyan nem történt, ami ezt a szaporulatot indokolta volna: nem eszem gyümölcsöt, abban a 4 napban itthon mást se nagyon ettem, lévén hogy kb. próbáról kórházba jártam és vica versa, amikor meg nem, akkor a zárszerelőt vártam, önkizárás okán… Szóval tulajdonképpen itthon se voltam, ráadásul egyszer még full takarítás is volt. Ennek ellenére szombat estére olyan szintű volt a muslicahelyzet, hogy konkrétan nem tudtam vacsorázni: kb. 2 másodperc alatt találták meg a muslicák a Majorkából hozott hamburgeremet — félbe is hagytam az egészet.

Lévén, hogy ez all-out war, több fronton indítottam az ellentámadást (bocs, egész délelőtt a zseniális Lemilblogot olvastam): először is (tüzérségi alapozás végett) utánanéztem a neten olyan muslica- (aka. gyümölcslégy-) csapdának, ami nem tartalmaz vegyszert, nem kell kifújni, stb. Ilyet pl. a Bábolna Bio gyárt BIOSTOP® gyümölcslégy csapda néven, el is szaladtam (Praktikerbe) és vettem 4 db-ot, darabonként azt hiszem 1390 forintért. Ezek a csapdák elég hatékonyak: az első kitett darab 1 nap alatt kb. 100 darab körül fogott, masszív fekete csík volt a csapda ragacs részén. Felbátorodva stratégiai pontokra kihelyeztem a maradék hármat is, és elmondhatom, hogy mind a négy darab a várakozásoknak megfelelően teljesít, és csak közvetlen közelről érezni a meglehetősen orrfacsaró aromát, ami a kis buzi muslicákat odacsalogatja, remélhetőleg egytől egyig.

Ezután jött a java, a gyalogsági támadás: fogtam magam, és naponta 1-2-szer porszívóval beszívtam annyi muslicát, amennyit találtam. Szerencsére valamiért többnyire fehér, vagy üveg felületekre szeretnek ülni (tisztelet a kivételnek, de azokat is megtalálom; népszerű utolsó muslicamondat lehet az “ez itt barna felület, itt biztos nem látnak meg minket!”), úgyhogy az embernek annyi a dolga, hogy némi teniszkönyököt kockáztatva porszívóval a kézben szívja be őket a pafonról, ajtókról.

Az első csapás porszívózás alkalmával csak a nappali/konyha helyiségünkben több, mint 100 kis dögöt szívtam be (100-nál hagytam abba a számolást), a teljes lakásra szerintem 3-400 darab jutott. Későbbi napokban sokat javult a helyzet, de helyiségenként 10-20 darab azért megvolt. Ez a porszívós eljárás kalligráfióhoz hasonlatos mozdulatsorokat tanított nekem, kb. a harmadik naptól már röptében le tudtam követni a muslicák dogfight technikáját, persze az tovább tart, úgyhogy jobb szerettem a hangárban szétbombázni őket, mint a németek a francia légierőt.

Harmadik lépés: profit pedig (stabilizáció?) a nyool helyének kitakarítása volt, az itt található Al KaiMuslica kiképzőtáborok felszámolásának céljával. Ez a projekt az Adélvárás utolsó időszakában kicsit megcsúszott, úgyhogy amúgy is ideje volt.

És persze az új közigazgatás felállítása: minden este minden koszos edény behelyezése a mosogatógépbe és a mosogatógép lezárása éjszakára, a nagy konyhai szemetes teljes kiiktatása, a kis konyhai szemetes levitele esténként (de legalábbis a terasz, mint bufferzóna használata reggelig), pultok letörlése, stb.

Az eredmény: jelenleg majdnem muslicamentesek vagyunk (ami valószínűleg a normális állapot), nem beszélve arról, hogy rend is van a lakásban. A muslicacsapdákban már elég teltház van, de a bennük levő lötyi alapján még simán működni fognak 2-3 hetet — remélhetőleg annyira nem is lesz szükség, lehet őket hamarabb kidobni.

Tags: ,

Kiscsaj status, lakás status.

July 19th, 2010 lipilee 2 comments

Na szóval ott tartottam, hogy (van egy lány…) a kiscsaj még mindig jobban érzi magát a temperált benn, mint a temperatív kinn, egyelőre semmi jelét nem mutatta, hogy változtatna ezen, a múlt hétfő és onnantól fogva minden napi céldátum után most épp a holnapot lőttük be, mert az milyen jó lenne (pont huszadika). Hajrá, kisember, mi már várunk.

Hogy addig se unatkozzunk,

  1. Szombat reggel azzal ébresztett az alsó szomszéd, hogy ázik tőlünk, és nem is kicsit: a frissen felújított lakásának az előszobája az kábé annyi. A konkrét ázás egyébként házszintű nyomocsó-repedés volt, a húszas években épült ház eredeti ólomcsöveit eddig senkinek nem volt kedve bolygatni. Persze egyrészt így megy ez, mert ugye háztulajdon ergo biztosítói, vagy pályázati pénzből lehet ilyesmit overhaul-olni, vagyis amíg nincs vele para (szarrá nem ázik valaki), addig marad a status quo. Amikor meg para van, akkor para van, és erre a házra ez a jellemző, mert sorozatban jönnek a repedések nem csak nálunk, hanem szanaszét a házban. Másrészt látva a káoszt, amit az elmúlt 90 évben csináltak a ház vízvezeték-rendszeréből, meg is lehet érteni a vonakodva javítást: mivel szanaszét van ágaztatva a szerencsétlen nyomócső a legváratlanabb helyeken, és a fürdőszobákat is összevissza mozgatták a különböző korok a felújításokkor, az ólomcső teljes cseréjéhez 2 emeletnyi födémet akkurátusan végig kéne vésni már ahhoz is, hogy egyáltalán megtalálják a nyomót. (Ennél jobb sztorit mondott a vízvezetékszerelő a Jászai Mari tér egyik házáról, ahol a szerelés-debugolás miatt szakaszosan elzárták a vizet, mire a szomszéd ház egyes lakásaiban is megszűnt a vízellátás.) Na lényeg a lényeg, a visszabontás során persze kiderültek turpisságok a mi WC-nk mögött is, konkrétan ereszt az mindenhol, némi kontármunka, némi elöregedés folytán, illetve van egy véletlenül-átfúrt-majd-elegánsan-visszafalazott csatorna, és egy falban otthagyott levágott és összecsippentett végű, de nyomás alatt levő ólom csődarab. Maga a WC semmilyen magyar szabványnak nem felel meg, ezért pótalkatrész (pl. cseretömítés) nuku, újat kell venni, és ezek persze (szemben a főnyomócső javításával) nem a lakás biztosításából mennek. Pozitív gondolatként a szerelés befejezte után kb. másfél méterrel kevesebb ólom főnyomócső lesz a házban, annyival kevesebb hibalehetőség.
  2. A krisztina körúti lakásunk újra kiadósorba került (gondolom erről lesz külön poszt is), mert a lakónk megelégelte a magyarországi állapotokat és Máltára emigrál, amiért nem tudom hibáztatni. Példás állagban adja át a lakást, mindenkinek ilyen bérlőt kívánok.

    A “megállapodás szerinti” bútorozottság azóta “bútorozottságra” változott, tehát 100%-osan felszerelt, bútorozott lakást tudunk felajánlani, a képeken látható konzisztens stílussal. Ha érdekel, ping me (azaz pingelj meg.)

Hát kábé ez.

Tags: , , ,

Lakás update: kiságy, falinyáj.

June 27th, 2010 lipilee Comments off

Ezen a héten nagy fegyvertényeket hajtottunk végre a lakásban:

  • Elkészült (majdnem, mert egy elefánt még valahol bújkál) a babafal, vagyis kis birkák, egy kis Beton, hold, nagyon aranyos. A felragasztás kétoldalas ragasztószalaggal történt, ami viszont nem tartotta mindegyik birkát, az első napon leesett a hold, meg vagy 3 birka is. Visszaragasztottuk, most pedig minden hazajövetelkor megszámoljuk a nyájat. (12-nek kell lennie.) A munka közbeni fotók itt.
  • Jul csinált csillárra lógatós lepkés-madaras installációt is. Ez még nem a kiságy fölé lógatott cucc, de az is lesz.
  • Megjött és össze van rakva a kiságy (angolosoknak: bedside cot). Nem volt triviális, mert félrevezető az összeszerelési útmutató, és pont fordítva mutatja a csavarokat, mint ahogy vannak (eredmény: a hosszú csavart tekertem a rövid helyére, amíg ment…), but we came together in the end.
  • Ezen felül pedig végre lecuccoltuk a régi ágyat, dobozokat, kipakoltuk a teraszt, tulajdonképpen a költözés pakolós része most fejeződött be, és ez nagyon jó érzés, sokkal nagyobb hely lett, és hát rend.

A rendrakást kerti partival ünnepeltük, bár én alig állok a lábamon, úgyhogy csak röviden.

Beton vs. költözés. (Video, némi lakásbejárással.)

March 22nd, 2010 lipilee Comments off

3 klip, melyben a művész a háziállat átmozgatása után nem sokkal a Dogma elveit követve kézikamerás, hosszúsnittes módszerrel követi az új helyzetet feldolgozni próbáló crittert, aki (figyeljük csak!) rövid hanghatásokkal emeli a művészi hatást. A mű csúcspontján a rendező a negyedik falat áttörve maga is cameoval járul az üzenet hatásosságához. Hivatalos bemutató a 2011-es Sundance fesztiválon. (Film 3 részletben a “More…” után!)
Read more…

Koltozes, celegyenes.

March 21st, 2010 lipilee 1 comment

image

Regi keco ures, az ujban gigakupi. Betonnak nincs jo napja, nem eleg hogy egy vadidegen lakasba vittuk a hordozojaban, meg a konyhabutor moge is sikerult beszorulnia szegenynek, ektelen vinnyogas kozepette. Nagy volt a panik de sikerult kiszabaditani szegenyt, azota dorombolasra nem, csak nyifogasra futja neki. Most kipakolas, garazs birtokbavetele, aztan elaruljuk az Al Capone pizzerianak az uj cimet.

Költözés, utolsó nap.

March 21st, 2010 lipilee 2 comments

Mivel tegnap elfelejtettem beallitani az ebresztoorat (8-ra jonnek a horukkok, addigra kesz kell lenni), azt almodtam, hogy beallitom 6:13-ra. Persze igazabol nem allitottam be, viszont felebredtem. W00t?

Költözés day 3.

March 15th, 2010 lipilee Comments off

image

Mar nem is tudom mennyi, de sok doboz, ma attty segitett villanyt reszelni ugyhogy most (3 ev elteltevel) a lakas villanyilag kesz. Mindenki nagyon faradt, meg Beton is, aki mindenhol ott volt, ahol nem volt szukseg ra, megtoltetlen dobozok kerultek beulesre, kiuritett fiokok ellenorzesre, letrak megmaszasra-aztan-lemaszni-nemtudasra.