Adélos izomzat! Vas és Adél országa! Adéli nap sugára!
Ez a post lesz az Adélos képek és videók folyamatosan frissített gyűjtőhelye, Hogy ne kelljen minden RSS-re feliratkozni. (Persze lehet!)
Lehet, hogy majd kitalálunk egy ügyesebb módszert, de ez még under consideration. (Hiányos a technika ilyen értelemben.)
Az alapvető gyűjtőhelyek (kalandvágyóknak):
És akkor. Read more…
Érdekes fába vágta a fejszéjét kobak, a következő emailt kaptam tőle pár napja:
Szia!
Nagy fába vágtam a fejszémet. Gondoltam összehozok egy magyar The
Setup ( usesthis.com ) oldalt. Egyelőre wordpress alapokon, de majd
még lehet szépül, átalakul a jövőben.Akiket úgy érzem, hogy meghatározó alakjai a magyar internetnek,
azokat szeretném személyesen megkeresni. Aztán remek kiindulópont
lehet ez majd újabb emberek megismeréséhez.
Önző módon megkezdtem a sort, de legalább ott egy példa, hogy
nagyjából mit szeretnék: http://mandroid.huNégy kérdésre kérlek, hogy válaszolj, s küldd el nekem e-mailben:
Ki vagyok és mit csinálok?
Milyen hardvert használok?
Milyen szoftvert?
Milyen lenne számomra az álom setup?Ezenkívül egy képet Magadról 500×250 px méretben, illetve pár tag-et,
amik Rád jellemzőek.
Száz szónak is egy a vége, illetve az emailt válasz követte, úgyhogy kint vagyok a mandroid.hu-n.
(Kiskoromban az 5 volt a kedvenc számom, abban az időben, amikor Nigel Mansell is 5-ös rajtszámmal tolta a F1-et.)
Facebookon már volt (Szilvinél is, nálam is), de ez akkora kordokumentum, hogy itt is meg kell hogy említsem. Szóval Fliegauf Benedek 2005-ös filmje, a Pörgés, 2:45-től 3:24-ig olyan sztárokkal, mint (perspektivikus sorrendben, elölről hátra) Endrú, Baltsy, Bata, meg a 24 éves lee rasztával (ott a bal felsőben). Nem tudom pontosan belőni, hogy ez hol történhetett: rasztám ha minden igaz 2002 májustól októberig volt (a Frankhegy második napjáig, amikoris Ubi kopaszra nyírta a fejemet), tehát 2002 nyara lehet valahol. De blognak tekinthető életnaplót csak 2003 januárban indítottam (vagy ha volt valami korábban, mint ahogy erre van utalás, akkor az sajnos nincs meg), fotóblogot csak 2004 januártól, a gallery-k közül pedig csak a 2002-es Solipse releváns valamelyest (amiből legalább kiderült, hogy tuti a 2002), úgyhogy az emlékeimben kéne kotorászni 7 év távlatából, de akkor éppen elég sokat partiztunk, úgyhogy ez aztán konkrétan bármi lehet — majd update-elem a postot, ha a sztárkollegákkal visszafejtettük.
Benedek mindenesetre jó sokáig, kb. 3 évig ült az anyagon. Felmerül a kérdés, hogy vajon Zányi Tamás felismert-e, amikor vágta a cucchoz a hangot.
(Az meg, hogy támogatta a Mozgókép Közalapítvány, hát… ne rontsuk el a post nosztalgikus hangulatát.)
Berlin, "bébifal" a fal keleti oldalán a Brandenburgi kapunál. Ha mögé mentél, lőttek rád. (Szabó Tamás képe.)
Nagy időket hagytunk pont ki, barátaim. Nézem itt a képeket, hogy micsoda egy rendszer omlott össze alattunk 20 éve. Ha csak a végkifejletet nézed, felmerül, hogy micsoda elbaszott elmék kellettek egy város méretű gettó létrehozásához. (Mindkét oldalon, teszem hozzá. Nézd a fotókat, ahogy a nyugati oldalról nézik az építkezést.) Érdekes nagyon a történelmi perspektíva, hogy tulajdonképpen kicsi logikus lépésekkel hogy jut el egy nemzet (még ha diktatúra is) arra pontra, hogy fal építésével akadályozza meg a polgárai külföldre szökdösése miatti demográfiai katasztrófát. (Ezért nehéz a történelmet megérteni: utólag egyszerre nézel 50 évet, és nem érted, hogy ezt hogy hagyhatták az emberek. De ha csak a kis, egyenként elviselhető változásokat nézed, mindjárt nem tűnik olyan irreálisnak. Egy kis szögesdrót ide, aztán amikor már megszokott, hogy úgyse lehet arra mászkálni, már rezignáltan veszed tudomásul, hogy odaépítettek egy falat is, stb.)
By Sunday afternoon, East German radio broadcasts reports of citizens who say they are grateful to be protected from the criminals in the West. Border guards are taking “measures” to do that. What the radio doesn’t say: the “measures” are orders for East German soldiers to take aim at any citizens trying to flee the republic, and shoot to kill.
(Newseum.)
Beszarás, komolyan.
Nem sajnálom, hogy csak 11 éves voltam a rendszerváltáskor, mert azért pl. így is viszonylagosan működő saját emlékeim vannak egy taxisblokádról (amire már lehet utánaolvasott tudást halmozni), de csak pár évvel kellene öregebbnek lennem (na jó, mondjuk 8-10 évvel), hogy ezeket a pillanatokat akár élőben is megnézhessem. Így csak az utólagos hápogás marad, hogy pl. a Potsdamer Platz, ahol 2002-ben a számat tátottam, hogy építészetben ilyet is lehet, hogy nézett ki 30 évvel azelőtt…
Potsdamer platz ma. (Jorge Lascar képe.)
Ajánlott olvasmány/nézmény:
Anyám meséli a minap, hogy a tévében két meleg témájú film (ún. “melegfilm”) között sikerült a csatornának ey “McDonald’s meleg reggeli” reklámot beilleszteni. Lol.
Csak hogy ne mindig negatívkodjunk: amennyire kivert a víz anno a Szélsőközép nevű csökevénytől, annyira jó élmény mostanában Radio Cafét, közelebbről a Bolhacirkuszt hallgatni koraeste.
Hegyi Zsolt és Hajós András simán órát adhatna arról (nem tudom, adnak-e; a Szélsőközepesek viszont igen, bár ne tennék), hogy hogyan kell jó értelemben alázatos (már ti. a hallgatók és az interjúalanyok felé) és jól előkészített politikai-közéleti műsort csináni. Ez a műsor nekem az a kategória, ami miatt kikapcsolt motorú autóban ülök a mélygarázsban, mert nincs kedvem kikapcsolni/otthagyni.
Így most úgy fest, hogy reggel hallgatok egy kis Milliók reggelire-t (avagy “hallgatok egy kis Milliókat reggelire”), este pedig ha tehetem, leülök a Bolhacirkusz mellé. Nem tudom, máskor miről és milyen műsor van a Cafén (bár biztos jó pl. a szombati éjszakai zenei páróra, meg a Jazz Café — így a spotok alapján), de ez a két műsor nekem egyedül elviszi a hátán az egészet.
(Igen, fel kéne töltenem az MPIO-t, abban van rádió is.)
Az olvasó ír