shu címkével jelölt bejegyzések

Ubuntu Natty a házban.

Korábbi Ubuntu frissítési fiaskók révén a fő munkagépen, a netbookon (és ami azt illeti, a desktopon is) az volt a policy, hogy ezeken a gépeken egy jó régi verziót tartok, ami biztosan működik.

Fiaskók: Ubuntut frissíteni, úgy érzem, úgy kell, hogy az ember időt szán rá. Lemegy a kétklikkes frissítés, mindenki boldog, csillog-villog az új felület, aztán jönnek a kis idegesítő dolgok, a release critical bugok, amiket valamiért mégsem zártak le release előtt… Erre idő kell. Én meg lusta vagyok.

Ilyen megfontolásból tehát a netbookon (és ami azt illeti, a desktopon is) Lucid volt, ami ugye a legutóbbi LTS verzió. Tökéletesen működött.

Viszont a Natty release-ekor elkezdett viszketni a tenyerem: talán már nincsenek release critical bugok, és különben is, ezt a Unity-t annyian szidják, hogy még akár jó is lehet. Új, átgondolt felület, ami miatt nincs többé szükség a Netbook Remixre a netbookon (és ami azt illeti, a desktopon is)?
Szó szót követett (persze a fejemben csak) (és ami azt illeti, a desktopon is) és a hétvégén felpakoltam a Natty-t a netbookra. Voltak baljós előjelek: hétfőtől project golive előtti utolsó hardcore teszt, kedden golive, tehát nagyon fontos a jól működő gép — mikor máskor ugorjak az ismeretlenbe, nemigaz? De fasz vagyok, nem bírtam magammal.

Enter Natty.

Egyelőre meg vagyok lepve, de a gép működik. (Természetesen nulláról telepítettem, a /home partíció meghagyása mellett.) Kövezzetek meg, de nekem ez a Unity bejön, eltekintve attól (de más hátrányát tényleg nem tudnék mondani), hogy lenyúlja a <super> billentyűt, vagyis a vindózgonbot a saját színes-szélesvásznú “mindenmenüjére”, márpedig nálam minden shortcut eddig a vindózgonb+valamire volt mappelve. A megoldás egyszerű:
apt-get install aptitude
aptitude install compizconfig-settings-manager

Majd a telepített compiz settings managert elindítva az Ubuntu Unity Plugin alatt szépen átállítottam bármire a “Key to show the launcher” opciót. (<Control>less-re egyébként.)

Ezen felül a következő kisebb-nagyobb bugok vannak:

  • Kétképernyős módban nem működik, teljesen szétcsúszik a kép, a grafikus baszkurálókának pedig nincs olyan opciója, amivel ezt ki lehet küszöbölni. Ha nagyképernyőre dugom, marad az “egy nagy képernyő” mód. (Meg is van a kapcsolódó bug report: itt és itt is.)
  • Sleepből visszahozva a gépet nincs WiFi. Kiküszöbölhető úgy, hogy a /etc/default/acpi-support fileban megkeressük a STOP_SERVICES sort és odabiggyesztjük, hogy “networking”. (Persze ezen a ponton átlagfelhasználónak bukott az Ubuntu upgrade.)
  • Most itt a cikk írása közben egyszer csak elmúlt a WiFi-m, restart kellett hogy visszahozzam. Volt persze biztonsági rendszerfrissítés, lehet, hogy az kavart be valamit.

Ezen felül viszont látszólag működni látszik a látszólagos cucc. Tetszik, hogy a Unity felszabadít egy kis helyet az amúgy nagyon kicsi kijelzőn, és alapvetően tetszik ez a szemcukorka. Meglátjuk, hogy teljesít hétköznapi használatban.

Ubuntu 10.04 vs. MSI Wind.

Tegnap 2 lefagyás után úgy döntöttem, hogy a 9.10-es Ubuntunak mennie kell, és “egyszer élünk” alapon feltoltam a 10.04-et. Annyit már tanultam, hogy a dist-upgrade-et Debianra találták ki, Ubuntunál inkább a clean install a tuti (/home-ot megtartva persze, de alkalmazásbeállításokat már törölve), és alig futottam (eddig) problémába:

  • A RaLink wifizsuga nem működik out-of-the-box (illetve még jobb: működik, de csak TKIP titkosítással, AES-sel nem), erre itt van a megoldás, semmi extra, csak fordítani kell egy rt2x00 drivert. (Persze ha ezt anyámnak kéne elmagyarázni telefonban…)
  • A képernyővillogási probléma, ami a teljes 9.10 lifecycle alatt megkeserítette a logint, érdekes módon eltűnt. Ez azért vicces, mert nyakra-főre hangoztatta mindenki, hogy ez bizony hardware probléma, és az Ubuntu működik helyesen. Biztos így is van, de úgy tűnik, mégiscsak sikerült találni egy workaroundod, eh?
  • A Compiz valamiért nem működik. Ha bekapcsolom megy, de kb. 5 perc után elhal és visszaáll az alap csokker effektekre. Annyira nem zavar ez most, de azért jó lenne (lesz) majd meghakkolni.

És persze felszaladtak a musthave alkalmazások: a Medibuntu cuccok, a Droid fontok, a Chromium, a Flash, és persze a Pidgin, amit igazságtalanul száműztek ebből a verzióból.

Update: Közben meggyógyult a Compiz: valami fura okból kifolyólag a Netbook remixből a jelek szerint kimaradt a compiz csomag — meg nem mondom miért, a 3D-s ablakváltások pont ilyen kis képernyőn jönnek nagyon jól, és 1024×600-on egy Intel VGA is simán elkarcol a 3D-effektekkel. Nekem nem probléma, mert 5 perc alatt megoldom, de megint a tudatlanabb netbookfelhaszálókat szopatják meg ezzel, pontosabban kizárják a Compiz élményből.

Microblogging Pidgin alól: a charcount probléma (megoldva).

Pidgin alól, Ping.fm-en keresztül Facebookra/Twitterre tolni az okosságokat-és-kevésbé-okosságokat jó, mert egyszerű. Microblog-purple használatával ugyebár teljesen integrálható a Twitter folyam a Pidginbe, de ezt az infoáradat miatt hol használom, hol nem, mostanában többnyire nem (szétválasztandó a nagy jel/zaj arányú üzenetfolyamokat a kicsitől).

No a lényeg tehát, hogy “kimenő” microblogging célra viszont túlnyomórészt a Pidgint használom, mert kézenfekvő. Az egyetlen probléma a Twitter béna 140 karakteres korlátja, hiszen a Pidgin alapból nem mutatja, hogy hol tartasz. Probléma, mondom, pedig csak ex-probléma, íme, csak egy Google keresés kellett: a Convcharcount plugin (bigup Dossy Shiobara) semmi mást nem csinál, mint hogy a Formatting toolbar jobb szélére csücsülve jelzi, hogy hány karakternél tartasz az aktuális üzeneteddel. (A Debian csomag Ubuntu alatt is gond nélkül használható.) Ez azt is jelenti, hogy a Formatting toolbart be kell kapcsolni akkor is, ha egyébként mindig plain text-et használsz (mint én), de ez tulajdonképpen nem zavaró. Heck, még az is elképzelhető, hogy eztán egyszer valakinek küldök egy grafikus smiley-t!

gépel-gépel-gépel... affene.
gépel-gépel-gépel... affene.