Chomsky

Noam Chomsky, bár először láttam, és előtte se tudtam sokat róla, megmondóembernek bizonyult. Kérdezhetsz tőle akármit, úgyis a magáét mondja, és ez egyáltalán nem baj: okos ember. (Okos… bölcs, az mélyebb értelmű.)
(Eszembe jutott közben, hogy a hétvégén két olyan előadáson voltam, ami miatt elég csúnyán néznének rám az imperialista főnökeim. Nekem megmondóemberek, nekik hülye kődobáló anarchisták. Mind a két fazon zsebrerakja agyban a teljes T. Menedzsmentet.)
Több dolog tehát: Chomsky után érthető, hogy az USA, mint wannabe-világhatalom, miért próbálja rákényszeríteni Európára a szoftverszabadalmakat. USA-ban ugyanis léteznek ilyenek, elég szar is miattuk a kis szoftvercégeknek. És talán ez az oka, hogy Európában meg tudott bukni ez a szabadalom-ügy (nemszabadalom-ügy, ugyebár): itt sok a kisvállalkozás, viszonylag erős lobbi-erőt képviselnek. (Reméljük, ez kedden is elég lesz.
Globálisan szemlélve persze az USA és a nagy monopolcégek dolga ez, mármint hogy erőszakosak legyenek, Európa dolga viszont az volna, hogy ellenálljon ennek, és tényleg létrejöhessen a független európai gazdasági hatalom. Ebből a szempontból talán mégse volt olyan jó bevenni ezt a tíz új tagot: túl erős itt a nagy monopóliumok lobbija, és pl. kis hazánk, mily meglepő a rossz oldalra állt ismét ebben a vitában. (Persze még nem szavaztak, de vannak előzetes információk róla: az IHM ellene lenne a szabadalmaknak, de a Külügyminisztérium mellette van, és sajna ők képviselnek minket. Röhej, mi?)
Szóval a végén még én is EU-szkeptikus leszek, de nem a hagyományos módon: nem az a rossz, hogy Magyarországot leigázza az EU, hanem az EU-t ellehetetleníti a sok kis buta állam, akik eufórikusan követik az USA és a beruházó cégek akaratát. (Hű, ez kicsit jobbosra sikerült. Ne tessék aggódni, az még nem vagyok. Nincs kitűzőm áthúzott EU-zászlóval, meg ilyesmi.)
A kérdés tehát, ami ezután a két nap után foglalkoztat az, hogy mi módon lehet aktivizálni az embereket az Európának megfelelő döntés igényére, ösztönzésére, stb. Van egy szar dolog, a szoftverszabadalmak, de az emberek azt se tudják, mi fán terem, miért szar, miért jó ez nekik, semmit. Megjegyzem, szerintem a kormány se: megkérdeztek valami “szakembert”, az azt mondta, okés a dolog, ezért ők is. Nincs rendes tájékztatás, nincs rendes activity, se publicity. (Induktíve azt állíthatnám, hogy nincs semmilyen “-ity”-re végződő szó, de ez persze nem volna igaz, ha más nem, “stupidity” mindig van és lesz.)
Keddig tűkön ülünk, aztán meglátjuk kell-e lépni. Ha kell, na akkor ötleteket várok.