“Akkor kellett volna visszafordulnom, amikor az a galamb nekiszállt a szélvédőmnek és én elütöttem az Árpád-hídnál” – ez jutott eszembe rögtön azután, hogy a Szentendrei úton kitöltöttem a betétlapot, és volt időm ilyesmin gondolkodni, amíg “B” jármű tulajdonosa szöszölt vele. Aztán az, hogy ABS-sel közlekedni Budapesten ezeken a remek utakon veszélyesebb, mint nélküle: fékeztem, ahogy kifért, de a viccnek is rossz aszfalton (mondom, Szentendrei út) csak pattogtak a kerekek, az ABS pedig (nyilván azt érezvén, hogy állandóan blokkol a fékrendszer) gyakorlatilag nem fejtett ki fékerőt, szemben az előttem haladó fapados Suzukival. Az eredmény: ő megállt, én nem. (A történethez tartozik, hogy előtte is hirtelen álltak meg, így ő is fészfékezett.) Aztán az is áthaladt, hogy természetesen ilyen is csak akkor történik, amikor az ember szabályosan közlekedik. Nem vagyok mindig egy szent, ha vezetek, tudom, de ma, tekintettel az időpont vasárnap jellegére (hisz az van!), nem haladtam gyorsan, a vasárnapi vezetők kényelmes, laza tempójában gurultam, hiszen a cél tulajdonképpen nem is Szentendre volt, hanem az, hogy légkondiban vészeljük át a nap minél nagyobb részét. Erre pedig három mód van: mozi, pláza, autó. A mozi megvolt, a pláza growse. (És most már az autó is törött.)
Ennek az ABS dolognak utánanézek azért.
És hogy senki ne aggódjon: a balesetben senki nem sérült meg, az anyagi kár remélhetőleg mérsékelt, az ilyenkor esedékes procedúrát pedig, legnagyobb örömömre, kulturáltan rendeztük.