Jogsi renew lolka.

Tulajdonképpen gördülékenyen ment a jogsim megújítása (illetve a kérelem leadása és az ügymenet beindítása), eltekintve attól az apró ténytől, hogy az ügyintéző nem tudja, hogy a tőle kb. 5 méterre (az épületen belül) üzemelő postában tudok-e majd kártyával illetéket fizetni (nem tudok), valamint attól a kicsit zavaróbb ténytől, hogy a direkt duplázott kérdésemre (“Fogok kapni valami igazolást arról, hogy folyamatban van a jogosítványom megújítása, hogy tudjak közlekedni?”) adott érthető és egyértelmű “igen” válasz csak részben egyértelmű “igen”: igen, kapok igazolást, de nem, közlekedni vele nem lehet. (Lehet, csak nem szabad, illetve “rendőre válogatja”, hogy szabad-e.) Ez persze már csak azután derült ki, hogy a régi jogsit szanaszét lyuggatták, úgyhogy szerencsére visszacsinálni se lehet a dolgokat, és innentől jön a magyar ember legnagyobb fegyvere, a “majd kidumáljuk”. Meg az, hogy a hétvégi osztrák tripen valamelyik utasomnak biztosan lesz érvényes jogsija, nem csak egy fényképes fecni.

10 hozzászólás “Jogsi renew lolka.” bejegyzéshez

  1. dose szerint:

    Nekem is azt mondtak (tavaly év végén), hogy nem közlekedhetek vele, de a rendőr majd biztos elnéző lesz. köszi, baz

  2. lipilee szerint:

    a legnagyobb, hogy ez a központi okmányiroda hivatalos válasza, érted :)

  3. Pix szerint:

    A jogsi igénylésnél az orvosi igazolás és csekk leadás után adnak egy A4-es printet ami ideiglenes jogsiként funkcionál és teljesen elegendő. Rajta van minden adat és az okmányirodán csinált fotód is. Ami a véglegesen is rajta lesz.
    A cucc azt dokumentálja, hogy folyamatban van a kérelmed. Nekem ezt mondták.

    Vagy hülyék szolgáltak ki, vagy figyelmetlen voltál.
    Vagy tavaly ősz óta változott a szabály.

    Ezen kívül az okmányirodák földrajzi elhelyezkedése tökmind1, ezért felesleges volt a központiba menni. A jogsit bárhol megcsinálják.

  4. lipilee szerint:

    ez az igazolás amiről beszélsz törvény szerint nem alkalmas a jogosultságod igazolására.
    jól mondod, azt igazolja, hogy folyamatban van a kérelem elbírálása – és (elvileg) egyáltalán nem biztos, hogy meg is kapod az igényelt jogsit.
    hogy elengedő, annak örülök, de akkor is csak a “rendőre válogatja” marad.
    szóval vagy hülyék szolgáltak ki engem, vagy figyelmetlen voltál te :)

    a központiba meg azért mentem, mert ugyan bárhol kiszolgálnak, de ilyen gyorsan sehol. (“gördülékenyen”, ezt írtam.) a hozzám kényelmesen közel eső okmányirodában április 4-re tudtak volna időpontot adni.

  5. k3y szerint:

    nekem annak idején, mikor ellopták az irataimat, a szig-re és jogsira kapott a/4 papírra is egyértelműen azt mondták, hogy az ideiglenes szig/jogsiként funkcionál, mert rémlett, hogy ilyenkor kell ideiglenes cuccokat csináltatni és többször rákérdeztem. ellenben nem tudtam tesztelni, mert nem igazoltattak.

  6. Döme szerint:

    A papirt minden rendor (n=3) elfogadta, itthon nem lesz vele gondod.

    Azt majd megnezem, hogy mit szol az osztrak rendor az A/4es laphoz.
    – Ez lenni itten mein jogsi.
    – Ja, genau, Herr Lee. (ejtsd: Harley, ugye?)

  7. babkávé szerint:

    én is teszteltem az ideiglenes fecnit 2db honi rendőrön, és a szemöldöküket sem húzták fel. kájne pánik.

  8. will szerint:

    Ami ennél érdekesebb, hogy autózni valszeg szabad vele, de az ez idő alatt megtörtént káresetekre sem a casco, sem a kötelfelbiz nem fizet!!! Ez picit súlyosabb gond…

  9. lipilee szerint:

    kivéve, ha papíron nem te vezetted az autót…

  10. drojid szerint:

    Csak úttesten szabad autót vezetni. Vagy ez most nagyon rossz volt?

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.