Café Miró, Westend.

Már a címe is rosszat sejtet, és valóban: a Westendben levő Café Miró, mit kerteljünk, egy szar.

Van bennem egy adag sznobizmus, tudom, jellemhiba ez, ha innen nézzük, világpolgárság, ha mégis inkább onnan. Mégis, jogosnak érzem a felháborodásomat olyankor, amikor beülök egy helyre, és csak azért, mert bringás cucc van rajtam (avatatlan szemnek szakadt és toprongyos cuccnak tűnik, pedig mennyi tőke van egy ilyenben!…), el vagyok könyvelve csóró köcsögnek, nekem már nem jár pincér, nekem már nincs konyha. Ha trendibe vagyok vágva és látszik, hogy amúgy a kocsi ott parkol kint, na akkor persze jönnek a pénzemért, mint ahogy azt a szomszéd asztallal is tették. Ja persze, ők olaszul beszéltek. Még konyha is termett nekik, bazzeg!

Ilyenkor persze ha nem adok jattot, én vagyok a bunkó, pedig a szolgáltatás minőségét tekintve ez volt jogos, vegyük sorra: a kólában magányos szénsavmolekulák kóvályogtak, egyértelmű volt, hogy vagy 5 percig rázták felbontás előtt, vagy a nyitott üvegbe töltötték a szörpit (amikor nem az asztlodnál bontják fel, már gyanakodhatsz); nem volt tiramisu, a csokitorta meg nem volt egy díjnyertes alkotás; langyos volt a kávé; szar a kiszolgálás; és hát ugye a fájdalmas konyha-ügy, pedig csak egy szájbakúrt szendvicset kértem volna.

Komolyan, gyártatok magamnak egy pólót: „gazdag vagyok, fizetek!” – persze ez a dekadencia, hovatovább a túlzásba forduló sznobizmus iskolapéldája lenne, és megint csak én vagyok a negatív hős. (Magammal szemben is.)

A caféba azért ültünk be egyébként (utoljára, jegyzem itt meg), mert volt fél óránk az Ice Age II-ig. Ami meg aranyos, attól tartok adott egy klasszikus mozdulatot kicsiny oxigénhiányos IT-csapatomnak, aminek ma már a smiley-változata is megjelent:

:>

:r

(Ugye, drojid, így valahogy?)

A film tehát „good flick” kategória – nem egy kult, de nézd meg.

Amit még levezettem, az az, hogy bringázás után izzadt testedet instant lezuhanyozni a második legjobb dolog, amit meztelenül tehetsz. Az első: meztelenül bringázni, lol!