Lighttpd virtual hostok.

Az előttünk álló hét a Critical Mass hete: a Statgép összesítése szerint a site összetettben a hetedik leglátogatottabb, blog kategóriában második. (Első az iWiW gépházblog.) Ez természetesen (eddigi tapasztalataink szerint) mostantól napról napra fog növekedni, ugrásszerűen.
Ami még érdekes, az az Alleycat, mert ott is megnőtt a látogatottság ám, nem kicsit. (Pl. a Chuck Norris matricák miatt, meg amiatt, hogy a Száni mindig együtt említi a két oldalt.) Ninjáék (illetve hát mi) jelenleg összesítve (szintén Statgépen) a tizenkilencedik, blogok között ötödik helyen állnak.

Ehhez jön persze hozzá mindenféle bannerletöltés, amit a Statgép nem mér (mert szimpla fileok), majd lesznek ilyenek saját statisztikában, de a bottom line az, hogy a két blog együtt kb. pont lenyomja (illetve hol pont lenyomja, hol nem) az iWiW blogot, vagyis a jelenleg két legfontosabb, egymással szimbiózisban élő bringás közösségi oldal látogatottabb, mint bármi más!

Ennek terhelés vonzatai is vannak, ezért mától az Alleycat is lighttpd alatt van kiszolgálva, külön IP-n. A nameserverek folyamatosan állnak át, a simple virtual hosting már dübörög, ha pirosat látsz, sikíts.

5 hozzászólás “Lighttpd virtual hostok.” bejegyzéshez

  1. thttpd -> lighttpd valtas okai? meres divat?
    igaz en is a light-ot reklamoztam, de azert erdekel minden tapasztalat.

  2. nagyon egyszerű: thttpd statikus tartalmat tud, lighty pedig fastcgi-n keresztül php-t is futtat, márpedig mindkét oldal ezt használ. (Drupal, ugye.)
    az meg, hogy Apache-ról miért váltottam, egyértelmű.

  3. ja, nem tudtam h thttpd nem tud php-cgi -t, nagyon szormenten erintettem csak

    aranyos az a simple vhost v milyen beallitas is, elegendo a megfelelo nevu alkonyvtart letrehozni…igazi unix filozofia, minden file :)

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

To respond on your own website, enter the URL of your response which should contain a link to this post's permalink URL. Your response will then appear (possibly after moderation) on this page. Want to update or remove your response? Update or delete your post and re-enter your post's URL again. (Find out more about Webmentions.)