Tömeg, közlekedés. Rant-a-car.

(Igen, rant. Nem rent.)

Ilyenkor pár nappal az esemény előtt mindig elképedek, hogy embertársaim mennyire a saját szájuk íze szerint szeretik érzékelni a körülöttük leledző világot, a hozzájuk eljutó híreket. És ezután jön a már-már tipikusnak nevezhető gettósodás: miért ilyen hülyék a bringások, miért van szükség erre az egészre, gázosítsukel, tilcsukki, dögöjjönmeg. Faszom, people, open your fucking eyes! Meg your fucking brain, if applicable.
Egyébként most, hogy a négyeshatos nem jár, a dohány utca le van zárva, és még nem is tudom milyen útlezárásos para van a városban, hihetetlen dugók vannak, és az autósok jobban be vannak gőzölve, mint valaha. Ma szabályos egynyomvonalas előzés közben egyszer nyitottak rám ajtót (megúsztam), egyszer álltak ki rám parkolóhelyről (megúsztam) és jobbra kanyarodás közben két autó között áthaladás közben egyszer eresztettek rám kuplungot („hova a faszba sietsz, a kurva anyád”, mondta a Suzukis versenyző, akinek egy kevésbé nyugodt bringás a tükrét fogja csak letörni egy ilyen alkalmával, egy még kevésbé nyugodt pedig az orrát), mintegy beszorítva a két autó közé. (A srác megúszta, meg persze én is.)
Próbálok az autós énemmel gondolkozni, de nem fogom ezt fel ésszel. Biztos van, aki nem a tágan vett belvárosban lakik, de ennyien nem lehetnek. A többiek: mi a faszért nem teszik le az autót? Sok fórumon elmondtam már, hogy én BKV-zni csak végszükség esetén, mert gyűlölöm a pesti tömegközlekedést. De ennél még az is jobb, sőt, még gyalog is hamarabb hazaérsz! (Tudom, mert kedden kipróbáltam.) Persze, hogy begőzölsz, amikor 2+ órán át ülsz a dugóban, de akkor miért nem választasz alternatív módot? Mondom, nyilván nem mindenkinek opció ez, de sokkal kényelmesebbé lehetne tenni a délutáni csúcsot. Van egy pont, ahol az autó okozta kényelemnél sokkal nagyobb a körülményekből fakadó kényelmetlenség. Tudom, hogy létezik ez a mérlegelés, és tudom, hogy a mostani csúcsok kb. a legrosszabbak minden szempontból.
A mai suzukis különben tipikus begőzölés: most tegyük fel, hogy sikerül elkapnia a sípcsontomat és megakadok: egyrészt mondjuk eltörik a lábam, ez neki, ha jól sejtem, minimum egy szabálysértési eljárás, min. 30 ezer forint bírság plusz hopp egy jogsi fél évre. (Vagy 8 napon túl gyógyulónál ez másképp van már? Mondom, minimum. Javíts, ha tévedek.) Tönkreteszem a lökhárítóját (fémpedál nem viccel), plusz jó eséllyel a motorháztetejét (ráesek, az meg kb. 100 kiló a menetfelszereléssel együtt), plusz ha még neki is nyom az előtte levő autónak, na azt a betétlapot se én töltöm ki. Ha kis szerencsém van, az előtte álló autós (kárvallott) nem rám lesz dühös, hiszen én is szenvedő alany vagyok, egy hajóban evezünk.
Plusz újabb kis szerencsével úgy sikerül minden kárt okoznia, hogy nem töri el a lábam, na az meg a legnagyobb szopás: kap a nyakába egy megtört autót amit csak szerencsés esetben fizet a cascoja, egy másikat, amitől hazavágja a bonus-malus besorolását, plusz két feldühödött embert. Gondolkozz, ember, mielőtt ilyesmibe vágsz, én már láttam autós arcán az első dühöt ijedtségbe váltani. Nem, nem megvertem. Amikor anno (2 éve tán?) elcsapott egy másik versenyző, kb. 5 másodperc kellett neki, hogy megijedjen, hogy mi bajom lett, és újabb 1 perc, hogy szó nélkül fizesse zsebből a káromat. Inkább, mint hogy hivatalos útra terelődjünk. Mert az ember másodikra már racionálisan gondolkodik. Azt kéne elérni, hogy elsőre is legalább megpróbálja.