A remek mobilszolgáltatók…

Ennyi számlát nyálazok.…megbaszhatják mind.

Adott a szitu, melyben az egyik mobilszolgáltató (O2 UK) és kedvenc audit departmentünk hülyeségéből fakadóan több ezer fonttal többet fizettünk a BlackBerry flottánkért (kb. 4 hónapig), mint kellett volna. (A rövid ok: a flat fee data roaming, ami egyébként O2-nál adott, mégse volt az, cserébe kiszámláztak kisebb összegeket Data Roamed Calls jogcímmel. Nálunk meg senkinek nem tűnt ez fel.) Körülbelül ugyanennyi munkaóránk van már abban is, hogy az O2-vel ezt a túlfizetéses parát lesakkozzuk, ráadásul esedékes a flottaszerződésünk megújítása, ami miatt a főnökség elengedhetetlennek tartja a konkurens szolgáltatók árainak feltérképezését. Sag schon, rajtam nem múlik.

Három szolgáltatóval próbáltam meg kapcsolatba lépni, és ahogy szoktam, konkrét featúra szettre szerettem volna ajánlatot kapni: átalányos data roaming, meglevő eszközpark átvétele, szolgáltató oldali push szolgáltatás, és még pár apró dolog. Foglalkozom egy ideje ezzel a flottával, pontosan tudom, hogy mit tud és mit nem a BlackBerry technológia, nem kell a sales vatta – és innentől számomra ki van zárva a telefonos kapcsolat a szolgáltatóval: nem kell, hogy egy kellemes hangú hölgyike, aki 1 hét alatt tanulta meg a szolgáltató teljes ár- és készülékparkját crash course-on, megpróbálja elmagyarázni nekem, hogy mit vegyek még meg. Konkrét szolgáltatásra kérek konkrét árakat, hogy tudjak összehasonlítani. A három szolgáltató pedig: Orange UK, Vodafone, Pannon.
A három közül még a Voda a legkorrektebb: enterprise csomagjaik árai is feketén-fehéren fent vannak az oldalukon, ebből látszik, hogy bár baromi olcsó roamingolni náluk, nincs flat fee data roaming – nem a magunkfajta ügyfelekre koncentrálnak. Voda kihúzva.

Orange UK: kapsz az arcodba egy rettenetes Coldfusion formot, ami csak IE alól működik, onnan se tökéletesen. Itt kérhetsz callbacket, vagy emailbacket – én az emailbacket kértem, de minek: kb. két hete volt mindez, azóta annyit se küldtek vissza, hogy növeljem meg a péniszemet 200%-kal.
Pannon: mivel már jelenleg is kiemelt ügyfelek vagyunk, kézenfekvőnek tűnt, hogy őket is megkérdezzem, email ment a kiemelt ügyfeles címre. (Magyarországon, amikor mi implementáltuk a technológiát, finoman szólva nem volt nagy kultúrája a BlackBerry-nek: a magyad Voda sales meetingje, amire volt szerencsém Nigel Thorpe társaságában becsüccsenni, inkább stand up comic-ra hajazott, mint bármire, ami professzionális. Az eszközt aznap kapták meg azok az emberek, akik bemutatták – nem hibáztatom őket, hogy semmire nem tudtak választ adni. Azóta – gondolom – felhalmoztak némi tudás- és tapasztalati tőkét.) Pannonnak tehát email ment – és jött is válasz, 1 napon belül: ackolták, hogy valóban kiemelt ügyfél vagyok, és tudatták velem, hogy átdobták az ajánlatkérésemet az arra illetékes kiemelt üzletkötőknek… És azóta néma csönd.

Ennyit tehát a szolgáltatókról, a szerződést (úgy fest) az O2-vel fogjuk újra aláírni. Ami számomra ebből érdekes tapasztalat (illetve az ilyen esetekből újra és újra): nem csak itthon nem működnek a dolgok. Angliában ugyanolyan szarul szervezettek a cégek, ugyanúgy elvész az info a belső kommunikációban, és végső soron ugyanúgy nehéz érdemi információhoz jutni, mint itthon.
Kicsi országunk legalább ebben felzárkózni látszik a nyugathoz.

2 hozzászólás “A remek mobilszolgáltatók…” bejegyzéshez

  1. Néztem az O2 flatrate data roamingját… ez csak BlackBerry-vel megy? Lehet más push-t is tolni rajta? (ActiveSync, …)

    3G-n megy? :)

  2. egyáltalán minek nektek ilyen berry izé? mi nagyon jól megvagyunk nélküle…. (bunkó vagyok de assemtommiaz… ;) )
    amúgy a szolgáltatókra vonatkozó véleményed teljesen helytálló, kevéssé modern-elvont szolgáltatásokkal kapcsolatban (pl. sima cégen belüli ingyen telefonálás) is…

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

Your post must include a link to this post.

How does this work?
Write a response on your own website and include a link to this post. Then submit your response’s URL here. Your response may appear here after moderation. To update or remove it, edit or delete your original post and submit the same URL again. Learn more about Webmentions.