Száll a nyool fészkére.

Szóval az van, hogy a nyool elkezdett fészket építeni. A helyet már régóra kiszemelhette a hűtő és a fal közti kb. 20 centis résben, ahol ráadásul most még egy létra áll, tehát tökéletes bunki hangulat. Eddig viszont többnyire elzártuk előle a lehetőséget, meg gondolom nem is volt tavasz.

nyool szénát viszAzzal kezdte, hogy elkezdte kihordani a ketrecéből a szénát. Ipari mennyiségben, legalább 2 órán át hordta, rohangászott ide-oda, zseniálisan aranyosan (szénával tele szájjal, ugye). Látszott rajta, hogy fárad nagyon, de hajtja az ösztön, így aztán egy ponton fekve kezdte el a ketrecben összeszedni a szénát, aztán később meg is állt, és (sose láttam még ilyet) lihegett vagy negyed órát. Összesen szerintem olyan 30-40 fordulót csinálhatott, szóval gondolhatod, hogy kifáradt.

nyool pihenKb. fél 12-re kész lett a fészek széna alapja, ekkor megint pihent egy negyed órát (azt hittem vége), aztán egy utolsó adag szénával eltűnt a fészekben. Én üldögéltem tovább a gépnél és konstatáltam, hogy a nyúl kiköltözött a ketrecből, és most az új fészkében alszik. De nem.

Nem aludt, és ezt akkor vettem észre, amikor teáért mentem a konyhába és észrevettem egy fél nyúlnyi szőrt. A nyúl szedegette ki a szőrét és bélelte a fészket. (Nőstényeknél egyébként erre a célra külön szőrcsomó van, amit avatatlan szem tokának nézhet.)

A lakás egyébként leginkább egy szénabálákat szállító traktor balesetének helyszínére hasonlít, mert a nyúl útja szénával van borítva. (És itt-ott azt is elfelejtette a nagy sietségben, hogy ő igazából szobatiszta, úgyhogy van néhány csokigolyó is.)

Miután a szőrözés látszólag elkészült, következett az egyéb bélelésre alkalmas bútordarabok keresgélése. Jelenleg nyoolunk vadul tépkedi a szálakat egy IKEA szőnyegből, úgy tűnik, az északi dizájn jön be neki. (Remélem a Bo cuccokat azért békén hagyja.)

Videó készül, a képek mennek fel mindjárt. Ez a post pedig update-elve lesz, ha történik valami.

Tiszta nagyvárosi természetbúvár, zseniális!

Update 12:55: Ez is várható volt: a szőnyeg után most a földön szanaszét levő szennyes van soron. Nincs is jobb kuckósító bélés egy koszos zokninál.

Update 13:14: Képek fent a gallery-ben!

Update 15:01: Videó! (Kivételesen YouTube.)

Update 15:33: Felkúszott EyeSpot-ra is.

Update 17:27: Szerintem izomláza lett az állatnak, vagy nagyon álmos. Miután az egész délutánt különböző helyeken (ketrec, új fészek, aztán később többnyire valahol a közelemben a földön) elterülve töltötte, most feltápászkodott, de úgy, mint egy öreg kutya: hátsó láb kinyom, hátsó láb elindul, közben első láb kinyom. Aztán bemászott a ketrecébe öregesen. Most az fog következni, hogy fekve fog zabálni. (Ilyet már csinált.)

Update 17:57: Eredeti .avi itt.

Update 18:55: Két dolog, aztán ezt lezárom:

  • Ahányszor az új rejtek közelébe mentem miközben bélelte vagy csak rendezkedett, minidig elterelő hadműveletbe fogott: kijött a rejtekből, és mintha az ott se lett volna, leheveredett a közeli radiátor alá. “Én csak itt pihengetek, nincs semmi látnivaló, rejtekhely vagy ilyesmi,” ezt üzente a magatartása. Szőnyegrágcsálás közben detto. Ezért a szőnyegrágós jeleneteket úgy tudtam felvenni, hogy letettem a kamerát (nyúl közben lezseren hever), beindítottam, majd rafkósan eltávoztam és úgy tettem, mintha nem is érdekelne, mi van ott. Ekkor egy idő után nyinyi előjött, megszimatolta a kamerát (ez mindkétszer látszik is), aztán folytatta a munkát, ahol abbahagyta.
  • Ahogy csuklik, az beszarás. Hallottál már nyulat csuklani? Meg kell zabálni. De sajnos nagyon érzékeny kamera (mikrofon) kell hozzá, mert nagyon halkan csinálja.

9 hozzászólás “Száll a nyool fészkére.” bejegyzéshez

  1. És esze is van ám, direkt akkor csinálja, amikor nincs otthon a konkurencia:)

  2. Figyuzod? A kanyarban a centrifugális erő hozza ki belőle a bogyót!

  3. a mindent elsopro bizonyitek, hogy a husveti tojast valoban a nyul… mert amugy minek kene feszek.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.