HTC 8X és a Windows Phone 8 (teszt): hogy lesz ebből MS piaci dominancia?

A közelmúltban végre megejtettük a Telenor-Androidportal sörözést amit terveztünk már egy ideje (első körben egy 1 éve bezárt kocsmába — hiába, az apukalét), jól ki is használtam az alkalmat, hogy kapjak kölcsön egy HTC 8X-et. A Windows Phone-ra áttérést persze továbbra sem tervezem, de kíváncsi voltam, hogy egyrészt mire képes a HTC, amikor nem az Android platform legszebb készülékeit gyártja (fájdalom: HTC Sense-szel), másrészt természetesen: mennyi pontosan 0.5 Windows Phone, azaz mennyivel jobb, mennyivel más a WP8 a (-z általam a Nokia Lumia 800-on használt) WP7.5-höz képest.

A HTC WP vonalon is szépet alkotott, még ha az anyagminőség nem is olyan, mint mondjuk egy One S esetében — pedig a hardver maga szinte majdnem ugyanaz, 2×1,5 GHz-es Qualcomm Snapdragon S4 (még ma is bika processzor), 1 GB RAM, 16 GB belső tárhely; és a fontosabb különbségek:

  • a 8X-ben 720×1280 pixeles SLCD kijelző van, szemben a One S 540×960-as SAMOLED-jével szemben (amit egyébként én imádtam);
  • a One S-ben van FM rádió, a 8X-ben nincs (el tudom képzelni, hogy benne van, csak a WP8 még nem támogat ilyen modern dolgokat);
  • a 8X-ben 1800 mAh akku van, kerek 150 mAh-val több, mint a One S-ben;
  • ennek megfelelően a 8X 10,5 grammal nehezebb.
  • Ja, és a 8X-ben van NFC, és LTE-képes — elvileg. (Utóbbinak nem láttam bizonyítékát.)

A teljes összehasonlítás egyébként erre látható.

Visszatérve a szappantartóra: a 8X kék, ami eleve érdekes, viszont valami relatíve jó fogású műanyag a tokja, nem az a szép űrtechnika, mint pl. a One S vagy One X esetében. Persze műanyag és műanyag között is hatalmas különbség van, ha csak test választani kéne a Galaxy Nexus és a 8X között, a 8X nyerne, hands down. Hiába, a HTC terméktervezői még ma is csúnyán elseggelik a Samsungosokat, kivétel nélkül mindig. Ráadásul a 8X unibody (ha van ennek értelme műanyag esetében), ami miatt nagyon szép homogén a felület (a HTC Rhyme után Jul most mondta először magától egy telefonra, hogy szép), igaz, cserébe az akkucserét felejtsd el. Az egyetlen negatívum: a kamera gombot valahogy sokkal egyszerűbb megnyomni, mint a telefon tetejére, béna helyre került bekapcsológombot… pedig az ugyebár fontosabb lenne.

(Kamera témában viszont sok fölösleges szó helyett álljon itt két kép ugyanarról a témáról, ugyanolyan fényviszonyok között — az első a Galaxy Nexusommal, a második pedig a 8X-szel:

A Galaxy Nexus kamerája ugyan közismerten szar, de a 8X kamerája (próbáltuk) pl. a Samsung Galaxy S3-nál is jobb sötétben.)

…Hanem az oprendszer

A lényeg persze nem a test, nem a (-z egyébként kurvajó) kamera, ilyet, vagy hasonlót Androiddal is kapsz — hanem az oprendszer. A Windows Phone, mint az közismert, a 7-tel kezdődően ezzel az egyedi csempés grafikus felületével hívta fel magára a figyelmet — az enyémet is. A WP8-ban vannak kis csempék is, esetenként izegnek-mozognak, mint néhány trendi mai tévésorozat (tudjátok, ahol az operatőr képtelen egy helyben megállni, valamerre folyton pannol, vagy csak lecsoffadt az állvány csavarja és így szépen lassan mindig lebólint a kamera), és alapvetően gördül és szép az egész — de egyrészt ebben ki is merül a felület, nincs alternatíva, ez van (ez persze az iPhone-osoknak nem újdonság), másrészt annyira nem újszerű, hogy pl. Androidra felpakoljak egyet a tömegnyi WP-t mímelő launcherből. De ez én vagyok, az pedig tény, hogy a WP launchere szép és újszerű.

Ezzel együtt a meglátásom az, hogy a WP8 nem elég érett, és bár nagyon szép, kanyarban sincs ahhoz, hogy valós, csábító alternatíva legyen egy iOS-szel, vagy (pláne!) Androiddal szemben. Bada/Tizen/LinPhone, talán, de az egy külön sztori.

A WP8 élmény ott kezdődött, hogy 10 percig keresgéltem, hol kell vajon factory resetelni a telefont. Meglett, ezután 20 perc kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hol kell aktiválni a telefont. Ezen felül rövid használat után posztuláltam azt, hogy (tetszik, vagy nem tetszik) az a platform, ahol a Google kereséshez külön app szükségeltetik, nos az a platform bajban van. Google Maps detto. Google Talk detto. YouTube detto.

Első körben Facebook és Twitter accokat adtam hozzá, ez persze nem elég ahhoz, hogy a Store-ból bármi letölts, ahhoz Live account kell. Ezzel nincs is semmi baj, bár a Live accountom jelszavát elég nehezen idéztem fel. Aztán jött a Google account, hogy telefonálni is tudjak, meg legyen adat a telefonon (címjegyzék, kontaktok, ilyesmi).

Ezután következett a legjellemzőbb WP8 alatti játék: a „milyen appot tegyek fel”. A platformról ugyanis azt kell tudni, hogy

  • bár 100 000-nél már több app van, ezek jelentős része hulladék;
  • az appok sokkal jellemzőbben fizetősek, mint pl. Androidon;
  • az ingyenes appok szinte kivétel nélkül reklámmal vannak megverve (kis, de fontos  mintából dolgoztam);
  • ráadásul a WP design guideline-ok miatt a képernyő nagyon nagy részét értelmetlen grafikai elem (felső menü indokolatlanul borzasztóan nagy betűkkel, meg alsó menü) foglalja el — ha még erre bejön egy reklámcsík, akkor alig marad hely a tartalomnak.

Pár, alkalmazásokkal kapcsolatos gyorsmeglátás, WP evangelisták kommentben javíthatnak:

  • a GMail-támogatás enyhén szólva is korlátozott: nincs push, nincsenek labelek, nincs archiválás, nincsenek identity-k;
  • az IMDb app vicc, nincs pl. login;
  • nincs hivatalos Dropbox app, a nemhivatalosak vagy reklámosak, vagy fizetősek;
  • a hivatalos Twitter kliens botrányos: egy beállítóképernyőn tényleg két darab opciónak kell lennie?
  • a Store-ban nem találom a saját appok listáját;
  • nincs egy nyüves Instagram kliens (még egy olyan szar sem, mint Androidra);
  • a beépített fotószerkesztő gagyi.

Azért persze akadnak pozitívumaim is:

  • a Foursquare app kifejezetten szép (és van login! megmutathatnák az IMDb-nek, hogy csinálták);
  • van battery saver;
  • by the way, úgy tűnik, hogy elég jól bírja az akku, úgy 2-2,5 napot is akár egy töltéssel, nethasználattal, bár akku statisztikát nem láttam sehol;
  • alapból van „attentive phone” funkció, zsebben tud hangosabban csöngeni, stb. — olyasmi, mint az IntelliRing, csak persze nem tud annyit;
  • az Internet Explorer egész gyorsan rendereli az oldalakat — igaz, reflow-oló zoom in-t nem tud, illetve nem jól.

Gyors screenwalk:

Visszanézve a képeket, talán az a legzavaróbb a felületben, hogy a WP guideline-oknak köszönhetően a legtöbb appnál a képernyő negyede-harmada grafikai elem, kevés a hely a tartalomnak. Mind you, ez egy 4,3″-es telefon, nem egy 5″-es pingpongütő, ahol ez talán kevésbé számítana…

Well, there you have it.

Nagyon (nagyon) szép telefon, de tartalomfogyasztásra-kreálásra sokkal korlátozottabban alkalmas, mint egy Android vagy iOS — részben a kevés jó app, részben pedig a fogyasztást nehezítő design miatt. Ez a HTC 8X és a WP8.

Én meg csak ülök és lamentálok: hogy lesz ebből piaci dominancia, piaci második hely?

A tesztkészülékért még egyszer köszönet a Telenornak!

Egy gondolat “HTC 8X és a Windows Phone 8 (teszt): hogy lesz ebből MS piaci dominancia?” bejegyzéshez

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

To respond on your own website, enter the URL of your response which should contain a link to this post's permalink URL. Your response will then appear (possibly after moderation) on this page. Want to update or remove your response? Update or delete your post and re-enter your post's URL again. (Find out more about Webmentions.)