Mi egyébként elég szigorúan vesszük ezt a #blijfthuis (#maradjáotthon) mozgalmat: szeméten kívül csak kertbe megyünk, bár hazudok, piacnapon Juli hajnalban lemegy a piacra, és a héten voltam 2x futni is… na de vegyük sorjában.
Itthoni foglalkoztat(ód)ás témában szólnék ma. Nyilván a legnagyobb risk ezzel a karantén kócerájjal a bepunnyadás, ami miatt romlik a test védekezőképessége, valamint és legfőképpen: bepunnyadsz.
Szerencsére még pont a karantén előtt valami isteni szikrától vezérelve vettem egy boxzsákot (meg kesztyűket) és 2 ugrókötelet. (Isteni szikra, ugyanis ma sehol semmi otthoni eszközt nem lehet kapni. És isteni szikra azért is, mert bár van egy 10-es fémdübel a plafonban, eddig hinta meg gyűrű lógott rajta, és kellett némi dobozon kívüli gondolkodás, hogy bizony lehet az embernek otthon rendes nehéz boxzsákja, miért ne.) Bár eredetileg azt gondoltam, hogy a zsákot majd a lányok ütik-vágják (karatét gyakorlandó), végül eddig én verettem a legtöbbet.
Találtam ezt a 10 perces Muay Thai workoutot:
Nyilván nem állítom hogy ezt így bármennyire is rekonstruálni tudom (bár természetesen a testem pontosan így néz ki), azért tök jól keretbe foglal egy (számomra) nagyon intenzív edzést, amit naponta meg tudok (próbálni) csinálni. (Nyilván nem a gyakori kocsmai verekedéseim színvonalát kívánom emelni, csak fittnek maradni.) Az első két nap irtózatos izomlázam volt a hátamban meg a hasfalamban/csípőmben, mára többnyire megszokta a testem.
Az ugrókötél családi móka. Mindkét ugrókötél normális, lehet rendesen pörgetni. Az egyik ezen felül súlyozott, ha minden igaz 200-200 gramm van a fogantyújában. 50-enként szoktunk ugrálni vele, 50-et én, aztán amíg pihenek 50-et Jul, és így mondjuk 300-at amikor tudunk, van hogy kevesebbet, de olyan is volt már, hogy 500 fölött fingtunk ki teljesen. Gyerekek pedig a kisebbik (de szintén jó minőségű) ugrókötéllel amennyit bírnak (most épp ilyen 20-at 30-at egyszerre).
Az idei maraton challenge-et elengedtem, egyrészt nyilván nem fogok tudni rá edzeni, másrészt úgyse rendezik meg az Amsterdam Marathont. De futni azért kell. A gond csak a hol kérdése, de erre meg Julnak volt isteni szikrája. Mivel én képes vagyok hajnalban felkelni és futni (isteni szikra ugyebár: „kelj fel és fuss”), először a szomszéd parkot (Diemerpark, parknak nagy, erdőnek viszont túl susnyás) céloztam be, de sajnos IJburgben mások is képesek korán kelni, és bár odafele még nincs forgalom, hazafele (f7-7 felé) azért már vannak mások is, ez pedig megengedhetetlen. Itt dobta be Jul, hogy miért ne mehetnék a Waterlandra hajnalban, ami amúgy is a kedvenc futós helyem, és madarakon meg az occasional tehénen kívül nappal se nagyon van ott senki. Úgyhogy péntek reggel f6-os kelés után kocsiba vágtam magam, átmentem Ransdorp határába, és onnan futottam a semmi közepén egy 5k-t. Nem félmaraton, de szinten tartani elég lesz.
A fentieken kívül a gyerekekkel szoktunk mocorogni természetesen: foci vagy röpi a kertben (én! röplabdázok!), különféle testsúly challenge-ek Nánival (squat gyerekkel a háton, Nániemelés és társai), és ha tudok, néhány fekvőtámasz meg hasizomgyakorlat meeting előtt. Ezekkel és eddig sikerült kb. 6 kilót ledobni (nyilván benne van a spórolós karanténdiéta is), ami egyáltalán nem volt terv, de nem is bánom.
Megyek is, lenyomok egy ugrókötelező gyakorlatot!
Fejléckép: social distance running, saját fotó, Waterland, CC-BY-SA