A Linux desktop éve(i).

Jelenleg Linux Mint fut a “játszós” laptopomon, és gondoltam egy kompromisszummentes kockapostban elaborálom egy kicsit, hogy mennyire szeretem a linux desktop workflow gimmickjei(me)t.

A “játszós” laptopom egy Lenovo T460s 256 GB SSD-vel és 20 GB RAM-mal. Nem mai darab, de a céljaimnak tökéletesen megfelel. Fun fact, hogy a 1080p képernyőt 1600×900-on használom, korábbi gyakorlatom helyett amikor 1080p-n toltam és Minden. Egyes. Kibaszott. Weboldalt meg appot egyesével 133%-ra kellett nagyítani. Így elkerülhető hogy hunyorognom kelljen miközben használom… ez gondolom a korral jár.

Azért hívom játszósnak, mert hát ugyebár 2020 van és van egy céges, Windowsos, lockolt laptopom is. Az valami HP EliteBook, elég rettenetes, viszont mivel Windows, nyilván van rajta natív Office, PowerBI és MS Project (nemröhög!), Sharepoint és OneDrive sync. Van asztali Outlook is, de a webes mára sokkal jobb, úgyhogy ezen a gépen is hol ezt, hol azt használom, másikon pedig nem gond a webest használni.

A játszóson

persze nincs semmi natív MS alkalmazás (illetve van MS Teams, bocs, ami egy Electron app ugye), úgyhogy weben lehet doksizni meg excelezni, MS Projectelni meg BI-zni meg sehogy. (De azt szerencsére elég ritkán is kell, mert hát ugyebár 2020 van, ami még corporate években is legalább 2007.) Ezt nem is bánom, jó dolog a BYOD, de maradjanak csak a weben azok a céges dolgok, kell a francnak a felelősség… még talán a BYOD policy is kitér rá. Cserébe a Nextcloudom syncel a titkosított SSD-re — ez meg a céges gépen nincs/nem kell, ott elég a web.

A munkaidőbeli életem legjelentősebb részét (a Teams callokon kívül) a Jira teszi ki, amire viszont nagyságrendekkel jobb a játszós gép, mint a céges — egész egyszerűen azért, mert

A Linux desktop user experience kurvajó.

Komolyan mondom, MacOS-en sem szerettem ennyire csak simán használni egy környezetet. (Jó, az igazat megvallva ha választani kell Mac és Win10 között általános ux-et tekintve, akkor nekem inkább Win10 egyébként is…)

Relatíve alap Cinnamon Mint-et használok (ráadásul még mindig a 19.3-at, lusta voltam frissíteni 20-ra / nincs a 20-ban olyan újdonság ami nekem érdekes, és a 19.3 is kapja a frissítéseket még egy ideig), pár gimmickkel, de így is teli van apró kis dolgokkal, amik hosszú évek óta léteznek pl. Gnome-ban.

Nem olyan rég megépítettem végre azt a home office setupot amihez újra elő tudtam venni a Das Keyboardot meg egy wireless egeret és asztalon, rendes billentyűzet+egér kombóval, laptop+monitor két képernyős módban tudok dolgozni. Előtte laptopbillentyűzet ment egérrel asztalon, vagy tapipad amikor az ölemben van a gép. (Ez utóbbihoz egyébként vettem egy Targus Lap Chill Mat-ot, amire, érkezésekor, Adél első insightja az volt, hogy “de hát ez egy mappa”, szóval igen, vettem egy laptop alá dugott mappát 40 euróért.

És így megint élvezem

a különféle mozgatás akciókat:

  • Alt+bal gomb akárhol az ablakon az ablak mozgatásához
  • Alt+jobb gomb akárhol az ablakon átméretezéshez
  • Win+nyilak: ablak rendezése a képernyőn jobbra/balra/föl/le/teljes képernyőre (erre mondjuk a Win10 továbbgondold megoldása is kurvajó, ahol pl. jobbra rendezés esetén rögtön expozálja a többi ablakot a bal oldalra hogy kiválaszthasd mit akarsz oda tenni — ez nyilván az esetek 90%-ában az ablak jobbra pakolása utáni következő lépés)
  • Alt+Ctrl+nyilak a virtuális desktopok között mozgásra — pár éve konzisztensen mindig 4 virtual desktopon dolgozom: personal space  az emailnek/chateknek, work space a munkának, deep space az aktuális side projectnek (most Nyest thermostat cuccok vannak rajta épp), és safe space ha van még valami ami a többibe nem illik.

Ezen kívül amióta rendes compositing van a linuxban (2005? 2006?), mindig beállítok 2 hot cornert: bal felül a virtual desktopokra exposé, jobb felül pedig az aktuális virtual desktop ablakaira exposé — ez óriási szabadságot ad egerészés közben és ablakok dobálására másik virtual desktopra, és az ablakváltás is sokkal gyorsabb, mint Alt+Tab-bal, lényegében egy kézmozdulat az egész ha megszoktad.

De nagyon bírom a Cinnamon többi kis perkjét is. Például:

  • A taskbaron futó alkalmazásra középső gombbal kattintva (és ugye a ThinkPad-en van ilyen a laptopon is, nem csak az egéren) bezárja az alkalmazást
  • Ha már itt tartunk, Win+[szám] kombókkal indíthatók az alkalmazások, ha esetleg nem lenne mindenre ami fontos hotkeyed beállítva (be van), vagy nem lenne valamiért kényelmes a sima Win+[gépelés] instant search, á la MacOS
  • És persze a taskbaros alkalmazásikonokon jobb gombra feljön az alkalmazásspecifikus menü, Firefoxnál rögtön indíthatsz Private Window-t, ilyesmi
  • Ha már Firefox, azt is imádom, hogy ha pl. Firefox frissítés után újra kell indítanom az alkalmazást, a Cinnamon rögtön szét is pakolja a Firefox ablakokat a megfelelő virtual desktopokra, nem nekem kell mint Windowson
  • Ugyanígy hasznos a “visible on all workspaces” is, pl. a zenelejátszóhoz

Réges-régen (úgy 2008-2009-ig) ennél sokkal több custom dolog volt konfigurálva a gépemen. Mára azt hiszem ez letisztult, nem nagyon módosítok rajta évek óta. Fontos, hogy az alap dolgok ugyanúgy működjenek Linux és Windows alatt hogy ne kapjak agyfaszt amikor a Windowsos gépemen kell dolgozni, ami azért gyakran előfordul, mert mondjuk egy ppt-t vagy jóféle USA-ban makrózott excel file-t nem képes kezelni a webes O365. Ezért pl. bármennyire is szimpatikus egy elementary OS, maradok egy alsó taskbaros-start menüs Cinnamon-nál, illetve a hotkeyekkel, és hasonló okosságokkal is valamennyire konzervatívnak kell lennem. Pl. régen mouseoverre konfiguráltam az aktív ablakot, és volt EdgeDetect a virtuális desktopok szélén, imádtam. Mivel a Windows ilyet nem csinál, ez a mai duál környezetben nem pálya.

Epilóg

Emlékszem, amikor kb. 1997-ben, amikor a BME-n először találkoztam a Linuxszal az Ural2 X11 környezet képében, mennyire el voltam képedve a varázslatos verzatilitáson, amit FVWM-nek hívtak, pillanatok alatt végigtúrva a doksikat és szétkonfigolva a saját .fvwmrc-met, amit aztán évekig vittem gépről gépre, folyamatosan tweakelgetve. Kb. ott döntöttem el, hogy nálam attól fogva minden év a Linux desktop éve. Később persze jött az IceWM, aztán pedig a Gnome-Unity-Cinnamon jellegű “modern” környezetek, és kikötöttünk a mában. Ami nem változott: még ma is élményszámba megy “cégesről” “játszósra” váltani, legyen az munka, ssh, audio-video szerkesztés, vagy blogolás.

Hozzászólsz.