Szerző: Gergo Lippai

Azt hiszem a reggeli Rákóczi (és minden más) úti forgalom állatfajai között a kedvencem a bunkó, aki beáll a buszsávba, aztán nem veszi észre, hogy külön lámpa van neki, mármint a buszoknak. Így nem hogy ő nem jut gyorsabban előre, de még általában 1-2 buszt is feltart.
Rögtön utána következik a ranglistán a mámi, aki 2 autónyi követési távolságot tart és még így is lassan kapcsol zöldnél.

– Ez volt a végzete, Dávid.
– Lószart, Sámuel – mondtam neki. – Mi zsidók vagyunk, nem görögök. Mondd azt, hogy újabb vízözön jön, és mi megtanulunk a víz alatt élni. A jellem a sors.

(Joseph Heller: Isten tudja.)