Szerző: Gergo Lippai

A kis cukiság,
Ahogy vittük a dobozban az állatorvoshoz miután megtaláltuk félholtan egy autó alatt a Vérmező mellett majdnem takkra 15 éve, ahogy nyávogni se volt ereje
Ahogy az éjszakai állatorvos le akart pattintani minket mondván ez a macska valószínűleg félszemű marad, és úgy nem fog sokáig élni, de kitartottunk és legalább egy antibiotikumot kialkudtunk amíg másnap el nem tudtuk vinni egy valódi szakemberhez
Ahogy aztán végül tökéletesen felgyógyult a kis élni akarú 15 centis scrunky szőrgombóc, és már másnap hangosan zörgött miközben falta a cicakaját
Ahogy aztán naponta betadynnal kezelgettük a sebet a kis kopasz fején, de ő közben életvidáman kergetett mindent, amit csak kergetni lehet egy lakásban
Ahogy összegömbölyödve feküdt előttem a Krisztina körúti lakás konyhaasztalán, miközben dolgoztam, és ahogy ez a felállás egész életében az egyik kedvencünk lett, akkor is, amikor 8 kilós párduccá nőtt: a Krisztina asztalán, aztán a Szilágyi konyhaasztalán, a Csopaki íróasztalán, majd végül Amszerdamban
Ahogy ivartalanítás után a földön ültem vele, amíg ébredezett
Ahogy feküdt mellettem miközben a kanapén dolgoztam, de aztán időnként végigrongyolt a kanapén és a lakáson
Ahogy a 50 méter spárgából és kb. 20 vízhólyagból épített teljes galérialábnyi kaparófán mászkált fel-le
Ahogy minden este lefekvés előtt végigmosta magát, mielőtt feljött az ágyunkra
Ahogy ránk feküdt, ahogy egymásnak háttal feküdtünk Jullal, és ahogy végül átszoktunk a 220 széles paplanra mert mindig közénk kellett feküdnie
Ahogy kiugrott az ablakon a gangra, aztán valahogy eltévedve egy emelettel lejjebb próbált visszajönni
Ahogy a DVD lejátszó ki-be mozgó tálcáját kergette
Ahogy felemeléskor rögtön átölelte a nyakunkat
Ahogy a nyúllal együtt kétpofára ették a nyúlkaját
Ahogy rögtön a beköltözés napján hulk módjára kirángattam a mosogatógépet a Szilágyi lakás beépített konyhabútorából, mert a kis hülye megtalálta az egyetlen nyílást amin át be tud esni mögé és beszorulni
Ahogy a Szilágyi konyhaasztalán Adél mellett vajtartózik
Ahogy Adél az M7-esen autózás közben beszaratott minket a váratlan „Bettooon!” felkiáltással ahogy az eredettörténetét meséltük
Ahogy Adél bébiágyát rögtön megépítése után birtokba vette, napokkal Adél előtt
Ahogy ketten skubiznak kifelé az ablakon, Adél a pelenkázón, Beton mellette
Ahogy zokszó nélkül tűrte, hogy mindkét gyerek gyakorlatilag alvós plüssállatnak használja, ráfekszik, vagy a fülével cumizik
Ahogy lekapta a harkályt röptében a Csopaki lakás teraszán
Ahogy több ízben égre földre keressük mindenhol, hogy aztán végül valami ágyból, paplanhuzatból, függőny mögül, szekrényből kerüljön elő, „én végig itt voltam, mit pánikoltok” arccal
Ahogy stresszből kihullatta a füléről az összes szőrt amikor én 1 hónappal a többiek előtt elköltöztem Hollandiába
Ahogy majdnem nem utazhatott a repülőn mert túl chonky boy volt, de aztán ahogy csodálatosan lefogyott és daliás érett macsek lett
Ahogy a betegségem alatt a kihullott hajas kopasz fejemet nyalogatta
Ahogy a callom kellős közepén behozott egy verebet, vagy később egeret fogott és egérfejet hagyott a gyerekek szobaajtaja előtt
Ahogy legózás, társasozás, kirakózás közben mindig a játéktér közepére kellett feküdnie, mert hát ott volt a család
Ahogy az „ijesztős játszás” keretében 4-szer, 5-ször is egymásután hajlandó volt megijeszteni ahogy „kijövök” a szobából, vagy eljövök a folyosón
Ahogy tévézés közben ránk feküdt, és elnyúlva a fejét egész a mellkasunkra téva a kis tappancsával átkarolt
Ahogy időnként jóízűen elropogtatott egy darabka chipset, vagy valami puffasztott golyót
Ahogy esténként „sorban állt” a hálószobában, hogy mikor jövünk már mi is aludni
Ahogy aztán lefekvéskor ránk feküdt, de legfőképpen ahogy a testem és a karom közé begömbölyödött mindig ugyanabban a pózban
Ahogy reggelente gyerekeknek uzsicsinálás közben mindig le kellett ülni és a sütőajtóbeli tükörképen át kunyizni egy kis sonkát
Ahogy évekig lendületből felugrott a hűtő tetejére, aztán miután az új, beépített hűtő már túl magas volt, évekig emlékezett rá és időnként megpróbálta, hogy aztán zavartan inkább egy ajtófélfába fúrt lyukat támadjon meg félgőzzel
A kis fippi-fippi tappancshangok ahogy közeledik a folyosón, és a kippi-koppi hangok amikor ugyanezt teszi hosszú körömmel
Ahogy bármilyen helyzetben azonnali dorombolásba fogjon ha törődnek vele egészen az utolsó pár napig, amikor már egyáltalán nem mert annyira nem volt jól
Ahogy egész életében kiváló szorakozást nyúltott a kis fehér nyakkendőjének az összekócolása-kisimítása
Ahogy a fotelben ülő gazdikra előszeretettel keresztbe fekve fél napokat volt képes aludni
Ahogy a kis puha tappancsit lehetett eközben gyúrogatni
Ahogy mindenféle kinti edényekből kellett mindenképp inni
Ahogy a kis kuszkuszfogai kilátszanak, miközben cuki vékony hangon horkolva hanyatt fekve, vagy teljesen kitekeredve, mancsát a szeme elé téve alszik
Ahogy tisztálkodásában megzavarva felnézve „telefonál”
Ahogy az esti tévézésben teljesen ellazulva teljes hosszúságára hagyta magát Julnak kinyújtani
Ahogy öregségére már kicsit meglassult, de még mindig végignyargalt időnként a lakáson, és ahogy a kerti fonott székében még mindig élesítette a körmét
Ahogy végül már nem tudott jól járni (végül a hátsó lábaival sehogy), és teljesen földimacsek lett, de még mindig dorombolt
Ahogy az utolsó napjait a Náni által kreált különböző bunkikban töltse, miküzben próbáltuk kitalálni az állatorvossal hogy milyen gyógyszer működhetne neki, és helyettesítettük a hátsó lábait mert anélkül már csak fókázni tudott
Ahogy végül az utolsó napján hajnali 4-től nézték Nánival a napfelkeltét, hogy aztán egész délelőtt együtt bandázzon a család, velem pedig még egyszer utoljára körbesétáljon a kertben úgy, hogy a hátsó lábai már én voltam
Ahogy aztán az ölemben utoljára elaludt, és érezni lehetett ahogy végre ellazul a hetek óta kis görcsökkel rázkódó teste
Ahogy végül a Náni által varrt bunkipárnára fektettük a már élettelen kis testét és Náni virágokkal ravatalozta fel

A világ legkedvesebb cicája élt 15 évet, és örökre hiányozni fog. Beton. részletei…