A torkod száraz, pedig a hasad már püffed a sok megivott szódától és viceházmestertől. (Kóláról leszoktál egy életre: ehhez annyi kell, hogy egyszer megigyál belőle egyhuzamban 2-3 litert.) Megiszod megint a nedvet ami előtted van, rombolsz a pult felé a következőért – mire visszaérsz vele, már megint száraz a szád, taplót köpsz, ahogy mondani szokás. A bőröd, a ruháid, a hajad nyirkosak: tapintásra érezni, hogy hideg, fázol is kicsit, de a hőhullámban inkább meleged van.
Beszélgetsz.
A nappalaid szürke egyhangúságban, nehézkes tátogással: levegővétellel telnek. Nem nagyon vagy többre képes, energiaszint a minimumon. Aztán este, amikor a hőmérséklet a baráti huszonsokfok tartományba süllyed, megjön az energia, rakod neki beleállva a hegymenetbe, le kell vezetni azt, amit napközben nem tudtál. Ahogy megállsz, érzed a lábaid savasodását, erre nem voltak felkészülve, hé baszki, mondanák, fel kéne őket tenni valahova, hanyatt feküdni és feltenni a lábadat. Elgondolkozol.
A vízparton kicsit kellemesebb az időjárás (talán a párolgás, mint endoterm folyamat hatásaként), ezt többen felfedezték, teli a part vízbe lábat lógató sorstárssal, csöves a yuppival, yuppi a hippivel, mint sok kis hörcsög, akik hűsölnek ott. Beállsz (ülsz, fekszel) a sorba, a lábadnak megadod, amit kíván, feljebb kerül, mint a test, oszlik a sav.
Beszélgetsz.
Otthon (kerülővel mész, hogy az energiatöbbletedet levezesd) meztelenül, takaró nélkül alszol el és ébredsz fel, így kicsit elviselhetőbb – a számításod bejött, reggel ezúttal nem kalapálnak, a szőnyegporolás már laza tevékenység a felújításhoz képest.
Összeszded magad. Mi lehet a feladatom ma, kérdezed. Az autóban légkondícionálás lesz, már-már várod a 200 kilométeres utat, a hűvös nyugalom perceit (óráit), amíg a nagy víz majdnem-partjára legurulsz.
Hanyattdőlsz.
Összpontosítasz.
Kezdődjön el az a nap.