Zen, ének, élek.

(Szalóki Ági Karády-albuma megvan? Kurvajó anyag, baszkikáim!)

A közelmúltban felhúroztattam a gitárt (kb. 30 éves nylonhúros NDK hangszer, ritka jól sikerült darab), hogy a sosem-igazán-de-egy-kicsit-azért-valaha létező gitártudásomat felfrissítve a kiscsaj (aka. Lippai v2) zenei képzését a két szólamban énekelt dalokon felül még ezzel is megtámogassuk. (Vagy hátráltassuk — nézőpont kérdése.) Ide kapcsolódik két dolog.

Egyrészt tegnap azon felül, hogy fél óra gitározás után az ujjaim végén vízhólyagok nőnek (gondolom még egy ideig), szóval ezen felül ráleltünk valami magyar gitártabos oldalra, ami csúnya Zorán imperszonációba torkollt — ha nincs szerencsétek, Jul feltölti valahova a két röhögés között felvett darabkát. (A szherelemnek moúlnia khelllll…) Mindenesetre egy egyébként remekbe szabott Hagymaszarral parti után még fél 1-ig zenélgettünk, biztos vagyok benne, hogy a szomszédok is annyira élvezték, mint mi. (Eddát is próbáltam, de Pataki hangját nagyon nehéz utánozni.)

A másik meg kajás asszociáció, figyeld az átkötést: szóval tegnap nagyon finom chilis oldalast toltunk (durva gyomorsav ma délelőtt!), a hétvégén viszont hamburgert! És az akkor készült fotók remek mementói annak, hogy nem vagyok született fotós, sőt, igazából fotóblogger se.

Az történt ugyanis, hogy a készre jelentés után (vagyis mikor összeraktam magamnak a dupla húsos-sajtos, bbq-szószos remeket) nekiálltam bár objektívet cserélni, hogy akkor lefotoznők, de kb. 2 másodperccel a processz kezdete után egy „basszameg éhes vagyok” felkiáltással hagytam az egészet a francba, és nekiálltam igazából enni. Petter Hegre se azzal kezdte, hogy… de hagyjuk, szóval így nem futok be, na.

Szent Imre orvosai.

Egy gyors megjegyzés a szerdaihoz.

Tegnap artikulálódott bennünk, hogy mi tetszik annyira a szentimrés orvosok/bábák hozzáállásában: sokszor hangoztatják, hogy a szülést ők élettani folyamatnak tekintik, ezért amíg csak lehet, hagyják a természetet, hogy tegye a dolgát. Nincs default oxitocin, nincs anyuka kérésére császár, nincs ész nélküli gátmetszés. A szülés levezetésekor a gyerek érdekei érvényesülnek, tehát ha a gyerek bármilyen módon jelzi, hogy probléma van, akkor beavatkoznak.
A szülés körülményeivel pedig természetesen maximálisan kiszolgálják az anyát, ha ő kádban akar vajúdni, akkor ott fog, stb.

Megható/felemelő (nem tudom pontosan szavakba önteni) ahogy erről beszélnek.

Lippai v2 status.

(Ez a post két napja íródott, de lehet, hogy 3 — szerdán, na…)

Az utóbbi időben kifelé csönd volt, inkább költözéseket blogolgattam, pedig folyik ám a projekt! Pl. a gyerek nő-növekedik, minimum. Csak hogy később emlékezzek, here is a list:

  • Először is, készülnek a heti hasfotók. (Haha, Heti Has, újságcím-candidate.) Egyszer megmondták nekünk, hogy csütörtök a hét-fordulónap, úgyhogy azt próbáljuk tartani, de van, hogy csak pénteken sikerül — végülis mindegy.
  • Mennek (bár sajnos nem minden nap) az esti éneklések: származzon a kiscsajnak valami előnye is a két énekes szülőből, ne csak a Mozart- és Bárdos Lajos-próbák megpróbáltatásai.
  • Járunk babaügyi felkészítő agytágítóra a Szent Imre kórházba, ami tegnap lelkesítően izgalmas volt. Talán az izgalmas nem jó kifejezés, de lelkesítő volt, és jó — rálátást kapunk a szülés folyamatára (nagyon más, amikor egy szülészorvos mondja el úgy, hogy tudod hogy a te gyerekedről van szó!), és főleg a hozzáállásukra, amiről annyit tudok elmondani, hogy vakon megbízom ebben az orvosgárdában. Jó ez, na. (Csomóan jegyzeteltek, mi nem. Rosszak vagyunk?)
  • Folyik a babaágy és hasonlók válogatása, de külső megfigyelők lépten-nyomon észrevételezik, hogy késésben vagyunk. Nekünk nem tűnik úgy.
  • Ma reggel pedig nevemre vettem a gyerekemet, vagyis elintéztük az apasági nyilatkozatot. Mostantól csak bíróságon támadhatnám meg a tényt, de nem tervezem… Érdekesség, hogy az önkormányzati ügyintéző elmondása szerint az emberek nagy része nem túl vidáman megy apasági nyilatkozatot tenni — akkor minek vállalnak be gyereket?… Másrészről a XII. kerületi önkormányzat ügyfélszolgálata szuperjól szolgáltat, legközelebb is csak oda. Ha már ott voltunk, elhoztuk az Erdész törzskönyvét is, kb. 5 perc alatt megvolt.