FutósszezON, hajósszezON (fotókON).

Végre itt a tavasz! Valamiért úgy emlékeztem hogy a Waterlandkör, amit szoktam volt futni tavaly, az kb 8 km… de nem annyi, úgyhogy múlt pénteken accidental 13 km-t futottam szezonnyitónak (ami persze végre egy olyan szezon amit nem 0-ról kezdek). Ennek a pozitív eredménye (a 13 km-en kívül) az, hogy rámsötétedett, márpedig a naplemente a Waterlandon gyönyörű! FutósszezON, hajósszezON (fotókON). részletei…

Rég nem mutattam fotókat.

Rég nem mutattam fotókat az IJburg körüli sétáimról-bringázásaimról; konkrétan július 24 óta. Oké, azóta posztoltam a SAIL Amsterdamról, meg Enkhuizenről, meg a neverforget viharról… de pl. nem posztoltam a Lange Duinenről, pedig szuper hely, aztán volt egy alkalom amikor 3 gyönyörű hajó állt bent egymás mellett a kikötőben (előtte meg három gyönyörű férfi… de mindent a maga idejében.)

Na most ezeket akkor több körben le fogom tudni. Lange Duinen külön poszt lesz, illetve előkészületben még egy, militarymániásoknak, izgi lesz.

Addig pedig íme, válogatott termés az elmúlt 2 hónapból. (És persze a képek egy kis része kijutott Instagramra, de messze nem az összes!) Rég nem mutattam fotókat. részletei…

A Schellingwoude-Durgerdam-Bansdorp tengely. (Fotórealisztikus fotókkal!)

PANO_20150722_184513

A dolog ott kezdődött, hogy egy hete eltévedtem a Noordon:

screenshot_20150724_155014

…és felfedeztem, hogy Durgerdam nem is annyira egyedülálló hely. Irtózatosan cuki kisutcás környék, öreg házakkal, bebringázható távval, kötelező. Ez Schellingwoude:

Aztán tegnapelőtt megnéztem Ransdorpot meg a Durgerdam körüli senkiföldjét — az is cuki hely:

screenshot_20150724_160009

Szar ellenszél volt az út nagy részén, meg ilyen tehenek meg lovak, meg templomtornyok, meg hidak is. Meg ilyen patakok.

Láttam vadlúdlövészetet, és elgondolkodtam, hogy ezek a helyek mind negyed órára vannak a belvárostól, és hogy ez mennyire zseniális. Az is, hogy én a kis falanszterünkből (amit szintén imádok) negyed óra alatt át tudok bringázni vidékre, és ilyeneket fotózni, meg leülni a töltésre és nézni ahogy leesik egy vadlúd, mert épp vadludakat lőnek.

Azon is elgondolkodtam (bár ez offtopik), hogy amikor legutóbb Durgerdamba bringáztunk, még nagy feat volt, hogy 10 km-t lebringázok, kezelés and all… Most pedig majdhogynem 20 alá nem is adom, kivétel, amikor a vérszegénység miatt ugye nincs agyam se, a hidakon meg hegymenetben megyek fel. És az a 10 km volt 3 hete.

Fantasztikus korban helyen élünk!