SnowManDroid.

A legfrissebb Google+ app kapott egy kedves easter egg-et, illetve inkább christmas egg-et:

Megnyitod a Photos appot, rámész a fotóra, megrázod a telefont, és bumm, havazik. Az a kis Windows 95 app (óppárdon, program, sőt: progi) jut eszembe, amit elindítottál, elkezdett havazni a munkaasztalon, és a Windows ablakok tetején még meg is maradt.

Itt teszem hozzá, hogy legalább a Google+-ban esik valami!

A Google+ probléma és egy alternatíva. (Ugyanitt: bétateszterek kerestetnek!)

Magánembernek magánszférát!

A minap (hétfőn) @deKata volt olyan jó, és ártatlanul elkezdett egy kisebb baráti flamewar-t a Google+ szükségességéről (innen érdemes olvasni), amibe én, trn mester (@ZsoltVajda), és @rszaloki is beszállt. A lénye: a Google+ #minekvan, és egyébként is, igaz hogy ingyen van a szolgáltatás, az ökpszisztéma, de akkor is bassza meg a Google. (Ez a tágabb téma persze önmagában is megér egy poszt-sorozatot.)

A vicc az (és ezért innen is bocsánat tőlük), hogy az alapproblémával jórészt egyetértek: a Google+ által prezentált privacy invasion tényleg túlmegy jónéhány határon. Ám azt is látnunk kell (és nálam innen a devil’s advocate attitűd), hogy nem a Google+, mint közösségi háló a probléma forrása, hanem maga a Google szolgáltatások jelenlegi (socialra alapozó) felépítése. If it’s free, you are the product, ez halmozottan igaz a Google-re! A szolgáltatás (a social része is) opt-in, hiszen hozzájárultál, hozzájárulsz mindehhez az egyéb Google szolgáltatások használatával. És a “Google social” probléma mellett engem régebb óta zavar, hogy életünk jelentős részét tartjuk a személyes privacy preferenciáinkra magasról szaró szolgáltatóknál, és igen, a Google-lel szembeállítható úgynevezett alternatívák 95%-át is simán ide sorolom. (Sőt, továbbmegyek: az agresszivitása mellett is az egyik legélhetőbb alternatívának tartom a Google-t a rosszak közül. De ez másik sztori.)

Régóta zavar, és bár rinyálni is jó, én úgy döntöttem, teszek is ellene. A Google+ probléma és egy alternatíva. (Ugyanitt: bétateszterek kerestetnek!) részletei…

Firefox OS: rapidvélemény hands-on után.

2013-03-17_firefoxos

Még szerdán, a Telenor Okostelefon Akadémián nyomkodtam meg néhány Firefox OS-t futtató gépet. Nem kerítek nagy feneket neki, és nem is emlékszem mit mondtam (vagy ami még jobb: írtam) esetleg korábban a Firefox OS-ről amit most majd az orromra húztok, de a mostani tapasztalatok alapján jó ötletnek tartom, és azt mondom, hogy van jövője, sőt: a WP8-at szerintem úgy egy negyedév alatt le fogja nyomni (easily), amikor megjelenik. Lássuk tehát röviden-tömören. Firefox OS: rapidvélemény hands-on után. részletei…