Bohócforradalom/tüntetés/felvonulás.

Bohóctüntetés a Clark Ádám téren

Hallottam róla, úgyhogy tudtam, mibe szaladtam bele tegnap hazafele tekerve, és meglepett, hogy mennyi ember van, pláne hogy ugyebár a résztvevők számát korlátozandó akit lehetett berendeltek extra szolgálatra…

Ami érdekes: a tüntetési menetben (a rendvédelmisekkel együtt menetelő emberek tömegében) előállt az a paradox helyzet, hogy együtt (konkrétan egymás mellett) tüntetett roma és Jobbikos, úgyhogy innen is gratulálok Viktornak, hogy sikerült így betemetnie a szélsőjobb és a nemzetiségek közti árkot, well done! Illetve a fülem hallatára elhangzott a “Gyurcsány, visszavárunk!” jelmondat is, amiért szintén gratula, nem gondoltam, hogy ebben az országban lesz ilyen valaha.

Külföldi coverage, hogy ne egyoldalúan (a magyar médiából…) tájékozódj:

Radiok: Radio 1.

Most hogy — the horror — nincs Café, kenytelen vagyok (volnek) a keletkezett rovidhullamu urt betolteni valamivel, ugyhogy kulonfele radiok hallgatasaval probalkozom. Ma reggel a Radio 1 reggeli musoraval probalkoztam, ahol a We Are Young Men Who Want To Fornicate, a We Are Underage Prostitutes Who Are Proactive At Their Work, es egy kortars Madonna szam utan a musorvezeto garda 6 trefas indokot hozott fel Dzsudzsak XY vedelmeben, de olyan harsanyan rohogtek a sajat humorukon, hogy ezen a ponton elkapcsoltam.

Legkozelebb masik frekvenciatartomannyal kiserletezem.

Ez a post WordPress for Android alkalmazasban irodott. Az esetleges helyesirasi hibakert es az ekezetek hianyaert elnezest kerek.

Mobil ökoszisztéma, a webes tartalmak megmentője.

Érdekes írást olvastam Martín Varsavsky-tól. (Martín spanyol netes befektető, portfóliójában található többek között a Tumblr, a Joost, a Dopplr, a Netvibes, de leginkább a Fon közösségi wifi router megoldás egyik alapítójaként ismert.)

Martín Mathias Döpfnerrel, az Axel Springer CEO-jával beszélgetve konkludált egy érdekes dolgot: a PC ökoszisztéma rászoktatta az embereket az ingyenes tartalomra. Valahogy az elmúlt 20 évben mindenki megszokta, hogy ami PC-n van, az ingyen van: ingyenvindóz, ingyenpornó, ingyennet, warez. Ez probléma most, hogy az újságok a print haldoklásával netre mennek, mert senki nem akar fizetni a tartalomért. (Fogadjuk el általános pozitívumnak azt, ha valaki fizet egy tartalomért, ezzel segítve a tartalom előállítójának megélhetését. És itt most nem a zeneiparra gondolok, hanem az újságírókra és a zenészekre, akikre azért szükség van.) Szóval a felhasználó PC-n nem fizet a tartalomért, mert megszokta, hogy levarezolja.

Enter mobil ökoszisztéma.

Gondolkodj el, nézz magadba: mobilon egyáltalán nem szokatlan, hogy fizetsz 1-2-5 dollárt egy alkalmazásért, egy tartalomért. Természetesnek veszed, simán kifizeted. És ez szuper: a netre menekülő újságok kérhetnek (és kapnak is) pénzt a tartalomért és fennmaradhatnak, köszönhetően annak, hogy a mobil felhasználónak természetes a mobil fizetés és a micropayment fogalma, nem csinálnak problémát egy újság vagy egyéb tartalom megvásárlásából. Ez a trend Mathias szerint megfigyelhető iPhone és Android esetében, bár az Androidos tablet penetráció természetesen még kiscsikó.

A lényeg tehát: ha te print magazin vagy és menekülnöd kell, ne payment wall-os “hagyományos web” editiont adj ki, hanem mobilra/tabletre optimalizált fizetős tartalmat — jobban fogsz járni.