Nyooltube minőség!

Továbbra is proof of concept, viszont egy egyszerű hack megoldotta a képminőség problémákat a nyooltube-on: szinte hihetetlen, hogy mekkora különbséget jelent, hogy homogén a háttér (fehér lett, nagyrészt). Ugyanaz a bitráta, ugyanaz az fps, és a kisállat nem 3 db. kocka, hanem egy felismerhető kis lény, ami most éppen szuszog, és szerintem közben (fekve!) eszik.

Mindezt stílszerűen a Bobek kávézóból postolom, ahol a Mokka varázs névre hallgató kávé szolúció egészen felvidította a napomat, és az első falat után a pesto is rendben van. A WiFi kb. negyed óránként poppanó reklám ellenében ingyenes, a bringát viszont csak a szemben levő, látszólag teljesen csődbe ment bolt rácsához tudtam lakatolni, ahol most éppen gyanús alakok, közterületfelfüttyentők füttyentenek egy Volvo-t. (Legalábbis remélem, nem a Marin ablaktörlője alá szuszakolják a büntit.)

Mozi: Hitman. (És Nobody’s Fool.)

Tegnap Nobody’s Fool itthon, ma Hitman moziban (!).

A Nobody’s Fool-ról nem írtam még ehelyütt, pedig sokszor láttam már, egyik kedvencem a kicsit csehovi sehova-se-haladásával, aminek a végén persze Sully előtt felcsillan, hogy végre kezdhet valamit az életével, megérte olyan sokáig jó embernek lenni. Melanie Griffith hangja kicsit idegesítő, a cicije szép. Buce Willisnek pedig haja van a filmben, hiába, a 13 év az 13 év.

A Hitman pedig jó. Bourne kicsiben, annyira nem pörgős, de azért kicsit igen, kétszer nem nézed meg, de egyszer azért igen, a kis orosz csajszinak pedig dögös teste és (megintcsak) szép cicije. Speciel Agent 47 szerepére találhattak volna mokányabb csávót is, és különben is: Timothy Olyphant, wtf, micsoda név ez? Irány vissza Középföldére, haver. (Most nézem a feleségének a nevét: Alexis Knief. Micsoda család!)

Utána hosszú kihagyás után kedvenc mid-profile helyem, a Café Díva: saláta és a jófajta forrócsoki vaníliafagyival és (valódi!) tejszínhabbal. Biztos említettem már, hogy a Díva nem a MOM-ba való hely, jobb annál. Most az új belső dizájnnal ez még inkább így van.

For my mozi tag records, az utóbbi időben Michael Palin utazási DVD-it nézzük a hétvégi reggeleken (már amikor tehetjük), eddig teljes egészében megvolt az Around the World in 80 Days, és félig a Pole to Pole. Érdemes ezeket nézni, mert viccesek. A Pole to Pole még jobb, mint a 80 Days, látszik, hogy belejött a faszi. (Régen még tévésorozatként toltam őket a Magyar Tévé műsorán, de óhatatlanul kimaradt egy-egy rész, így meg kávé és süti közben nézhetjük — ideális.

Laptopon, munka közben pedig Family Guy, jelenleg a második évfolyam vége felé. Hullámzó véleménnyel vagyok róla, a South Park egyenletesebben kurvajó, de persze a Griffinek is kellemes perceket tudnak szerezni.

Nyooltube-ot szolgáltató gép egészen konkrétan eldobta a hálózatot, és egyelőre nem volt erőm, hogy kikeljek a kanapéból és helyrehozzam. (Kb. 2 méterre van tőlem.) Ndiswrapperes WiFi-zsugák, szevasztok. (Veszek bele egy Atherost.)

Nyooltube status update.

nyooltube.com is a proof-of-concept for live flash streaming at the moment. being proof-of-concept means the video stream might be offline from time to time – these are the moments I’m testing in a local environment. we can say it’s in pre-alpha stage.

Ahogy írtam, offline lehet időről időre. Most is ez van, helyi hálón tesztelem, próbálom kiismerni a ffmpeg és az ffserver lelkivilágát.

Az egyszerűség kedvvért (és persze for teh record) idézem, amit Szántó Gábornak küldtem ma reggel:

de jó tudni, hogy a YouTube 384 kbps-en nyomja. kezdem kiismerni a ffmpeg-et (…), és most már tudok 15 fps-en nyomni streamet úgy, hogy nem eszik 300 kbps-nél többet.

a problémám konkrétan az, hogy a kép jellege miatt egyszerűen képtelen vagyok rendes minőséget elviselhető fps-en nyomatni. korábban is észrevettem már, hogy ha a saját fejemet veszem fel, akkor normális a minőség, a nyool viszont sokkal többet elvisz. ez valszeg azért van, mert a nyool szegényke sokkal részletgazdagabb (maga a ketrec, a háttérben színes baszok, stb.), ettől meg a ffmpeg tömörítés kénytelen q25-31 körül menni – most a kontrollomon kb. lego minőségben van a nyool, netre nem alkalmas.

Összefoglalva: minimum 8 fps-re szeretném emelni a framerate-et (ideális esetben 15 fps), viszont max. 320 kbps-ben maximálva a konzumált sávszélességet.

További érdekesség, hogy a flv player időnként eldobja az agyát, és befeketül. (Tippe szerint a kimaradó frame-ek teszik.) Ha ráklikkelek, megy tovább. Swf-ben nincs befeketülés, viszont nem olyan pontos, mint a (gondolom framerate kontrollt formátumszinten implementáló) flv.

A “Donate” gombot külső tanácsra tettem ki az oldalra.