Ping Panther, a szuperszónikus sziporka.

Hét-második-fele-log, mert ugye elfoglaltak voltunk, de főleg én.

Meglett az új szemüvegem (Málmás magnum annak, aki kielemi a különbségeket), rekordidő alatt — Ofotért, áoá — , illetve elképzelhető, hogy az előző, törött keret pontos mását is be tudom szerezni, és egyből lesz pót- is. Bigup az Ofotért Optikának egyébként, meghatóan segítőkész és professzionális csapat.

Üdvözlöm a lakót, akinek a rajszszöge beleállt a hátsó gumimba, ami addig kerek 5 barra volt fújva, utána viszont villamossal közlekedtem, és részben (de csak kis részben) emiatt jól elkéstem a Drupal User Group meetingről. Remélem legközelebb ő lép bele. (A meeting meg persze jó kis tivornyába csapott.)

Életemben először kiraktam a Rubik kockát. A második sort Marci segítségével tanultam meg a Da Lelloban vacsi közben (köszi), a harmadikat pedig innen lestem. Ez nem jelenti azt, hogy bármikor ki tudom kívülről rakni; a második sorig igen (hiába, az élő magyarázat hatékonyabb, mint a jegyzetből tanulás), a harmadikat egyelőre csak puskából.

Holnap nyugtató masszázs, ha minden igaz valamiféle csokoládészármazékkal. A héten annyi minden üzleti szempontból naplózandó történt, hogy nagyon nehezemre esik lepörögni; a hét egy pontján (azt hiszem kedden napközben) konkrét túlpürgés jelenség lépett fel, elő kellett kapnom régi taiji-tudásomat, hogy lenyugodjak és tovább tudjak dolgozni. Illetve vissza kéne vennem a koffeinből, de ha egyszer olyan jól esik…

Visszatérve a masszázsra, ha a tuti masszázs megoldást (úgynevezett masszőr: arc-, nyugtató test-, talp-, fogyasztó-) keresed, dobsz nekem emailt.

Végezetül pedig nézhetsz nyoolt, amint hülyén ugrál. Van, hogy némileg meghazudtolja a fizika törvényeit és olyan irányokba ugrál, amerre nem logikus. Illetve sokan kérdezitek, hogy mi van a nyooltube.com háza táján, nos sajnos azt kell mondjam, hogy amíg a Yoneked 96 kbps feltöltési sebességgel aláz meg, esélytelen lesz tolni a streamet, ami egyébként 500 kbps körül eszik (enne) meg stabilan. A technológia stabil, csak a médium fos. Na, de figyeldoda a nyoolt:

Nyooltube extra!

Nyool megint nekiállt fészket rakni! Irány a nyooltube.com!

Update: Úgy tűnik abbahagyta, most már a lihegős rész van.

Update 2: Hopp, új erőre kapott!

Update 3: Úgy tűnik, ennyi volt. Nem tudta ugyanoda építeni, ahova tavaly (nem lehet már bejutni a hűtő mögé), és a jelek szerint ragaszkodott volna a telekhez. Szintén érdekes tény, hogy bár már tegnap este óta mozgolódott (elég hülyen, konkrétan), megint kivárta, amíg Jul lelép, és csak utána látott munkához. A nyooltube.com adását most felfüggesztem.

Bunny!

From: becherpig
To: lipilee
Subject: nyooltube
Attachment: nyoolt.jpg

nézdoda a loggo!

[15:33:41] Gergo Lippai (lipilee): odaadomanyozod a nyooltube-nak azt a faszányos logot? :)
[15:34:06] becherpig: jaja
[15:35:04] … csak meg kell cinalnoi mer bcsuktam
[15:35:12] … a photoshopban
[15:35:13] Gergo Lippai (lipilee): :)
[15:35:22] … vegso soron lementhetem a mailedbol is :)
[15:35:39] … de mondjuk ha tudsz kuldeni egy psd-t vagy valami asse rossz :)
[15:35:41] becherpig: mondjuk abbol kivaghatod :)
[15:39:12] … de lehet hogy a see what… szoveget ilyen web2.0 csillagba kene tenni :)
[15:39:20] Gergo Lippai (lipilee): baszki :)
[15:39:32] … vagy nem az legyen ott, hogy “beta”, hanem hogy “bunny” :)
[15:39:46] becherpig: ige
[15:39:47] … :)
[15:57:58] … alakul
[16:23:08] Gergo Lippai (lipilee): mekkoravagy! :D
[16:23:14] … “BUNNY!”