Szóval úgy esett, hogy végleg elegem lett a szegény ősrégi MSI Wind zörgéséből. Nem haragszom rá egy pillanatig sem, ha jól látom 2009 novembere óta van meg, igazán jó szolgálatot tett, még Android is volt rajta egy ponton. Életének jelenlegi szakaszát pedig hűséges médiacenterként élte, de ebben egyre jobban akadályozta, hogy a hűtése egyre hangosabb volt, és hát az a Multimédia Élményt azért visszaveti.
Szóval vettem egy Raspberry Pi-t.
Korábbi Ubuntu frissítési fiaskók révén a fő munkagépen, a netbookon (és ami azt illeti, a desktopon is) az volt a policy, hogy ezeken a gépeken egy jó régi verziót tartok, ami biztosan működik.
Fiaskók: Ubuntut frissíteni, úgy érzem, úgy kell, hogy az ember időt szán rá. Lemegy a kétklikkes frissítés, mindenki boldog, csillog-villog az új felület, aztán jönnek a kis idegesítő dolgok, a release critical bugok, amiket valamiért mégsem zártak le release előtt… Erre idő kell. Én meg lusta vagyok.
Ilyen megfontolásból tehát a netbookon (és ami azt illeti, a desktopon is) Lucid volt, ami ugye a legutóbbi LTS verzió. Tökéletesen működött.
Viszont a Natty release-ekor elkezdett viszketni a tenyerem: talán már nincsenek release critical bugok, és különben is, ezt a Unity-t annyian szidják, hogy még akár jó is lehet. Új, átgondolt felület, ami miatt nincs többé szükség a Netbook Remixre a netbookon (és ami azt illeti, a desktopon is)?
Szó szót követett (persze a fejemben csak) (és ami azt illeti, a desktopon is) és a hétvégén felpakoltam a Natty-t a netbookra. Voltak baljós előjelek: hétfőtől project golive előtti utolsó hardcore teszt, kedden golive, tehát nagyon fontos a jól működő gép — mikor máskor ugorjak az ismeretlenbe, nemigaz? De fasz vagyok, nem bírtam magammal.
Enter Natty.
Egyelőre meg vagyok lepve, de a gép működik. (Természetesen nulláról telepítettem, a /home partíció meghagyása mellett.) Kövezzetek meg, de nekem ez a Unity bejön, eltekintve attól (de más hátrányát tényleg nem tudnék mondani), hogy lenyúlja a <super> billentyűt, vagyis a vindózgonbot a saját színes-szélesvásznú „mindenmenüjére”, márpedig nálam minden shortcut eddig a vindózgonb+valamire volt mappelve. A megoldás egyszerű:
apt-get install aptitude
aptitude install compizconfig-settings-manager
Majd a telepített compiz settings managert elindítva az Ubuntu Unity Plugin alatt szépen átállítottam bármire a „Key to show the launcher” opciót. (<Control>less-re egyébként.)
Ezen felül a következő kisebb-nagyobb bugok vannak:
Ezen felül viszont látszólag működni látszik a látszólagos cucc. Tetszik, hogy a Unity felszabadít egy kis helyet az amúgy nagyon kicsi kijelzőn, és alapvetően tetszik ez a szemcukorka. Meglátjuk, hogy teljesít hétköznapi használatban.
Tegnap 2 lefagyás után úgy döntöttem, hogy a 9.10-es Ubuntunak mennie kell, és „egyszer élünk” alapon feltoltam a 10.04-et. Annyit már tanultam, hogy a dist-upgrade-et Debianra találták ki, Ubuntunál inkább a clean install a tuti (/home-ot megtartva persze, de alkalmazásbeállításokat már törölve), és alig futottam (eddig) problémába:
És persze felszaladtak a musthave alkalmazások: a Medibuntu cuccok, a Droid fontok, a Chromium, a Flash, és persze a Pidgin, amit igazságtalanul száműztek ebből a verzióból.
Update: Közben meggyógyult a Compiz: valami fura okból kifolyólag a Netbook remixből a jelek szerint kimaradt a compiz csomag — meg nem mondom miért, a 3D-s ablakváltások pont ilyen kis képernyőn jönnek nagyon jól, és 1024×600-on egy Intel VGA is simán elkarcol a 3D-effektekkel. Nekem nem probléma, mert 5 perc alatt megoldom, de megint a tudatlanabb netbookfelhaszálókat szopatják meg ezzel, pontosabban kizárják a Compiz élményből.