Mozi: 48 Hours, Inside Man, Jarhead.

Hát gyerekek, először is: a 48 óra az a fajta film, amit baromira élveztünk gyerekkorunkban, és hogy a vele kapcsolatos szép emlékeket megőrizzük, célszerű nem megnézni többet. Unalmas, klisés az egész, a 80-as évek eleji hangulattal (1982, ázzek!), fekete rendőrfőnökkel, piás Nick Nolte-val és szar verekedésekkel – unreal. Vicces mozzanatként Eddie Murphy (angol hangja Eddie Murphy) feliratait tudnám felhozni: a piás zsaru egyik kérdésére mintegy 60 másodperc időtartamban válaszol ékes gettó tájszólásban, mire megjelenik a felirat: „No.” És ez kb. az üzenetem is neked, ha eszedbe jutna megnézni.

Az Inside Man-ről eddig azt se tudtam, hogy létezik, de a tékában se a Die Hard 3, se a Beverly Hills Cop nem volt benn, ezért a helyi erő ajánlására hagyatkoztam, és nem bántuk meg. Jó kis krimi, with a twist, ami után még a címe is sokkal jobb lesz. Denzel Washington ugyan klasszisokkal jobban beszél angolul, mint Eddie Murphy, de még így is elkelt a felirat, azért voltak ott is khm, belső nyelvi fordulatok. Clive Owen nevét pedig sose hallottam eddig, de most látom, hogy szerepelt a Sin City-ben, a Closerben (amely filmben található a mai napig legszexibb Natalie Portman-jelenet, még akkor is, ha azóta már le is vetkőzött, itt meg tanga van rajta, és amely film emiatt előkelő helyen van a must see listámon), meg egy rakás filmben, amit láttam, vagy látni akarok. Mégis (vagy épp ezért) valamiért John Cusack-ot jobban el tudtam volna képzelni ebben a szerepben, és ezzel nem azt mondom, hogy rossz volt.

Az Inside Man (és a „you wouldn’t kill a cop and then steal his helmet” üzenetek) előtti ajánlókban láttuk Donnie Darko-t (Jake Gyllenhaal) kopaszon, „mörínkór„-ban szenvedve. A film címe Jarhead, és érdemes megnézni. A helyszín Irak (illetve többnyire inkább az Arab Emírségek), az időpont 1990, a Desert Storm névre keresztelt amerikai haditechnikai bemutató, ahol statisztált egy rakás tengerészgyalogos is — egyikük bőrébe bújunk bele.

Ha fiatal vagy és nem tudod, mi volt a Desert Storm: az én életemben az első háború volt, ráadásul nagyon fogékony időszakban, általános iskola felső tagozat, amikor még tűzoltó akartam lenni, s katona (főleg katona). Kapóra jött egy tévében követhető háború, amiből már akkor folytatásos akciófilmet csinált a média (talán a világtörténelemben először, és az azóta elhatalmasodó amerikai cenzúra miatt talán utoljára), öröm volt nézni az amerikai légi, földi, és alapvetően technikai fölényt, olvasni a Top Gun-ban az F-117, A-10, meg F-18 elemzéseket — mindet az Öbölben vetették be először nagy mennyiségben, és nem csak ezeket: az összes cuccot, amit az amerikai haderő Vietnam óta felhalmozott, most tudták először nagy mennyiségben tesztelni. (Marci: tudom, hogy a lopakodót először Panamában, az F-18-at pedig Líbiában vetették be — itt most a tömeges bevetésekről beszélek.)

Lényeg a lényeg, az Öböl-háború szinte előbb véget ért, minthogy igazán elkezdődhetett volna. A légierő földbe döngölte az iraki hadsereget, a gyalogoknak csak annyi dolguk volt, hogy a hagyomány kedvéért bevonuljanak. Ami miatt mégis emlékezetes marad a történelemben a dolog, az az olajkutak felgyújtása és az azt követő környezeti katasztrófa, ami miatt az én szememben Szaddam nettó elgázosítást érdemel (-ne, ha élne még), de hát ki vagyok én, ítélje meg mindenki magának.

(És van tovább.)

De elkanyarodtunk a tárgytól.

A Jarhead tehát ebbe a történelmi környezetbe helyez bele, elég hatásosan: egyrészt ott a frusztráció, 4 hónapig recskázni a sivatagban, miközben semmi nem történik (illetve de: a barátnőd otthon lelécel valami másikkal és néha elhúz a tábor felett egy A-10 raj), aztán amikor végre elindultok (oo-rah!), akkor is pöcsig-nyakig gázolsz az olajos sárban a felgyújtott olajkutak miatti nappali sötétségben, ellenség sehol, akció sehol, a karabélyt konkrétan egyszer sem sütöd el, és épp mire teljesen kikészülnél, kitör a béke és mehetsz vissza a balettbe ugrálni kiürült hétköznapjaidba. Szar egy helyzet.

Bottom line: nézd meg a filmet, és ha félsz, hogy rosszat fogsz álmodni, nézd meg az extrákat: láthatod, hogy modellezték az égő olajmezőket, megnézheted az elhülyéskedett jeleneteket.

Viddler.

Kobak bloggerkollega mutatta meg nekem tegnap a Viddler-t, és nem tudok egy okot se, hogy miért ne pakolnám át a videóimat ide:

  • Jobb minőségű, mint a Youtube: egyszerűen jobb minőségben tömörítenek, vagy a Viddleres majmok (highly trained monkeys) jobban értenek az ffmpeg opcióihoz, de a különbség szembetűnő. Kobak csinált egy tesztet, itt megnézed.
  • Nagyobb felbontású: Ahogy most elnézem, 540×405 (ez is kb. olyan szintű standard, mint a Youtube-on a kevéssé ismeretes default, a 450×338), de mindenképpen jobb, mint amiket eddig láttam.
  • Nagyobb feltölthető file: 500 MB a megengedett, szemben a Youtube 100 megájával. Csókolom, 2007, ember a holdon, 100 mega?

Szóval Viddler projekt indul, regisztráció folyamatban (lol):

viddler reg

Egy szó az EyeSpot-ról, a régi favoritról. A true 320×240 (nagyon kicsi!), az időnként törött tagging és a permanensen (igaz, csak kicsit) törött feltöltőfelület nem kompenzál a videoszerkesztés lehetőségéért. Ráadásul Avidemux alatt az alapvető szerkesztési feladatokat el tudom látni, ha szükséges, így aztán EyeSpot valószínűleg kiesik.

Update: Egyelőre se flash felületen, se a fapadoson nem tudok feltölteni, folyton errort dob. Nem csüggedek. (De, kicsit.)