Mobil post.

Image010.jpg Végülis sejthettem volna, hogy ahol a gazdátlan csomagokat különleges biztonsági para közepette megsemmisítik, ott csomagmegõrzõ se lesz. Így aztán miután gyalog és két táskával megraktam a Regents Parktól a Victoriáig (azt szeretem egyébként Londonban, hogy elindulok akármerre, és az a jó irány), itt is ragadtam egy fura mall-ban. Szerencsére egy lengyel vendégmunkásokra fókuszáló junk food helyen sikerült olyan csirkeszárnyakat (ún. “varjúmenü”) ennem, amilyen régen otthon is volt, a mekiben – imádtam! Gondolom ez errefelé valami kvázinemzeti eledel (kvázinemzeti kvázieledel), god bless, aki kitalálta. Én pedig a magam részérõl remélem, hogy egészséges varjúval mértük össze a skilljeinket.

Blog the attack.

Elképesztő viszont, hogy mennyire a blogszcénáról szól ez az egész most, talán a történelemben először. A világ egyik legfejlettebb városában történik a dolog, és hirtelen minden blogger hírforrássá avanzsál: kimennek a telefonjukkal és moblogolnak (a Flickr szinte elérhetetlen, mert nyilván azt nézi mindenki képekért, még a hírügynökségek is), vagy otthon ülnek és blogolják, amit az ablakból látnak, “internet még van, a buszok már nem járnak”, rettenetesen emberközelbe hozzák az egész eseményt. (Érdekes elgondolkodni ezen: mit csinálnál te, ha itt lenne ilyesmi. Kimennél blogolni, valld be.) Megint mások a kommentboxban ajánlanak segítséget, az egész community megmozdul. Mivel a mobilhálózatokat kisajátította a sereg meg a rendőrség, marad a net: kapcsolatépítés népszerű blogokon keresztül, hogy mindenki életben van-e. Google maps, Wikipedia, minden akcióba lendül, csak győzd kiválogatni, milyen információ kell neked.
Hihetetlen, fennen hirdeti az egész a blogszcéna általi megbaszatását a világ médiájának. (Ha György Péter lennék, azt mondanám: “a blogszcéna, mint jelenség”.)
Le vagyok nyűgözve.

Felmerül az a kérdés is, hogy mi történne itthon egy ilyesmi után. Szerintem mindenki szaladgálna körbe-körbe, Lamperth Mónikával az élen.