Mi Svédben voltunk nyaralni camperrel, és ti? (Nordblog/nördblög!)

Idén Skandináviában nyaraltunk. (Amúgy tavaly is, és el is kezdtem, majd félbehagytam róla egy blogot úgy 1 éve, majd élesítem azt is.) Míg tavaly vonatoztunk (oh bocsánat, interréleztünk), idén béreltünk egy luxi campert, hogy szabadabban mozogjunk, vadkempelhessünk, hátunkon a házunk, hajrá. Ahogy szoktam (khm, kivéve ugye a tavalyi, de majd élesítem ugyebár), publikálok pár fotót, mert Skandinávia szép és neked is ott a helyed, de előtte egy pár

adat!!!11

…hogy proper nördblög legyen ez a nordblog. Mulassunk, dáridózzunk, headbangeljünk együtt! (Ha mégis rögtön a fotók érdekelnek, akkor klikk ide és ugord át az unalmas nörd szarságokat.)

🤘 Nördblög! 🤘

Útvonal (címszavakban)

A totál táv ne zavarjon meg, kicsit egyszerűsítettem az útvonalon

Amszterdam → Egestorf (camper feltöltése, camping) → Bølling Sø (vadkemping, tó mellett ébredés, kirándulás) → Langsøvej (Vammen Camping, kenuzás, zenélés, 10/10) → Aalborg (séta, átutazás) → Bunken (-mellett 2 éjszaka vadkemping az erdőben) → Råbjerg Mile (kirándulás az uncanny dűnék között, 10/10) → Skagen (félig homokba süllyedt templom és egyebek megtekintése, magyar random motoros sráccal találkozás) → Hirtshals/Kristiansand (átkelés komppal Norvégiába) → Stødalstjørna (kilátós, random kenuzós kirándulás, 10/10) → Kvinesdal (random “átutazó” vadkemping egy folyó mellett) → Stavanger (átutazó, városnézés) → Forsand (Landa Camping, kedves viking arculatú hely) → Preikestolen (kirándulás a norvég Prédikálószékre, 10/10) → Valle (Flateland Camping, kvázi kényszerből, útlezárás és vadkempinghely-telítettség okán) → Seljord (kerülőúton; Seljord Camping, kenuzás, kilátózás, tó mellett ébredés) → Notodden (átutazás, Heddal rönktemplom megtekintése) → Munkedal környéke (random tó mellett vadkempelés, reggel tó mellett ébredés) → Bolmen-tó (chillelés campingben, motorcsónakozás, halkajálás, rénszarvasnézés, stb.) → Sauensiek (camping, irdatlan méretű schnitzel fogyasztása) → Amszterdam

(Útvonal 1/3, 1320 km + útvonal 2/3, 998 km + útvonal 3/3, 1403 km = 3721 km, hozzávetőlegesen. Azért vágom 3 részre, mert a Google Maps így képes csak kezelni.)

A camper

A camper egy Volkswagen Grand California volt, KNAUS BOXLIFE PRO XL ráépítéssel (ez egy 82 ezer euró körüli kis csomag, ha esetleg meg akarnám venni). 6 méter hosszú, 3.1 méter magas, 4 személyes olyan formában hogy van egy duplaágy hátul, egy pedig lehúzható az első üléssor fölül. Zuhany (hátul is egy kinti!), wc, gázzal hajtott konyha és fűtés, változtatható színű hangulatvilágítás, custom kempingasztal és -székek a hátsó ajtóba ágyazva (mindennek saját helye van, kis kallantyúval), USB portok mindenhol. Vezetni is rohadt jó, kicsit olyan mintha egy hajót vezetnél, de rá bírnék szokni. Hashtag truckerlife. Vezetési komfort szempontból mindennel fel van szerelve, a motoros-fűtött ülésektől az Android Auto-n át a mindenféle tempomatig és sávelhagyásjelzőig. Nyilván kb. annyi cuccot tuszkolsz bele amennyit akarsz, komplett konyhát van (bár kicsi), saját ágyneműddel-párnáddal alhatsz, társas, gitár, tartósélelmiszer, sportszerek simán beférnek, és ruházatból is többet vittünk, mint amennyire szükség volt. A tárhely nagy pluszpont.

Az internetes camper review-k koronázatlan királya, Motaholic is reviewzta:

A gépnek vannak árnyoldalai is azért:

  • Egyrészt most, a review-t újranézve fedezem fel, hogy a MAN alapú Boxlife-nak nagyobb a belső tere: a Grand California motortere elöl sokkal nagyobb, emiatt kb. 40-50 centivel rövidebb a hasznos tér. Skandallum!
  • De ettől még a MAN-ban is igaz kell legyen, hogy általában véve kicsi benne a hely, valamit-valakit folyton kerülgetni kell. 2 embernek valószínűleg ez nem okoz gondot, 4-nél azért már kicsit macerás.
  • Viccesen fapados a gázrendszer. Minden használat előtt meg kell nyitni a gázcsapot (kézzel! MANUÁLISAN!), ha fűtesz vagy melegvizet gyártanál akkor becsukni az ablakot, ha főznél, kinyitni egy másikat. Ha valamit elmulasztasz, akkor a rendszer várható reakciója az hogy vészleáll (nem mindig, de leginkább), és resetelni kell az egészet. Ez amúgy egy 2 perces művelet amit a hátsú üléssor alatt kell elvégezni, de mire erre rájöttem!… A bojler egyébként kb. 20 perc alatt melegít vizet, a fűtés viszont szupergyorsan fűt (és melegít vizet közben, ha akarod, ha nem).
  • Bugos az automata lépcső. Azt hittem csak nálunk, de visszavive a bérautót mondta az átvevő ember, hogy ez ismert probléma, folyton beszarik. Amennyire meg tudtam állapítani, az esős idő tett be neki, ami azért vicces, mert a 150 ezer eurós 4×4-es offroader Mercedes campereken is ugyanilyen technológiát láttam, ott azért elég erős a leggyengébb láncsszem effekt.
  • A hátsó üléssor gyakorlatilag egy fapad, vészmegoldás, kényelmetlen. Lévén hogy egy camperrel az ember többezer km-t tesz meg családostul, nem bántuk volna, ha a gyerekek is kapnak abból a kényelemből, ami az első ülésekben egyébként abszolút jelen van.
  • Nem fix az asztal benne, illetve nem lehet felszerelt asztallal utazni, pedig milyen jó lenne hátul rajzolni vagy társasozni útközben.

De ezek tulajdonképpen apróságok, ezzel együtt is nagyon élvezetes a camperlife.

(Vad)kempingezés camperrel

Részben azért akartunk Skandináviába menni camperrel, hogy kiélvezhessük az Allemansrätten, vagy is a “kempelj bárhol, csak ne baszd össze” jogát. (A link svéd oldalra visz, de a jog egész Skandináviában adott.) Nos, ez részben sikerült csak. Mert ugyan szabadon kempelhetsz szinte bárhol, viszont pl. a nemzeti parkok igazán szép és eldugott részeire simán nem hajthatsz be autóval, ami persze így utólag logikus. Norvégiában erre jön még az, hogy egyszerűen csak kevés a hely. Annyira szikás minden, hogy ami nem, ott leginkább valami épület van, a kevés hely pedig, ahol se szikla se más használatban levő infrastruktúra nincs, foglalt volt más vadkemperesek által. Így aztán a legjobb vadkemping helyeket igazából Dániában találtuk, ahol hely is több van, és ember is kevesebb. (Dánia egyébként is egy óriási pozitív meglepetés volt: persze tudjuk hogy Koppenhága szép és mindenki bringázik, de te tudtad, hogy egész Dánia kibaszottul gyönyörű? Hát mi se. Lesz még Dánia a nyaralási célállomásunk!)

Szóval most úgy látom, hogy vagy vadkempingezel, vagy luxi camperezel, a kettőnek nincs túl nagy metszete.

(Vad)kempingezés okostelefonnal

Nem tudom régen hogy csinálták a vadkempingezést az emberek, de mi a park4night appot használtuk vadkemping spotok, kempingek, és egyéb camperes helyek keresésére. Az app amúgy elég botrányos ux-szel rendelkezik, viszont ezt ellensúlyozza a benne található infó, szóval érdemes vele szopni.

Camperökonómia

Az én fejemben a camperezés valahogy mindig ilyen lóbadzset buliként élt, és ez elég távol áll a valóságtól, úgyhogy gondoltam írok erről is egy kicsit.

Szóval camperezni nem óccsó. Erre az útra a camper bérlése (3 hétre) 4000 eur körül volt. (Tudom, hogy Németországban sokkal (sokkal) olcsóbb, de mi Hollandiából indultunk, ugyebár.) 4000 euróra aztán rájönnek a camping díjak: 4 ember+camper az kb. 30-50 euró éjszakánként, szóval mondjuk átlag 40, ha a 3 hét alatt 2 hetet campelsz (a többi mondjuk vadkempelés), az plusz még 560 eur. Erre még rájön a tankolás, a mi gépünk 8-9 litert fogyasztott átlagban (ami amúgy elég jó), ez mondjuk átlag 2 eurós dízelárral számolva másik 600 euró. Szóval kaját-ilyesmit nem számolva az út kb. 5200 eur volt.

Ha saját campered van, akkor nyilván teljesen más a képlet, kiesik a 4000 eur bérlési díj, viszont akkor meg kellett venned egy saját campert 80 ezer euróért, tehát onnantól ha megrohadsz, akkor is kempingezni fogsz télen nyáron a következő 10-20 évben ha azt akarod hogy megérje egy ekkora befektetés. (És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a befektetésed az első 3-4 év után már elavultnak számít, és legszívesebben lecserélnéd.)

Autózás vs. vonatozás vs. camperezés (szubjektív)

Skandináviát mára bejártuk autóval (2017-ben), vonattal (tavaly, blogposzt majd jön stb stb…), és camperrel (most). Visszatekintve és előrebocsátva hogy a camperezés is jó móka volt, mindent összevetve igazából a campervakáció a legkevésbé csábító:

  • Vonattal meglepően szabadon mozoghatsz Európában, de nagyon korlátos a cuccod ugyebár. Cserébe a vonatos utazás tetszik nekem a legjobban: tudsz út közben olvasni, játszani, sétálni, vagy bambulni ki az ablakon anélkül hogy ráfutásos balesetet okoznál. Anyagilag is talán ez a legjobb a három közül (de majd kipsztolom a tavalyi vonatos-nyaralós posztot és tolok ide is egy update-et), bár:
    • a szállásaid tipikusan drágábbak, mert ha nem akarod nagyon megszivatni magad, akkor azért városon belül akarsz megszállni, hotelben;
    • és a vonatjegy is elég spicy, mi tavaly duplán jól jártunk, mert elcsíptünk egy Interrail évfordulós kedvezményt, valamit a gyerekek még pont félárú korban voltak… de ezek már elmúltak.
  • Nyilván autóval van a legnagyobb szabadságod, ahova út vezet, oda mehetsz, persze közben nem tudsz annyira bambulni, mint egy vonaton. Közepesen sok cuccot tudsz vinni, de nyilván kevesebbet, mint egy camperben, és azt is macerásabban, elvégre x hétig bőröndből élsz. Ha akarsz, vihetsz sátrat, de akkor hirtelen alig van másra hely a kocsiban, de pl. (és kifejezetten Skandináviában) tökéletes köztes megoldás a kempingekben kabin bérlése, ez relatíve olcsó, relatíve kényelmes, és így van fedett bázisod. Ha van tetőcsomagtartód (nekem nincs, de lesz), vihetsz sportszert, az hasznos.
  • Végül a camperezés a többihez képest meglepően drága (ha nincs saját campered… ha meg van, akkor az volt drága), nem annyira szabad, mint gondolnád, és rengeteg kompromisszumot kötsz vele. Amikor campingben voltunk, a helyben rendelkezésre álló zuhany-wc ellenére inkább a camping vizesblokkját használtuk, csak mert tágasabb-egyszerűbb.

Az előbb leírtam ide, hogy egy mondatban összefoglalva nekem az autós utazás jön be a legjobban, de aztán kitöröltem: nem tudok dönteni az autózás és a vonatozás között, hangulattól (és kinti időjárástól) függ, hogy épp melyiket preferálom. De a camperezést, bár ez jó volt és nem bántam meg, legközelebb majd úgy 60 évesen akarom kipróbálni, amikor az ide-oda mászkálás igénye már alább hagy.

Random geek facts

A Dánia-Norvégia (Hirtshals-Kristiansand) komputat a Fjordline Fjord FSTR katamaránon tettük meg, aminek a motorjai 51.495 lóerőt generálnak. (Infó innen.) Megy is mint az állat!

Dániában (ami ugye gyönyörű) random ráakadtunk Skagenre és környékére. Maga a város nem túl érdekes, de mellette van a Råbjerg Mile névre hallgató dűnés-sivatagos-uncanny kirándulóhely, és a Tilsandede Kirke névre hallgató gótikus templom, amit félig belepett a dűne. Teljesen random szaladtunk ezekbe bele, de szuper mindkettő — főleg a dűnék.

Norvégiában, szintén teljesen random akadtunk rá a Notodden Heddal rönktemplomra — a stílus legnagyobb még mindig álló darabjára. Még egy helyi idegenvezetést is végighallgattunk, rengeteg érdekes infóval, és fogyasztottunk házi répatortát is.

És végezetül szintén véletlenül, egy útlezárás-elterelés miatt kavarodtunk rá a norvég E134-ra, ami a világ egyik legszebb scenic drive-ja, nálam legalábbis top 3. Kimagaslik szépségben még az átlag norvég fjordos-hegyes utak közül is, pedig hát.

És akkor fotók!

Egy gondolat “Mi Svédben voltunk nyaralni camperrel, és ti? (Nordblog/nördblög!)” bejegyzéshez

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.