Ismét összefutottam Sün úrral. Úgy érzem, elfogadott engem. Nem sietett, átballagott előttem, pedig nem vettem észre, tehát, bár ő ezt valószínűleg nem tudja, tulajdonképpen veszélyben volt. Az utamba eső macskák persze úgy szaladnak el az utamból, mintha valaha valami rosszat tettem volna nekik.
A Titkos ajtó (Drojid majd javít, ha nem ez a helyes cím) remek kis múvi, mindenkinek ajánlom megnézni. Kim Basinger még most is jó nő, Jeff Bridges meg kultikus figura a szememben. (The Dude, ugyebár.)
Vicces dolog történt egyébként ma reggel velem: írtam egy postot az új Dream Theater albumról, hogy milyen jó és satöbbi, de aztán realizáltam, hogy csak június 7-én jelenik meg. “Mi a csöcs, akkor én meg miről írok itt ‘Music for them asses’ postot”, és le is szedtem egyből. Rájöttem, hogy még nincs kint hivatalosan, következésképp nem lehet meg nekem sem. Az autóban is csönd honol, már péntek óta.
Most meg megyek aludni, holnap hosszú nap: regel 6-tól fürdik a Fekete Sárkány, este meg remélhetőleg pont kerül kicsiny életem egy szakaszára. Az, hogy még a járólapjaimért is el tudjak menni, a reménytelenség homályába vész.
Ágy. (Ő.)