Bookmark (és más) sync saga: megoldás.

Az alapprobléma ugyebár ismert (további részek, sorrendben: itt, itt, itt, itt, itt és itt): szinkronizálni szeretném a Firefoxom bookmarkjait a gépeim között. A végső megoldást egy hibrid rendszerben találtam meg, ami egyrészt megfelel az igénynek: szinkronban vannak a bookmarkok, másrészt két új featúrát is behoz:

  • a nyilvánosbookmarkok intézményét, és
  • egyéb fontos file-jaim szinkronizálását.

A megoldás végül tehát két eszköz párhuzamos használata: a Subversion verziókövető eszközé (az ötletért továbbra se tudok elég hálás lenni Zsolonak) és a del.icio.us taggelős-webgettós bookmark rendszere (azt hiszem először mn javasolta a kommentekben).

Röviden a többi korábban próbált bookmark sync megoldásról: mind szar. A Google Sync adatot veszt, a Foxmarks inkább csak nem működik, a Bookmarks Sync and Sort az esetek 50%-ában törött XML-t tesz fel a szerverre és onnan újabb kézi feltöltésig nem hajlandó működni, egyszóval minden ilyen plugint ki is lehet egész nyugodtan dobni a /dev/null-ba, a maradék biteket pedig lepisilni és betemetni mágneses vasporral. (A kronologikus részletekért tessék elolvasni a fent linkelt előzményeket.) “Majdnemkanállal nem lehet levest enni”, mondja a népi bölcsesség, és ez igaz a szinkronizáló tool-okra is: ha az esetek 90%-ában működik, az is csak olyan jó at the end of the day, mint ha 5%-ban működne – semennyire.

És akkor a megoldás rövidebb-ismertebb darabja, a del.icio.us. Azért maradtam meg ennél, amiért az emberek 90%-a (gondolom): nem kell külön szopni a jó linkjeim blogba archiválásával, mostantól a jobb oldalt található delisüsz bigyóban ott van a 4 legfrissebb, bumm. (Eredetileg 3.14-et akartam, de felkerekíti. Hiába, béta…) Adriankoo javaslatát nem tudom értékelni, mert hiába van a delisüszön private bookmark, ha keywordot nem tudok kényelmesen hozzárendelni. Egyébként is, a különféle adminfelületeim linkjeit még akkor se tartom egy nyilvános (ráadásul béta) szolgáltatásban, ha amúgy a jelszavak nélkül nem lehet velük mit kezdeni. (Jelszavakat meg elvből nem mentek sehova.) A del.icio.us tehát csak kiegészítő szolgáltatás marad, valószínűleg kényelmesebbé teszi az életemet, és nem dől össze a világ, ha a del.icio.us igen – de az alapproblémát nem ezzel oldom meg.

Hanem a Subversionnal. A Subversion egy verziókövető rendszer (version control system – érdemes róla olvasni), a CVS szabad alternatívája, amit eredetileg software projektek szinkronban tartására fejlesztettek, de tökéletesen megfelel arra is, hogy a saját adataidat szinkronban tartsd, revision controllal ráadásul. Az alapötlet egy repo létrehozása, amibe bele lehet pakolni a bookmarks.html-t, és amit még akarsz. Ezért lesz ettől jobb az életem igazán: mert ha már repo, akkor belepakoltam egy pár fontosabb file-t:

  • a Thunderbird abook.mab-ját (címjegyzék);
  • a Firefox bookmarks.html-jét;
  • az XPad (GTK+-os sticky note alkalmazás) jegyzeteimet;
  • az aláírásaimat;
  • a fontosabb scriptjeimet (fotóletöltés, webgallery, ilyesmi);
  • a fontosabb custom konfigjaimat (abcde, bash);
  • és egy pár hasonló dolgot.

Az egész biztosan nem nagyobb 1 MB-nál, de a tény, hogy mostantól új gép konfigolása esetén is csak egy svn checkout minden teendőm a dolgaim beállításaihoz, felemelő érzéssel tölt el, mint ahogy az is, hogy ezzel a lépéssel a fontosabb dolgaimról napi backup készül. Mindez persze csak hab a tortán, a nagy tutiság az, hogy szinkronizálva vannak a könyvjelzők!

A dolog egyelőre úgy áll, hogy amikor változik valami, kézzel kell szinkronizálnom a repot, persze bash aliasok által: praktikusan ez annyit jelent, hogy lefuttatom a cvscommit, vagy cvscheckout parancsot, respectively.

A következő állomás az, hogy írok egy Firefox wrappert, ami a Firefox megnyitása előtt és becsukása után szinkronizál, illetve alternatív módon ki- és belogoláskor (unlikely, mert nem szoktam ki-be logolgatnia gépeimen), vagy a Thunderbird futtatásakor. Mindehhez szükség van a repo ssh puclic key auth megoldással való ellátására, ami egy ssh chrootot is feltételez… A közeljövő zenéje.

Ha nagyon elszállósat akarok, akkor a végcél az lesz, hogy mindebből építsek egy Firefox AddOn-t: ami nem parancssori wrapperként üzemel, hanem a Firefox XUL-jaként – megtartva az extra funkcionalitást, vagyis hogy azt szinkronizálsz, amit akarsz, nem csak specifikus file-okat.

A dolog óriási előnye, hogy nem beta, előttem sokezren használták ennél sokkal komolyabb dolgokra.

3 hozzászólás “Bookmark (és más) sync saga: megoldás.” bejegyzéshez

  1. tudom :)
    lehet, hogy azt kellett volna írnom, hogy a SVN a szabad CVS szabad alternatívája?

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.